A projekt neve HTL


P5193484A HTL Steig nevét sokáig csak suttogva és rettenetesen nagy tisztelettel mertem kiejteni. Az idén májusban cirmivel a Frauenlucken gyakorultunk, majd a Sky-Walkra is kinéztünk. Remegő ajkakkal mutattam az akkor még lezárt, és szanálás alatt álló HTL Steig drótköteleire (kép lejjebb), mondván, ez az a Steig amire valószínűleg soha nem merészkedem. Ezt akkor nagyon őszintén gondoltam, hiszen még az évad kezdetén voltunk minimális tapasztalatokkal a tarsolyomban.

Nos, soha ne mondd, hogy soha, mert ma volt a napja, hogy Klettersteigezéseim következő természetes állomása végül is a HTL lett. Egyik korábbi blogomban, konkrétumok nélkül megszellőztettem, hogy egy nagyobb dobásra készülök. A felkészülés szerves részei voltak Johnsbach, Kaisergams és a Salza (Strohli’s) Klettersteigek meg egy kis rendszeres izomtorna. Utólag is úgy ítélem meg, hogy helyes volt nem hűbelebalázskodva nekivágni.

Ma sajnos tanúja voltam egy hordányi cseh zöldfülű köcsög tévelygésének. Tudnivaló, hogy ez a vasalt út abban is klasszikus, hogy rögtön az elején van egy nagyon nehéz áthajlást (D/E), mely a felkészületlenek kiszűrését szolgálná. Igen ám, de ha megjelenik egy egész banda, akkor az egyén aláveti magát a csoportos délibábnak és azon csüng, mint gyümölcs a fán. Ennek ergo az a vége, hogy ha a köcsög már háromszor is visszacsúszott az áthajlás alján, de más társai már felette bóklásznak, akkor csak azért sem adja fel és addig feszegeti a lantot, amíg mintegy negyedórányi borzalmas küszködés után mégis átlendíti magát a párkányon. Az ilyeneknek ezek után aznapra már nyilván kisültek az elemi, és rengeteg időre van szüksége, hogy valamelyest újratöltődjenek. A mintegy másfél- kétórás út további része ugyanis még bővelkedik hasonló parádés kis felszökésekben.

P5193458Addig nem mertem elindulni, amíg a cseh csapat utolsó tagja is át nem evickélt a kezdő áthajláson. Arra gondoltam, hogy ha mégsem sikerülne nekik, akkor visszafordulás esetén nekem is le kellene másznom. Így aztán a fal alatt szobroztam, vagy háromnegyed órát eltöltve, kőomlás közepette, amit a csehek veszett kalimpálása okozott. Miután végre valamennyien kiértek a következő D szakaszra (a bevágás), nagy szívdobogással én is elindultam. Megelégedéssel töltött el, hogy az előttem haladók tempójához viszonyítva elég jól sikerült a mutatvány. Egyszer ugyan beakasztottam magam a beülőbe, de csak azért, hogy nyugodtan, erőt spórolva csatolhassam át a karabinereket. Ezután, hipp-hopp, ott leltem magam a falban remegő csehek mögött. Némi mérlegelés után közöltem velük, hogy szeretném kikerülni a kis csapatot. Hajlottak is kérésemre, mert mint észrevettem addig is jól elpihengettek. Volt aztán a bevágás és az azt követő traverz után egy olyan rész, ahol megtörténhetett a leelőzés. Sajnos a karizmozás több erőmet követelte, mint éppenséggel szükséges lett volna. Így aztán az előzés után pihennem kellett egy arra nem igazán alkalmas helyen ami miatt jobbnak láttam ismét bekattintanom magam a beülőbe. Az út további részén még utolértem egy háromfős osztrák csoportot, de maradtam a nyomukban, mert nem kívántam újra feleslegesen megcsapolni az energiatartalékaimat.

A HTL-Steig az összes eddigi vasalt útjaim koronázatlan királya. Szerintem nem lehet egy napon említeni egyetlen más Steiggel sem. A konstans C/D és D vonalvezetés rendkívüli fizikumot, erős karizmokat és technikai tudást igényel (tapasztalt rókák ne figyeljenek ide). Amikor technikai tudást említek, arról beszélek, hogy a Steigeken alapvetően kétféle módszert lehet alkalmaznia fel- illetve a továbbjutáshoz:

