Kocogás és Humphrey Bogart


Ahogy futok és izzadva lihegek, dörömbölve jönnek és tolakodnak a legkülönfélébb gondolatok, gazdagon, színesen, néha bolondosan, néha döbbenetes komolysággal. A boldogsághormonok kiszámítathatalan ürülése a véráramba? Az endorfinok? Néha már a negyedik kilométeren, máskor a vánszorgásból csak a tizedik kilométer körül segít megtáltosítani. Olyankor csak azt sajnálom, hogy nem írhatok blogot – de megtervezem, helyenként világosan meg is fogalmazom a mondandót. Aztán amikor hazaérek és a zuhanyból kilépek úgy elszáll az ihlet, mintha csak fura és összefüggéstelen lázálom lett volna. Pedig talán mégsem az. Itt van ez bizonyos dolog amin már egyébként is sokat töprengtem és most így a kocogás alatt összeállt egy egységes képpé. Hogy tudniillik mi viszi ezeket a fiatal gyerekeket a bagózásra? Ott támaszkodnak a korlátnak a stadion előtt, büszkén és délcegen eregetve a füstöt az ég felé. Mellettük alig tinédzser leánykák nyelik velük együtt a dunsztot, öngyújtót kínálva, rihegcsélve és láthatóan elégedetten a felnőttéválás küszöbén, talán így is siettetve az idő számukra még mérhetetlenül lassan döcögő szekerét.

Konrad Lorenz Annyi bizonyos, hogy környezetük ösztönző hatásának engedelmeskednek csak, legyen az szülői (rossz-) példa avagy egyéb társadalmi szuggeszció. Daniel Quinn egyik legutólsó munkája (If They Give You Lined Paper)  hozott közelebb a magyarázathoz, de mondhatnám akár Konrad Lorenzet is, a tudós “kacsaszülőt”. Tudniillik a tojásból kibúvó kiskacsa azt tekinti hites szülőjenek, akit legelőször megpillant. Az evolúció jól gondolta, mert normál körülmények lözött a kikelt totyogókat tényleg anyjuk köszönti legelőször. Pech, hogy néha Konrad Lorenz tolakodott oda. Olyan minták megvalósításáról van szó, melyet mélyen és kitörölhetetlenül belénk ültetett az evolúció. Daniel Quinn szintén legújabb magatartás-kutatási eredményekre hivatkazik. IfTheyGiveYou A tudomány feltárta, hogy az agy alapvetöen két forrásból származó információk alapján hoz döntéseket. Az egyik forrás, az úgynevezett alulról felfelé haladó, nem meglepő, maguk az érzékek – mindahány van a látastól, hallástól kezdve egészen az ízlelésig. A másik forrás, egy felülről lefelé haladó, a tudatunkba ültett hagyományok, előítéletek, társadalmi beidegződések, avagy a technikusok éppen szoftvernek is nevezhetnék. Példának okáért Quinn említi a hipnózist, mellyel helyenként teljesen ki lehet iktatni az érzékszervek ingereit, a felfelé haladó információkat. Ez egy meghatározó evolúciós eredmény, mely lehetővé tette a tudás felhalmozását illetve az előre beprogramozott infrormációk (tapasztalatok) alapján történő döntést és itélkezést. A legérdekesebb kulcsfontosságú felismerés mégis az, hogy ez a felülről lefelé irányuló információáram általában sokszorosa az ellentétes oldalról, azaz a fizikai valóságból érkező információknak.

Magyarán szólva, az egyén teljes mértékben, tudatától függetlenül is környezeti, törzsi avagy társadalmi szokások befolyása alatt áll. Ez egy eredetileg nagyon hasznos emberi tulajdonság, mert ezáltal előttünk élt generációk tapasztalatzuhataga vezérelheti minden lépésünket, meghatározhatja döntéseinket és utat mutathat ítéleteinkben is. A természet persze arról is gondoskodott, hogy esetleges gyors környezeti változások ne érjenek felkészületlenül és így ne legyünk teljesen kiszolgátatva a változó elemeknek. Mindíg is jelen voltak köztünk a furcsák, az okosak, a nagy intelligenciával rendelkezők, illetve azok, akik képesek voltak a meglévő alulról érkező információkat újraértékelni, illetve a felülről jövő zuhatagot hatásosan feltartóztatni és az új ismereteket új generációs tudássá tenni.

Az evolúció által jól elboronált kép akkor torzult, amikor átestünk a Nagy Felejtésen. Ahogyan Konrad Lorenz kacsáit becsapva anyát mímelt nekik, úgy vernek át minket a civilizáció legkülömbözőbb szuggeszciói, kezdve olyan haszontalan dolgokkal mint a reklám, a fogyasztói szokások befolyásolása, előítéletek, idegengyűlölet, fasizmus és a többi. Egy olyan mechanizmus van, sajnáltos módon, nem céljának megfelelően kihasználva, mely évmilliókig védett minket és segített sikeresen átörökíteni génjeinket. Most viszont? Látod Gun mit tesz velünk, velük meg teveled? A gyereked ott áll és támasztja az iskola falát, kezében ott füstöl a cigi, vagy rosszabb esetben valami más. És nagyon snájdig dolog fegyvert is mímelni amint az a bizonyos felügyelő betöri az ajtót és Humphrey Bogartkétkézzel megragadva revolverét ront be a szobába. Már homokózó korban lévő kisdededek is eljátszák – te is láttad? Szörnyülködtél amint a minap a szomszéd hároméves fia vad szamurájként karatézta le óvodás lányodat profi színalkotásnak is beillő keleti harctechnikájával?

Csak ennyi amit el akartam mondani, ami bevillant amikor láttam, ahogy a minap még tejivó sihederek komoly és kifinomult mozdulattal – Humphrey Bogart is megirigyelhetné – gyújtottak rá a bagóra.

Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s