Ragyogó napsütés, kék ég, stabil téli túra idő, de szaggató, cibáló, fagyos szél kísér minket a Prédikálószékre, majd tovább a Heukuppera. Attilával és Cirmivel indulunk a Preiner Gescheid hágóról, ahol a szél máris kivillantja foga fehérét. Szerencsére, közben, akadnak szélárnyékos helyek is, ahol szinte tökéletes szélcsend honol.

A megtett táv (Preiner Gscheid, Waxriegelhaus, Waxriegelsteig, Langermanngraben, Predigstuhl, Karl Ludwig-Haus, Heukuppe, Karl Ludwig-Haus, Schlangenweg, Karlgraben, Waxriegelhaus, Preiner Gscheid) 11.2 km, 1170 m szintemelkedés bruttó 7:00 óra alatt (nettó 4:30 óra)

Fél tíz még nincs, amikor minden eshetőségre felkészülve nekilendülünk a magaslatoknak. Ez annyit jelent, hogy van velünk hótalp, hágóvas és csúszásgátló is. Majd elválik, mire lesz szükségünk. Az elmúlt héten nem havazott, és tehát kompakt, fagyott hórétegre számítunk, feljebb fagyok konzerválta porhóval. És a feltételezés be is igazolódik.

10:10-kor érkezünk a Waxriegelhaus tövébe, ahol felvesszük a csúszásgátlókat, az úgynevezett szpájkokat. Most kezdődik a kaptatás java a jócskán felfelé kunkorodó Waxriegelsteigen (fenti és lenti képsorozatok), mely pontosan Alsó-Ausztria és Stájerország határán visz. A nap erejét gyengéden érezni, és a déli szél is csitul a hegyek árnyékában, hogy aztán később, feljebb érve, a Langermanngrabenben (11:15) ismét lendületbe jöjjön.

A hó annyira kemény, hogy egyelőre hótalpra nincs szükségünk. A Prédikálószéket egy kőhalomba szúrt karó jelzi (11:30). A szél innen elhordta a havat, csak mutatóban virít egy-két folt. Lefelé ereszkedve a Karl Ludwig-ház felé, aztán,  szinte a semmiből, egy teljesen megveszekedett széláramlat csap le ránk. A fejem egy pillantás alatt jégkocává dermed, és csak azt lesem, hogy mikor pottyan le a nyakamról. A nyeregbe alászállva csitul a légáram.

Érkezünk a Karl-Ludwig-ház tövébe (12:00), majd folytatjuk második célunk felé a Heukuppe tetejére. Felfelé haladtomban, jónéhány porhóból álló buckán át, jobbnak látom hótalpakra váltani. A szél ismét nekidurvul. A hátizsákomról lógó szíjakat ostorként csapja az arcomba. Levetem az egyik kesztyűmet, hogy igazítsak a szabadan lóbáló szíjon, és huss, el is fújja szél. Volt kesztyű, nincs kesztyű!  Csalódottan figyelem, amint szállítja, szánkáztatja a szél, lefelé a mélységekbe. Na de szerencsére van velem tartalék.

Annyit vacakolok, hogy közben Cirmi és Attila már felérnek az emlékmű jelezte csúcsra és hosszasan várnak rám a szélárnyékos oldalon (12:40). Néhány kattintás a fényképezővel aztán szaladunk is lefelé a vendégházba (13:10). Odabenn a kályha mellé telepszünk. A lobogó lángok ellenére sincs fülledt meleg. Elmegy! Örülünk, hogy a durva széllöketek után oltalmat találunk idebenn.

Jó háromnegyedórás ebédszünetünk után tanakodunk, hogy lefelé, vajon mi lenne a legmegfelelőbb segédeszköz. Attila hágóvasara vált, mi Cirmivel maradunk a szpájkoknál. Attiláé a jobb választás, így utólag konstatálnom kell. Tudniillik ott, ahol a Schlangenweg keresztezi a Karlgrabet, eltűnik a követhető út fonala. Optikailag a szép sima hóréteggel egyenletesen kitöltött Karlgraben kínáltatja magát. Nosza, Attila javaslatára, gyerünk arra. Kissé hajmeresztő vállalkozás, de a nézete rosszabb, mint a gyakorlata. Mind a szpájkok, mind pedig a hágóvas jó szolgálatot tesznek. A kemény „Harsch”-réteg jó támpontokat kínál minden lépéshez (fenti képek).

14:50-kor még kávéra és almáspitére betérünk a Waxriegelhausba is. Kis szenvedés még felkaptatni szintjére. Na, de érdemes, mert odabenn kellemes meleg fogad és a sütik is finomak. 15:30-kor állunk tovább, hogy egy további fél óra ereszkedés után visszaérkezzünk a hágóra. Remek túra, nagyszerű társáságban! Köszönöm kedves társaimnak, hogy zokszó nélkül viselték szél-zaklatta rigolyáimat.