Chris Hedges, az igazmondó, egy jelenség


Ha egy bizonyos minta a tér és az idő egy adott pontján megjelenik, akkor bizonyos, hogy hamarosan felbukkan majd máshol is. Ez rokonságban áll a holográfia azon elvével, miszerint az egész tört részei is ugyanazon információ hordozói. Természeti népek megfigyelése, hogy az, ami az egyénnel kicsiben történik, megfigyelhető nagyban is a folyókon, az erdőkön, az állat- és a növényvilágon, illetve a személyesen megtapasztalt minták kis odafigyeléssel jól felismerhetőek globális események kapcsán is.

A fizikai valóságtól történt elszakadásunk ténye és az ezt illusztráló minták sora is szépen bizonyítja a fenti elv létét. Egy tipikus hollywoodi kasszasiker a Mátrix alapgondolatának a lényege túlmutat az egysíkú ember-gép konfliktuson és másodszori odafigyelésre nyilvánvalóvá válik, hogy a film alapeszméje sokkal inkább a fizikai valóság elleplezése céljából megalkotott képzeletbeli világ köré szövődik.

A virtualitás előretörése legjobban talán az informatikában ismert. Míg néhány évvel ezelőtt is minden egyes számítógépen egyetlen, azt életre keltő operációs rendszer volt telepítve, addig mára ez az elv elvesztette aktualitását, hiszen akár már egy személyi számítógépen vagy laptopon is egyszerre több virtuális operációs rendszer futtatható. Eközben a programok nem igazán kíváncsiak arra, hogy mely valóság részei. Bár rendelkezésükre áll a piros pirula, azaz a lehetőség, lekérdezni, hogy vajon igazi, avagy csak egy emulált világ részei, többségében nem teszik. Így is jól működnek és elfogadják a rendszer szabta korlátokat.

imageChris Hedges, Az illúziók birodalma című könyve ugyanezt a fenomént vizsgálja és rámutat, miként tagadja és leplezi kultúránk szinte minden megnyilvánulásában a fizikai valóságot. A könyv alcíme, A műveltség bukása és a látvány diadala is arra utal, hogy érzékeinket céltudatosan terheli túl a mindenütt jelenlévő harsogás és látvány, a hírességek köré épített hamis csillogás, mely szerves része a profitorientált piacgazdaság eszköztárának.

Chris Hedges könyve egyenes utalást tartalmaz Joel Bakan klasszikus művére is, a The Corporationra, mely jellemezi és megfogalmazza részvénytársaság pszichikai profilját. Úgy gondolom tehát, hogy aki felfogta Joel Bakan mondanivalóját, az most egy tágabb értelemben is vett, részleteibe menő kórképet kap a fehér ember jelenkori kultúrájáról.

Chris Hedges, Pulitzer díjas publicista, író,  hosszú évekig a New York Times Közel-Keleti tudósítója volt. Beszél arabul, franciául, spanyolul illetve bírja a latint és az ó-görögöt. A New York Timesnél akkor lett kegyveszett, miután elmarasztalta a Bush kormány iraki invázióját. Az egyiptomi forradalmi helyzetet a Mit kovácsolt a korrupció és az eröszak Egyiptomban című írásában elemzi. 

Kategória: Humanity, soul, mind, The Problem of Civilization | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Chris Hedges, az igazmondó, egy jelenség bejegyzéshez

  1. Mohari András szerint:

    Ha még nem olvastad: talán tetszene David Ehrenfeldtől a „The Arrogance of Humanism” is (még 1978-ból).

  2. Almaleves szerint:

    én csak azt remélem, hogy az a világ, amelyben élünk csak egy virtuális kísérlet és egyszer fel fognak ébreszteni.

  3. Sztefanó szerint:

    A tépö fájdalom tán abban leledzik, hogy ha netán fel is ébresztenek, ugyanezt az életet még egyszer ugyanezekkel a szereplökkel nem játszhatjuk el…

  4. Ng szerint:

    Csak most olvastam a postot, Hedgesről kerestem magyar nyelvű anyagot. (mert sokszor már unom, hogy a saját hazámban napi szinten idegen nyelven kell élnem…).
    Beütött a felismerés….”Eközben a programok nem igazán kíváncsiak arra, hogy mely valóság részei. Bár rendelkezésükre áll a piros pirula, azaz a lehetőség, lekérdezni, hogy vajon igazi, avagy csak egy emulált világ részei, többségében nem teszik. Így is jól működnek és elfogadják a rendszer szabta korlátokat. ” Ha a programok szót “emberek”-kel helyettesítem, máris megvilágosodok, miért feloldhatatlan életem legnagyobb ellentmondása: És én akkor hogyan éljek velük? És a következő kérdés: hol vannak azok az emberek, akik hozzám hasonlóan a pirosat vették be?
    …nem húzunk el erről a bolygóról valahová egy igazi világba? :)))

    • Sztefanó szerint:

      Válasz a második kérdésre: például itt, akarom mondani ezen az oldalon és az innen továbbvezető linkek végein találhatóak piros pirulát lenyelők is. De ezt nem szabad túlértékelni. Arányunk a vadbarmok és tökjanik hipnotizált tömegeihez képest elenyésző, erőtlen és reményre okot nem adó.

      Válasz az első kérdésre (mert nehezebb): Ezt már én is sokszor feltettem. Elvileg csak két lehetőség van.

      1. Álcázás: úgy kell velük együtt élni, mintha ugyanolyan bunkóagyúak lennénk, akkor nem szúrunk szemet és békében hagynak. Esetleg közben csendben készülhetsz a második alternatívára.

      2. A nyílt színrelépés, mondjuk úgy, mint egy “B” (ha tudod mire, kire célzok). Aki ezt elvállalja, annak rendkívül jó, sőt kimagasló felkészültséggel kell rendelkeznie, mert majd megpróbálják (a tökjanik) kegyetlenül kiforgatni és összekavarni. Példák a színre lépők sorából: Chris Hedges (a cikk okáért), Derrick Jensen, Daniel Quinn, Ran Prieur, stb…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s