Az Obersberg, télen, minden egyes alkalommal felülmúlja önmagát. Valahányszor ott járok, megborzongat a közeli Schneeberg hófehér cukorkupolás látványa. Persze feltétel a remek időjárás. Ami hétfőn be is jön. A borongós hétvége kiegyenlítésére szabadot veszek ki.
Tervezés közben, a kérdés, a hétfőt illetően pedig úgy hangzott, hogy tavasz vagy tél. Tavaszi kikelet-túrára menjek-e, avagy inkább télire? A múlt héten lehullott hó jóvoltából aztán még egy esélyt adok a télnek, és nem bánom meg.
Eredetileg a Schneealpera szerettem volna menni, de komolyan veszem az aktuális, hármas fokozatú lavinajelentést. Különben is, kettes fokozat felett számomra (főleg egyedül) tabu az erdőhatár feletti terület.
Alternatíva az Obersberg. Már sokszor hótalpaztam ott, de valahányszor a standard keleti ösvényen, mely Schwarzau im Gebrige centrumából, a templom tövéből indul. Van egy másik út, mely délkelet-délről kanyarodik fel a hegyre. A célom tehát, ezen a napsütötte útvonalon feljutni a csúcsra. 8:40-kor indulok.
Abszurd látvány lehetek, amint a tavaszi kikeletben gamáslisan, hátizsákra csatolt hótalpakkal vonulok célom felé. Bár a környező hegyek még szépen fehérlenek, a tavaszi ébredés jelei a völgyben nem is lehetnének harsányabbak. Kételkedem is erősen, hogy vajon nincs e némi túlzás azokban az elképzelésekben, hogy számottevő hóra leljek. Ennek csak korábbi tapasztalataim mondanak ellent, mint kiderül okkal.
Az út zöld táblával gyéren jelzett. Hébe-hóba piros jeleket is látok a fákon, előny a GPS. Először csak hófoltokra lelek, majd lassacskán összefüggővé válik a fehérség, mígnem a környék híressége, a több száz éves obersbergi hársfa tövében egyértelművé válik a tél parancsa: elő a hótalpakat!
A fehér lepel állaga mély és kellemetlen. Mármint hótalpazás szempontjából. Mert hógolyózásra kifejezetten alkalmas lenne. Jó kemény bombákat lehetne gyúrni belőle. De ragad a bakancsomra, meg a hótalpakra. Néha több kilónyi extra súlyt cipelek. Itt-ott kénytelen vagyok a túrabotokkal oda-oda csapni és kiveregetni az összeállt “kalácsokat” a hótalpak karmai közül.
Megjegyzés: mint megtudtam ez a snow-balling, hótalpasok körében jól ismert probléma. Zsenge nulla fok feletti hőmérsékleten tapad a hó. Hatalmas és nehéz hó tégla-tornyok képződnek a hótalpak alján. A hágóvasaknál az úgynevezett anti-snow plate, egy havat taszító műanyag lemez oldja meg a problémát.
A lényeg, hogy a kilók cipelése nem könnyíti meg a dolgom. Helyenként teljesen elbizonytalanodom. Vajon képes leszek-e így, elérni a célom? Időnként meg-megállok, amennyire lehet, eltávolítom a rám tapadt havat, szusszanok egyet, és uccu, neki újabb rohamra. Sokat segít egy, kétnapos hótalppár nyoma. Legalább az irányt nem kell kitalálnom, hanem vakon rábízhatom magam a folytonos, jól látható vonalra.
Később az Obesrberg-Alm felett az általam követett déli ösvény egyesül a Schwarzauból érkező turistaúttal. Azaz elméletben. Mert a valóságban csak szűz hó, amerre szemem lát. Annyi biztos, hogy a havazás óta, onnan, ember, ide fel, nem érkezett. Egy útjelző tábla mellet elhaladva válik nyilvánvalóvá, mennyi még a hó (kép). A sárga irányjelző tán a térdemig/combomig ér, a valóságban, fejmagasságban szokták elhelyezni. Tehát, cirka egy-másfél méteres lehet a hóréteg.
Az általam követtet nyomok a Waldfreundehütte téli szállásra kanyarodnak el, így a közeli csúcskeresztig érintetlen mély hóban gázolhatok. Idefenn, bár a nap ragyog, valamelyest hűvösebb van, és a hó tapadása nem olyan virulens.
Némi nézelődés, fotózás után, elindulok vissza. Az ereszkedés, már-már száguldás jellegű. Mellőzöm a felfelé vezető, taposott nyomokat, és szinte úszok lefelé az érintetlen puha-paplan mély hóban. Aki próbálta, tudja, milyen élvezetes így lefelé “szánkázni”. Plusz erő kifejtése nélkül, a gravitációs gyorsulás jóvoltából a hóréteg magától szállít, finoman lefékez és a következő pillanatban ruganyosan továbblendít. Valami ilyesmi (vagy még jobb) lehet mély hóban síelni. Szóval már ezért is megérte a felfelé vezető szenvedéses kaptatás.
A mért idő magáért beszél. Az obersbergi hárstól számítva két teljes óra alatt értem el a csúcskeresztet (9:45 – 11:40). Visszafelé pedig egyetlen óra alatt teszem meg ugyanaz az utat. 12:45-kor érkezem vissza a hárshoz. Itt levetem a hótalpakat, és némi frissítő elektrolitot tankolok. Még további egy óra menetelés a kiindulópontig.
Sztefano-Space 