Az időjárási viszonyok olyan kedvezően alakultak, hogy ismét megkezdhettem a műfaj aktív hódolását. Jócskán felhevülve érek fel a beszállóhoz (valamelyest áthelyezték a télen kidőlt fák miatt), majd nagy szívdobogva, megállás nélkül, azonnal a lényegre térek. Pedig felfelé teperve még latolgatom, hogy esetleg mégse, mert talán inkább fel a Hermannskogelre, hátha nagy a sár, meg hasonló. De aztán ahogy ez lenni szokott, a zsigereim döntik el, merre, hová vezessen az utam. Egyenesen a Trailra. Az erdőben vezető csapás száraz, remekül, élvezetesen lehet szedni az akadályokat.

De nem is erről akarok beszámolni, hanem olyasmiről, ami korábban hidegen hagyott, mert a rendes-becsületes normalitás része volt. Visszafelé a Duna parton nyargalok és figyelem a kisebb-nagyobb csoportokba gyűlt pihenőket. Gyerekek, fiatalok, idősek gubancban, ölelkezve. Nagyon jó! Látom senki, tényleg senki nem tartja magát a hivatalosan ránk tukmált távolságtartáshoz. Ez megnyugtat.

Az emberek ösztönei őszinték. Ha igazi baj lenne, az látható és érzékelhető lenne a magatartásukon. Senki nem olyan balga, hogy létező valós veszélynek kitegye magát. Az emberek derűs magatartásából senki a világon ki nem deríthetné, hogy itt (állítólag) az ÉVEZRED (?) legnagyobb és legborzasztóbb, gyilkos, mindenkit megsemmisítő, az emberiséget megtizedelő stb. bla-bla-bla kórral lenne dolgunk. Egy frászt! A propaganda gépezet próbál bizonyos tagadhatatlanul valós alapokon nyugvó kórképet harsány hangon, rettegést és félelmet hintve felnagyítani (mert valami van, mint ahogy korábbi éveken is volt, de kutyát sem érdekelte).

Van pedig az egészről egy kiforrott véleményem. Tudniillik komplex kultúránk jellemzője a szakmai hozzáértésre építő munkamegosztás. Itt vannak példának jó okáért a tűzoltók, vagy a katasztrófa védelem munkatársai. Ha ég, ott teremnek, segítenek. Nincs nyafogás, teszik a dolgukat. Aki orvosnak tanult, és később az intenzívellátást választotta, feltételezhetően tudta mire vállalkozott. Bár pont ezt vonom jelen pillanatban kétségbe. Az orvosira felvételizők nagyrésze (felmérések nyomán) nem is tagadja, hogy leginkább a szakma anyagi vonzatai miatt választja ezt a hivatást. A zsebbe nyomott boríték vastagsága is fontos tényező (ez köztudott tény, kár is tagadni). Persze nem mindenki ilyen és kötelességszerűen hozzá is teszem, hogy mély tiszteletem annak a cirka 10-20% kivételnek. Mivel tisztelem a tényeket, az itteni vonzó (havi) kilátásokat ide is csatolom:

Amennyiben krízis esetén szükséges az orvostársdalom odaadó hozzájárulása a köz rendjének és normális működésének a fenntartásához, kérem, tegyék a dolgukat. Ha nincs elég forrásuk, kopogtassanak állambácsinál. Neki korábban voltak milliárdjai privátbankok megmentéséhez (too big to fail), hát akkor most is nyissa ki a pénztárcáját és haszontalan, veszélyes oltások fejlesztése, tesztekre kidobott pénzek helyett gondoskodjanak a megfelelő betegellátás feltételeiéről. Hogy például legyen elég ágy és főleg becsületesen megfizettet ápoló és orvos.

Elegem van a virológusok sivalkodásait hallgatni és azt az arroganciát, amivel megkövetelik egy egész ország, egy egész kontinens és a világ évekre szóló lezárását, az ártatlan lakósság, gyerekek, idősek brutális túszul ejtését. Elegem van, abból, ahogyan az elvileg (demokratikus országokban az alkotmányban garantált) feltétel nélkülinek számító szabadságjogainkat tiporják és a hatalmi elittel egyhúron pendülnek. Nem vagyok az ellen, hogy eme narcisztikus kasztot támogatandó, bizonyos időleges korlátozások érvénybe lépjenek, már amennyiben azok hatása, rendes tudományos alapokon nyugszik és egyértelműen bizonyított (mert a maszkokról és a többiről mindez nem állítható).

Különösen visszataszító, hogy nem tanulva történelmi terheltségükből (emlékeztetőiül: a náci birodalomban elképesztően brutális és szívtelen ember-kísérletek, amik miatt 1947-ben megfogalmazták az orvosi kódex Nürnbergi elveit), most is vétenek a lelkiismeret ellen, amikor etikátlan gyógyászati gyakorlatot alkalmaznak. A vakcinákat csecsemőkön és elesett öregeken tesztelik (az EMA, az European Medicines Agency mellékhatásokat regisztráló adatbankja alapján). Felháborító! Itt minden jóérzésű emberben el kellene dőlnie ama mondásos borjúnak. A megjelölt forráshoz vezető referenciák a cikk végén vannak becsülettel belinkelve.

Az egy éve tartó mizéria adott pedig elég alkalmat arra is, hogy tanuljanak a tapasztalatokból (lásd előző beszámolóm utolsó bekezdését). Számtalan orvos és kórház, büszkélkedik világszerte és joggal azzal, hogy náluk senki nem hal meg az aktuális fertőzésben, vagy csak egészen ritkán. Miért halnak meg itthon, Európában mégis annyian? Ki meri végre feltenni érdemben is ezt a jogos kérdést? A gyakorlatban hosszúnak számító egy év tapasztalatai nyomán miért teszik még most is lélegeztető gépre a betegeket, akiknek pedig ezekután alig 10-20% túlélési esélyük marad csak? Miért teszik? A „fentről” jött utasítást hajtják végre agytalan szolgalelkűségből, gondatlanságból, vagy egyszerűen csak közömbösek? Nem tudnak mást? Nem érdeklődnek a jobb eredménnyel kecsegtető kezelések iránt? Kérdés, kérdés hátán. Igen, a felsorolt vádak, tudom, súlyosak, de a kérdések is azok.

Sajnos azonban, amíg a pharma-lobby dominálta rezsim nem bukik, addig valószínűleg sem választ nem várhatunk, sem pedig érdemi lépések nem történnek a dolgok maradéktalan és őszinte feldolgozása érdekében. A hangsúly az őszinte szón van, ha érted mire gondolok.

Update 2021 április 19; Az ultamtív bizonyíték orvosok szájából, hogy a fent leírt dolgokat helyesen ítéltem meg: