Leopold Kohr


 

TheBreakdownofNations Gigantikus méretek nem illenek bele a teremtés és az univerzum mintájába. A vörös óriásoknak nevezett csillagok gigantikus méretű robbanással, szupernóvaként múlnak ki. Valahányszor, valahol létrejön valami nagy, az előbb vagy utóbb megsemmisíti önmagát, miközben erőszakot szül és katasztrófát hoz környezetére – állítja Leopold Kohr az 1994-ben elhunyt osztrák származású gazdaságtudós, aki a nácizmus elől menekült Kanadába, majd híven a kicsiny méretekben vetett hitéhez Puerto Ricóban telepedett le. Később szállóigévé váltak jelmondatai, mint „a kicsi gyönyörű” illetve „ha valami rossz az feltehetően túl nagy”. Ezeket a gondolatokat a Nemzetek lebontása (The breakdown of nations) című könyvében fejti ki, melyet a karácsonyi szabadságom alatt olvastam nagy örömmel és melyet sikerült is befejeznem.

Kohr úgy jutott el felismeréséhez, hogy először csupán csak arra a kérdésre kereste a választ, hogy miben gyökerezik az emberiséget történelme során folyamatosan sújtó szenvedés és nyomor. Könyvét is azzal kezdi, hogy aprólékosan elemezi múltunkat, és közben megfigyeli, hogy a nyomor szinte állandó velejárója a zsarnokság és az agresszió mely a túlságosan nagyra nőtt állam és az ezzel társuló hatalom mindenkori attribútumai. Az ilyen hatalom ellenállhatatlan nyers erejénél fogva immunitást élvez, mert minden ellenőrzés felett áll.

Az író sorra veszi a közismert klasszikus elméleteket, melyek így vagy úgy megpróbálják magyarázni a szűnni nem akaró általános nyomor és az agresszív magatartás okait. A lista aprólékos és hosszú – tán azért, nehogy vád érhesse, hogy valamit kihagyott. A teljesség kedvéért szól a képzelet szülte imaginárius okokról, boszorkányok és egyéb természetfeletti PortraitLeopoldKohr2erők rontásáról, illetve „kozmikus erőknek” tulajdonított hatásokról, melyek a középkorban voltak rendkívül népszerűek.

Ezután a nyomor okait kutató valós alapú elméleteket veszi sorra. Például azokat, melyek a piacgazdaságot és a tőkét okolják és amit már Marx is behatóan tanulmányozott. Elemzi a különféle ideológiákból (pl. szocializmus, kommunizmus, stb.) fakadó elméleteket. Megvizsgálja a személyi kultuszon alapuló elméleteket. Szól a különféle kulturális magyarázatokról, melyek szerint elég lenne megemelni a népesség és az uralkodók átlagos műveltségi színvonalát ahhoz, hogy eljussunk a tejjel mézzel folyó Kánaánba. Sorra veszi a nemzeti és biológiai elméleteket is, ám minduntalan talál olyan konkrét történelmi példát az agresszió okozta nyomor megjelenésére, melyet a felsoroltak közül egyetlen elmélet sem tud tarthatóan megmagyarázni.

Így jut el Kohr egy kézenfekvő minta felfedéséhez, mely törvényszerűen megjelenik valahányszor elviselhetetlen a nyomor, terror és agresszió dúl. A minta mibenléte az optimális méreteket meghaladó struktúrák létrejöttében van, a minden határon túli gigantomániás növekedésben, a túlságosan nagy és így ellenőrizhetetlen hatalom kialakulásában, a zsúfoltságot okozó népességnövekedésben, a nagyméretű országok, városok, közigazgatási egységek kifejlödésében. Az ilyen típusú növekedést az élő szervezet rákos sejtburjánzásához hasonlítja, mely a torzulások elsődleges okozója. Kohr szerint a népességnövekedés által keletkező újabb és újabb problémák geometriai haladványként nőnek, míg a civilizáció, az emberiség problémamegoldó képessége csupán csak aritmetikai progresszió szerint. Közben nem csak a statikus létszám nyom a latban, hanem a fejlődés dinamikája is. Két gyakorlatilag teljesen egyforma méretű és lakosságú állam nem feltétlenül szül azonos nagyságrendű gondokat. Ha például az egyik fejlődésének az üteme kétszer olyan gyors, akkor ez ugyanolyan gondok forrása lehet, mintha a lakosság száma duplázódott volna meg. 

A növekedésből fakadó nyomor és az agresszív hatalmak okozta problémákat nem lehet tehát a gyakran alkalmazott összevonás, egyesülés vagy pedig uniók megalapításával orvosolni, mert az ilyen gyógymód csak ront a helyzeten. Inkább a nagy alakzatok kisebbekre történő lebontása hozhatja meg a megoldást. Kohr számtalan történelmi példával támasztja alá kijelentését, miszerint a kis államok lakossága bizonyíthatóan boldogabb, békésebb, kreatívabb és sikeresebb (persze mindaddig, amíg a nagyok békén hagyják). Ez szolgál némi magyarázattal azokank is, akik idáig nem értették, hogy miért nem akar Svájc belépni az EU-ba, vagy hogy miért nem adják fel a britek meg a dánok saját fizetőeszközeiket.

Elég, ha körülnézünk a mában, szinte kiszúrja a szemünket a tény, hogy a nyomornegyedek, gettók és a megoldhatatlan mizériák valóban a nagyobb és a még nagyobb országok, városok elsődleges velejárói, míg a kicsik, szinte társadalmi berendezésüktől függetlenül, mentesek az ilyen jelenségektől.

Kohr egyébként nem ellenzi Európa integrációját, amennyiben mint mondja, az egyenrangú, kicsiny földrajzi régiók szövetsége (lásd pl. Elzász, Normandia, Morvaország, Szilézia, Erdély, stb.) és nem néhány aránytalanul nagy és hatalmas nemzeti állam tömörülése, melybe egyszerűen beleolvadnak a kisebbek. Az uniók avagy a federációk általában is csak akkor működhetnek jól, ha a tömörülést alkotó részek egyike sem olyan nagy, hogy érdemben képes lenne kihívni és vetélkedni a föderáció központjával. Ez sajnos nem áll fenn sem az EU sem pedig az ENSZ esetében. Az Unióban a négy nagy (Olaszorság, Franciaország, Nagy Britannia és Németország) bármelyike képes megvétózni az EU parlament döntéseit, a világszövetségben pedig a nagyhatalmak túlsúlya még zavarbaejtőbb.

Kohr elmélete mind a mai napig nem népszerű – nyilvánvaló okokból. Könyvét is csak negyedik nekifutásra adták ki. A minden határon túli piaci növekedés prófétái az óta is vagy elhallgatják, vagy megpróbálják ellehetetleníteni. Például az angol nyelvű wiki jelenlegi ismertetése szerint Kohr anarchista – ami jóesetben is a cikk írójának a tudatatlanságát jelzi. Az anarchisták tudvalevően elutasítják az állam és a hatalom minden formáját. Aki elolvasta Kohr könyvét az tudja, hogy ő csak a rákos daganatokat utasítja el, a túl nagyra nőtt államok, túl nagyra duzzadt apparátusait, míg a kis államok, kicsiny kormányai ellen egyáltalán nincs semmi kifogása. Sőt minduntalan példaértékű szerveződésként kezeli Svájc kantonrendszerét, avagy a kisméretű Hollandiát, Norvégiát, Andorrát, Lichtensteint.

Kategória: Books | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s