A Wachaun át hömpölygő Duna, számos festői kanyarulatban bővelkedik. Kremstől nyugatra van tán az egyik legékesebb és minden bizonnyal legélesebb fordulója. Pompás rálátást biztosít az egyszerűen csak Kanzelnek nevezett sziklaszirt a Vogelbergen. A Kanzel ugyanis, ilyen és ehhez hasonló sziklás magaslatok általános megnevezése a németben (lásd pl. a Hohe Wandon, Große Kanzel). Célunk tehát Kremsből elindulva, jelöletlen, magányos ösvényeken haladva elérni ezt a nevezetes kilátót.

A táv (Krems, Pfaffenbergweg, Hengelwald, Fesslhütte, Vogelberg-Kanzel, Scheibenhof, Reisperbachtal, Altenburgweg-Krems) 14 km, 500 m szintemelkedés bruttó 4:15 óra (nettó 3:30 óra)

Most Cirmi és Philip mellé Angika is társul. Vasárnap lévén a közismert turistautakon számítani lehet kirándulók bő hadával. Nem úgy azokon a rejtetett ösvényeken, amerre mi haladunk. Hamarosan elhagyjuk a széles Pfaffenbergweget, majd csak a bennfentesek szemek számára látható csapáson érünk ki egy tölgyfaligettel borított hegygerincre. A tölgyes érdekessége, hogy fiatalnak néz ki, de a valóságban kisméretű, vén fákról van szó. Tudniillik a szikár, tápanyagokban szegény talajhoz igazodott a növésük.

Később, a ligetet elhagyva elérjük a jelzett turistautat majd egy rendes, vegyes erődön a Hengelwaldon át érkezünk a Fesselhüttehez. A menedékház még sajnos nincs nyitva, de a teraszán található padok-asztalok letelepedésre invitálnak kisebb-nagyobb csoportokat.

A Fesslehüttetől már nincs messze fő célunk a Duna fölé magasodó Kanzel. A kilátóból aztán nem csak a Duna sodrát lehet megcsodálni, hanem még a szerény dombvidék fölé kandikáló, távoli havas csúcsokat is. Az egyik ilyen jégpiramis feltételezhetően az Ötscher.

Lefelé Scheibenhofon át ereszkedünk. A magától kínálkozó aszfaltút helyett Cirmi egy szebb, erdei ösvényre terel minket. Valóban jobb alternatíva. Kremsben aztán még egy szűk, a város fölé magasodó vadregényes kis csapáson érkezünk vissza a kiindulópontunkba.