Hetek óta tart az inverzió néven ismert időjárási jelenség, melynek nyomán lenn a völgyben és az alföldön egyre csak gyűlnek az ipari társadalom bűzös bomlásának mérgező végtermékei, miközben fenn a hegyekben ragyogó a napsütés és tüdőt, testet, pszichét gyógyító a friss levegő. Olyan ez, mintha a troposzféra szellemei megelégelték volna az ember ügyködését, és többé már nem kívánnák befogadni a civilizáció mocskát. Ilyenkor a legjobb, ha megkövetjük a magasságok urait, és elzarándokolunk valamely szentélyükbe. Nos, ma felkaptattam a Rax hegyvonulat legmagasabb pontjára a Heukuppera. Lenn a völgyben még szürke zúzmarás táj próbált téli díszletekkel kérkedni (kép), de úgy 900 méter körül áttörve a felhőhatárt, egy teljesen új világ fogadott.

A táv (Moassa, Altenbergsteig, Heukuppe, Martinsteig, Reißtalerhütte, Moassa) cirka 11 km, 870m szintemelkedés, bruttó 5:15 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Az út a furcsa hangzású Moassa fogadó parkolójából indul és az Altenbergsteiget követi egészen a Rax legnyugatibb pontjáig, hogy egy éles jobbraáttal kelet felé fordulva vigyen fel a dombvidékre emlékeztető füves, lankás platóra. 8:30-kor indulok és nyugodt tempóban haladva, fényképezgetve, meg-megállva gyönyörködni a tájban, a hivatalos 3 óra helyett már 11:00 előtt felérek a Heukuppera. Utam magányos, mert a napsütés és a ragyogó időjárás ellenére, amerre haladok, még a madár sem jár. A csúcson egy meglett korú vándor pihen a négyszögletes kőépítmény szélárnyékos oldalán. Letelepszem mellé elemózsiázni, és eközben mintha kinyílnának a hegyek kapui, szinte percenként érkeznek újabb túrázók a célba. Mire felkecmergek, már egy tucatnyian bóklásznak mindenfele.

A jellegzetes sziklaoszlop az Altenbergsteigen

A csúcs felé lankákon

A leereszkedés kellemes sétának ígérkezik, de csak a most novemberben szabadság miatt bezárt Karl-Ludwig Haus szintjéig. Innen a Martinsteigen át meredekebbre fordulnak a dolgok (lásd pirossal jelölve a GPS nyomvonalon). Egy kis odafigyelés szükséges meglelni a helyes ösvényt, melynek tőszomszédságában kezdődik egy hasonló, csak az éppenséggel máshová vezet (Waxriegelhaushoz).

A Martinsteigen araszolgatva kezdem bánni, hogy nem fordított irányban terveztem meg a túrát. Tudniillik a kalauzom javasolta így. A “piros” kategória oka éppen ez a szakasz. A Martinsteig felfelé nem igazán rázós első fokozatú mászás, de lefelé nagy óvatosságot követel. Csak semmi kapkodás! Kellemetlenek a talpam alatt minduntalan meglóduló sziklatörmelékek. Végül jön egy rövidke drótköteles kletterezés (A/B lehet), amely után szelídül a leereszkedés, de a balról riogató mélység elkísér még egy darabon.

Heukuppe

A távolban a Karl-Ludwig Haus és egy kis templom

Az utolsó, meredeken lefelé tartó szakasz egy vihar tarolta, döntötte, csavarta erdőn át vezet, vagy ami még maradt belőle. Elképzelem, mekkora ereje lehetett annak az orkánnak, mely a fenyvest jószerint tövestől kicsavargatta. Az égnek meredő gyökerek tanúsítják. És vajon mi van akkor, ha éppenséggel itt éri a vándort a vihar. Kikeveredhet-e élve a süvítő pokolból?

A Reissthaler Hüttet elérve szelídül a táj, véget ér a tán soha fel nem gyógyuló kopasz hegyhát. Az út további része halványkék kategóriás séta mely széles erdei úton vezet vissza a Moassa fogadóig. GPS nyomvanal a szokott helyen letölthető.

A Martinsteig vége (lefelé menetben), az egyetlen drótkötélszakasz

Fanyüvő vihar dúlt itt