Tiltakozás az olajár ellen?


 

A magas üzemanyagárak miatt tiltakoznak a spanyol és a holland kamionsofőrök. Úgy hírlik, követőik is lesznek majd a különböző európai országokban. Mintha éppenséggel protestálni lehetne, mondjuk a kánikula ellen, a fagy ellen, vagy esetleg a Hold fázisai, avagy az árapály ellen. Lehetni éppenséggel lehet, csak a kérdés, hogy érdemes-e, illetve változik-e, változhat-e egyáltalán bármi is ilyen és hasonló akciók hatására?

oenb_prognose Az utóbbi időben rengeteg írás, cikk, riport foglakozik az olajárrobbanással. Számtalan hiteles forrás utal nyíltan vagy burkoltan a probléma valós és egyre nyilvánvalóbb okaira. Mégis széles körben terjedt el az a hiedelem, hogy itt valamiféle művileg előidézett spekulációról van csak szó. Eközben a világ legbefolyásosabb és leghatalmasabb multijai képtelenek kilábalni a magas olajár okozta krízisből. A fejlemény máris majdnem derékba törte a három nagy amerikai autógyárat. A GM a Ford és a Chrysler forgalma hónapról hónapra csökken, veszteségeik tetemesek. A minap a GM bejelentette kanadai üzemeinek bezárását és az SUV valamint a nagyétkű furgonok (Truck) gyártásának jelentős csökkentését. A kereslet pedig egyre halványodik. Ezt csupán csak azért említem, hogy rávilágítsak a nyilvánvaló ellentmondásra, miszerint állítólag puszta spekuláció lenne a háttérben. Az amerikai autógyártás és az olajipar testvéri egyetértésben dirigálta évekig az Egyesült Államok gazdaságát. Lényegében Amerikában semmi sem történhetett meg úgy, hogy arra áldásukat ne adták volna eme hatalmasságok.

Emlékezzünk csak a Great American Streetcar Scandal néven a történelembe bevonult spekulációra, melynek során az autó- és az olaj- lobby egymással karöltve a húszas évektől kezdve módszeresen és folymatos "sikereket" elkönyvelve tette tönkre az amerikai nagyvárosok villamos tömegközlekedését, hogy nyílt és konkurenciamentes utat nyerjen az olajüzemű járművek piacának. Az 1990-es években ugyanez a lobby sikeresen és bravúrosan meggátolta annak az amerikai környezetvédelmi törvénynek az elfogadásét, mely támogatta volna az emisszió nélküli járművek (a villanyautó EV1) forgalmazását, előírta volna a káros kipufogógázok progresszív és évenkénti folyamatos csökkentését. És azt se felejtsük el, hogy ki ültette a jelenleg még amerikai elnököt a székébe, illetve hát kinek a pénze és befolyása játszott szerepet eme „siker” kicsikarásában. Ha csupán csak spekulánsok összehangolt müve lenne az olaj magas ára, akkor szinte biztosra veszem, hogy az említett hatalmi csoportosulás rövid úton már elbánt volna velük. Mint ahogyan ezt már megtette ama iraki elnökkel, hogy csak egyet említsek az ismertebb esetek közül. Kevés olyan érdekegylet van ma a világon, mely ki merné hívni maga ellen az olaj köré csoportosultak haragját.

Ebből tehát arra lehet következtetni, hogy ha még az autóipari bárók és olajipari és hercegek sem képesek hatásosan megbirkózni az olajár emelkedésével, akkor itt nyilván olyan jellegű problémával állhatunk szemben, mely (szerencsére) az ember akaratán kívüli egyetemes törvényeknek engedelmeskedik csak. Úgy, mint mondjuk a Nap nukleáris kohója, vagy a Hold járása, a szelek ereje és a tenger áramlatai. Milyen szerencse, hogy ezeket a dolgokat még nem hajthatta befolyása alá egyik maffia sem. És ha megtehette volna, már a jelen árrobbanást is megfékezte volna, hiszen bárki láthatja, hogy ez a szitu nem jó nekik. A fogyasztók egyszeriben kevesebb autót vesznek – pech. Akiknek már van gépjárműve, hirtelen gondolkodni kezd, érdemes-e ide meg oda utazni vele. A légitársaságok is krízisben sodródnak. A világ országaink kormányai meg az ő szemszögükből tekintve olyan szörnyűségen gondolkodnak, mint új atomerőművek építése, meg megújuló energiák meg ilyesmi. Mind egytől egyig egy-egy tőrdöfés az olajosok szívébe. Hát kell ez nekik?

Az okok tehát, sokkal komolyabb eredetűek, semmint azt egy, vagy akár több kamionos sztrájk megoldhatná. Esetleg kicsikarhatnak némi adócsökkentést, mely egy röpke időre feltartóztathatja ezeket a fejleményeket – de nem tartósan. Valójában mégiscsak arról van szó, hogy egyszerűen kevés az az olajmennyiség, amit ma még folyamatos rendszerességgel felhoznak a Föld gyomrából és esetenként akár többre is lenne igény. A szakemberek ma még vitatkoznak azon, hogy volt-e, avagy még csak lesz a „peak-oil”, azaz a mindenkor felhozott olaj mennyiségének a tetőzése. Egyben azonban szinte mindnyájan megegyeznek, hogy ha volt, ha nem, de legkésőbb az évtized végére nagy bizonyossággal meg lesz.

RolloverGapEközben már régen nem titok, hogy új olajlelőhelyek felfedezése évtizedekkel ezelőtt, valamikor a hatvanas években tetőzött. Azóta zuhanó repülésben csökken, amint azt a mellékelt ábra mutatja (forrás Exxon). Érdemes megfigyelni, hogy a zöld a még fel nem tárt és a jövőben még feltehetően fellehető tartalékokat mutatja.

Nos ha ez igaz, akkor mégis ki az, aki itt spekulál és mivel? A tény az örök és végtelen univerzum fizikai törvénye, hogy ugyanis egy véges méretű, és véges készletekkel rendelkező bolygó lakói vagyunk. Miféle felfogás lehet az, mely állandó gazdasági növekedés és az ipari teljesítmények, valamint a fogyasztás szüntelen megduplázódása oilproductionmellett továbbra is folyamatosan fellelhető és mindenkor elérhető olcsó készletekkel számol? Egyszer csak-csak elfogy. Illetve, a tartalékok ama része, fogy el, melyet olcsón lehetett felhozni. Mai agymenésem pedig kedvenc grafikonommal, a norvég olajkitermelés hanyatlását ábrázoló képpel zárom (már korábban is közöltem – annyira sokatmondó).

 

Egyéb linkek:

 

Sztefanó ítrta(m)

Kategória: News and politics | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s