Az én Ausztriám


 

lendvai_cover Kényszerszabadságom, azaz betegállományom alatt van bőven időm olvasni. Már ugyan jobban vagyok, de a hangom még a pincéből jön és rendszeres orrfújás nélkül sem boldogulok. Fő szórakozásom a rádiózás meg az olvasás.

Elolvastam egy karácsonyra kapott könyvet is. Lendvai Pál az Én Ausztriám címmel tesz vallomást az országhoz fűződő viszonyáról és bepillantást ad a politikai csatározások színfalai mögé. A könyv egy kicsit Ausztria lelkét is kiteregeti az asztalra és segít a nép és az országban meghonosodott mentalitás megértésében.

Lendvai Pál számomra az egykor szabadnak hitt világ, és a szabadnak hitt véleménynyilvánítás szimbóluma, egy letűnt korszak megtestesítője, mélyen tisztelt, szimpatikus politikai kommentátor. A sötét „cocalista” diktatúra idején, az ORF egyes csatornája volt a „bezzeg nyugaton” hírcsöve, melyet a Csallóközben jól lehetett fogni. Lendvai Pál a ZiB (híradó) gyakori meghívott vendége volt, lévén a kelet európai ügyek szakértője. Szinte örömmámorral töltött el hallani a kommunista rezsimet ostorozó tárgyszerű kommentárjait, melyekben egyenesen, minden teketória nélkül rámutatott a diktatúra gyengéire, égbekiáltó ellentmondásaira, és létének abszurd mivoltára. Szavait úgy ittunk és szívtunk magunkba, mint a sivatagi szomjazó.

Könyve végigvezet Ausztria politikai történetének utolsó évtizedein. Mondanivalója most is a legmesszebbmenő tárgyilagosságra törekszik. Érzelmek és személyes véleménye kinyilvánítás helyett inkább a kortársak kijelentéseit idézi. Így mindvégig semleges kívülálló tud maradni, aki bár jelen volt, mindent hallott és látott, de tisztességes és tárgyilagos újságíróként nem bonyolódik bele az ügyekbe. Lendvai mindvégig megőrzi azt a tisztes távolságot, mely mondandóját szalonképessé teszi a szélesebb értelemben is vett politikai spektrum legkülönbözőbb képviselői előtt is.

Lendvai könyve bizonyos mértékben helyreigazította általános lesújtó véleményem a politikáról és a politikusokról általában. Hihetőnek tartom azt az elképzelést, hogy a háborút követő politikai garnitúra jelentős része, köztük pedig kiemelten is Brúnó Kreisky kancellár, még őszintén hittek az őket hajtó eszmékben. Tetteiket kizárólag az ország érdekei és a nép boldogulása vezérelte. Az öncélú hatalmi politizálás és a személyes meggazdagodás, nem volt jellemző és talán még most sem az. Érdekes viszont megtudni, hogy a háború utáni korszak első olyan újszerű politikusa, aki ebből a szempontból szakított az addig magától értetődő tradíciókkal, az Hannes Andrsoch volt. Ez a minden tekintetben tehetséges, és pénzügyminiszterként ragyogó politikus inkább a saját meggazdagodását és az abszolút hatalom megszerzését helyezte előtérbe. Ez vezetett aztán látványos bukásához.

A könyvet ajánlom mindazoknak, akik magyarként vagy valamely kisebbség tagjaként bizonyos tekintetben életüket Ausztriához kötötték, avagy gyakran látogatnak ide. Jobb, mint egy útikönyv.

Kategória: Books | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s