Felemás vándoridőt jósolnak vasárnapra. Ki kéne mozdulni valahová, a közelbe. Így jön a képbe az univerzális túracél, a Kieneck. Reggel, mikor nekilendülök az Enziansteignek, még a nap és a kék ég is biztatnak. Meglehet megint tévedtek a meteorológusok? De aztán úgy félúton célom felé, kövér fellegek úsznak be a távolból, és mire felérek a kunyhóhoz, be is takarják az eget.

A megtett táv az Enziansteigen az Enzianhütteig és ugyanígy vissza, 11.2 km, 800 m szintemelkedés bruttó 5:00 óra alatt (nettó 4:20 óra)

Ehhez a túrához, sokadszori ismétlés lévén, nincs különösebb hozzáfűzni valóm. Jöjjön tehát néhány kép, pár rövid sorral, hogy visszadjam a túra hangulatát és az aktuális körülményeket.

Az elmúlt napokban gyengén havazott. Friss, vékony hóréteg tette így téliessé a tájat. Feljebb elfedte a korábbi adagokból még megmaradt kemény, jeges rétegeket. Egészen meglett hófúvások hordta torlaszok és dombok tarkítják az utat. Nem lehet kellemes odakünn, amikor az ilyesmik épülőben vannak.

Ma, csendes minden. Amint eltűnik a nap, érződik a fagy csipkedő ereje is. Fel kell vennem a kétujjas kesztyűmet mert a könnyű kötött kesztyűben már zsiborognak az ujjaim. Odafenn, a kunyhó téli szállásként szolgáló zárt teraszán elköltöm magammal hozottakat aztán, sietek lefelé, mert érzem, mint mászik a fagy be a bőröm alá.