  • A technikás módszerlényege, hogy a karizmok helyett az erősebb lábizmok segítségével próbáljunk haladni, mégpedig úgy, hogy megtaláljuk azokat az apró, gyakorlatlan szem elöl néha rejtett kis bevágásokat, repedéseket és vékonyka párkányokat a sziklafalon, melyeket támpontként lehet használni. A cipő orrát például egy-két centire be lehet dugni az ilyenekbe. Közben az ujjakkal és a tenyérrel fogást, támaszt lehet tapintani a sziklán. A HTL-en sajnos a kelleténél több lazán ülő szikladarabra találtam, melyek bár jó fogódzkodónak mutatkoztak, de kockázatos volt, vajon elbírják-e majd a rájuk nehezedő testsúlyt.
  • Brutális karizmozáskor két kézzel megmarkolod a lábaid közé vett drótkötelet, és egyszerűen felgyalogolsz a falon úgy, hogy a maximális súrlódás érdekében kitolod az ülepedet. Ezt szinte mindig lehet alkalmazni, de nagy az ára, mert mértéktelenül csapolja az erőtartalékokat.

A technikás és a brutális-markolós előrejutás között erőkifejtésben akár öt-tízszeres különbség is lehet. A kezdők persze sem a technikás sem a brutális módszert nem bírják jól. Az utóbbinál, ha a feneküket nem rakják ki elég messzire és nem nehezedik megfelelő erő a talpra, nincs súrlódás, és garantált a lecsúszás, a csúszgorálás, ma tanúja voltam.

Néhány további tapasztalat az esetleg utánam következőknek.

  1. A HTL-t komolyan kell venni és már hetekkel, vagy hónapokkal a Steig kitűzött meghódítása előtt, tudatosan kell rá készülni.
  2. A HTL legyűrésének abszolút minimális, de nem elégségesfeltétele az alábbi Steigek megtétele. Lehet (legyen) több is, csupa D.
    • Wildenauer (Hohe Wand) : mert a 2. legnehezebb a Hohe Wandon
    • Hans von Haid (Rax): mert Jentzsch-Rabl ugyanannyi ponttal értékeli [K4]
    • Bürgeralm (Hochschwab): mert hasonlóan kell itt is karizmozni végig
    • Salza (Wildalpen): mert a Steig felsö része szinte ugyanolyan (csak drótkötél)
  3. Az előzőkben felsorolt vasalt utak abban különböznek a HTL-töl, hogy a rajtuk található D szakaszok csak mint hab a tortán értendők. A sütemény maga legfeljebb konstans C. A HTL esetén viszont a hab, a D/E áthajlás, amibe beleharapsz, a sült tészta, konstans C/D de inkább D (végig!).
  4. Ha úgy érzed megértek a körülmények és vállalod a HTL-t, kezd fent! A HTL ugyanis három szakaszra osztható. A felső harmad elérhető a Völlerin nevezetű ösvény felöl. Itt érdemes kezdeni, én is itt veselkedtem neki. A próbálkozás előnye, hogy kikerülheted a habot (D/E) és harmadolhatod az erőfeszítéseket, miközben teljes tüdővel mellre szívhatod a Steig gyönyörűségeit.
  5. Ha a felső harmaddal úgy végeztél, hogy sehol nem voltál a limiten, azaz, erőid nem fogytak el és ezért nem is kellet egyszer sem becsatolnod magad a beülőbe, akkor szépen legyalogolhatsz a Völlerinen a Wandfußsteigig ahonnan a HTL java indul. Nálam jól bevált (lásd a lenti falrajzot az útmutatásokkal).
  6. Végül néhány megjegyzés a ruházatról:
    • Ha az idő engedi, én preferálom a hosszúszárú nadrágot és hosszú ujjú trikót. Néha jól össze lehet csókolódzni a sziklák éles peremével, ilyenkor a sípcsontom köszöni, ha van egy réteg védelme. Olykor-olykor a drótkötéllel is szerelmetes ölelésbe kényszerülve lógunk a falon, és ha a felkar nincs takarva, garantált a véraláfutás.
    • Kletterező fórumokon (pl. www.gipfeltereffen.at) vitatkoznak, miféle lábbelibenimage érdemes a HTL-re menni. A hegymászók esküsznek azokra a bizonyos előremerevített spéci csukákra, melyekből egy-két számmal kisebbet szokás felvenni. Mások a rendes GTX ferrata bakancsot javasolják, ugyanis az ilyen a cipők talpán (orrán) van egy sima “climbing zone”, ami kiválóan alkalmas a fent említett résekbe belenyomni. Teljesen alkalmatlanok a felfelé gömbölyodő, tompa orrú túrabakancsok és a hasonlóan tompaorrú tornacsukák, bár ez is nagyon szubjektív.

image

Kategória: Hobbies, Sport, Story
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Az őszi ráadás | SztefanoSpace

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s