A múlt heti tavasz tiszavirág életűnek bizonyult. Az északról betörő tél minden maradék erejét összeszedve intézett totális támadást a zsenge kikelet ellen. Sikerrel. Nos, keresgélem, merre mehetnék, ha már ilyen rengeteg hó hullott. Egészen magasra inkább nem, lavinaveszély! A maró északnyugati szél a Wechsel vidékéig érve jelentősen szelídül, itt a hegyoldal sem olyan meredek. Így jön a képbe egy teljesen új túra képzete, St. Corona am Wechselből kiindulva.

A fenti nyomvonal szerinti táv St. Corona településröl a Kampsteinre és vissza 11.5 km, 700 m szintemlekdéssel bruttó 4:15 óra, nettó 3:30 óra

Még néhány éve afféle kisebb síparadicsom volt St. Sorona, de a hóban szegény telek gazdaságtalanná tették a liftek fenntartását, így mára, télen a sítúrázók és a magamfajta hótalpasok veszik át a vidék feletti uralmat. Már amennyiben Holle anyó rendesen rázza. És rázta! Champagne, mondják erre a könnyű, porszerű, finom, pihepaplan bevonatot kepéző hótakaróra.

A felhők járásnak ismerői, újra melléfogtak. Előző nap még 10 órányi zavartalan napsütésről szólott a fáma, ami szerintem szégyenteljes durva tévedés annak tekintetében, hogy napot alig (ha egyáltalán), sűrű havazást hozó felhőket viszont rengeteget lehet látni. Hogyan akarják ezek valamiféle járvány terjedését modellezni, ha 24 órával előre képtelenek a legújabb szuperkompjútereiken a várható időt megjósolni? Nem mintha most zavarna. Egyáltalán. Az idő bár borult, de csendes. A nem túl kemény fagy kellemes közérzetet biztosít ahhoz, hogy jól nekidurálhassam magam a hegynek.

A hótalpak rögtön bevetésre kerülnek, nem kell a hátizsákon cipelni semeddig. Nem is csoda, hiszen St. Corona 800 m szinten fekszik. A falu felett majdnem 1500 méterig nyúló csúcsot (Kampstein) tehát nem különösebben nehéz elérni. Annál is inkább, mert a lejtők egészen szelídek. Sehol egy durva felszökés, csupa lágy, simogató vonulat. Csak a hóval kell megküzdeni, mert abból viszont van rengeteg.

Kusza útvonalak hálózata fedi a Kampstein eme északi-északkeleti oldalát. Lehet válogatni, ki hogyan kívánja megejteni a kirándulását. Teljesen leszelídítetten, avagy némi éllel, egyenesen nekifeszülve a magaslatoknak (mondanám, hogy diretisszima, de azt itt túlzás kiejteni). Maradok az utóbbi változatnál, és kanyargós utak helyett a kínálkozó direkt variánsok mentén választok csapást.

Cirka 1:40 óra elteltével (indulástól számítva) érkezem a Kampstein erdővel borított csúcsára (fenti képek), ahol a Hegyi Mentőszolgálat jókora keresztje van felállítva. Folytatom a Kampsteiner Schwaig (tanya és menedékház) felé.

A távolban a Hochwechsel

Még szeretném elérni a Frauenalpe térképen jelzett 1458 méteres csúcsát is, amennyiben megtalálom. Mivelhogy olyan mély a hó, hogy belevész a mindent beborító fehérségbe. Egy darabig még bukdácsolok a vélhető turistaúton, és miután semmiféle kihívó magaslatot nem sikerül beazonosítanom, egy útba eső keresztnél visszafordulok (fenti kép).

Újra a Kampsteiner Schwaig téli álmát alvó épületéhez érek és egy déli irányba tekintő, eresz alatti padon sikerül olyan száraz helyet találnom, ahol kirakhatom a magammal hozottakat, átöltözhetek és elkölthetem tízóraimat (fenti kép). Ezek, és az ehhez hasonló pillanatok, úgymond a túra fénypontjai. Egy jó negyedórás pihenőm után egy olyan alternatív úton szállok alá, mely a régi sípályák vonalát követ. Helyenként már fiatal fenyők frissen telepített sávjai keresztezik a pálya vonalát.

Visszapillantásban a Kampsteiner Schwaig (sűrű hóesésben)

Bonyodalmak nélkül érek vissza a kiindulópontba. Jó hely ez itt. A túrák vonalvezetését lehet variálni. Egy jó kis MTB-park is csalogat nyárra. Persze majd meglátjuk, milyen feltételekhez lesz szabva. Ha törletvételi-terrorhoz, akkor sajnálom, távol maradok.

Persze azzal kapcsolatban sincsenek vérmes reményeim, hogy meddig lesz egyáltalán szabad túrázni. Hamarosan kitalálhatják, hogy egy új “osztrák/alpesi v-variáns” a fenyők tűleveleibe fészkeli be magát és onnan fertőz. Ezért azonnal tilos lesz erőbe járni. Vagy valami hasonló. Nevetséges? A jelen, torkunkon lenyomott abszurditásai, két-másfél évvel ezelőtti szemszögből hasonlóan nevetségesnek tűnnek. Ma meg tapsolnak (már aki, de ők, a tapsolók, vannak többségben).