Loser, a nyerő


Az 1837 méter magas, jellegzetes formájú hegy neve, az angolban vesztest jelent. Számomra, az Altaussee partján fekvő Loser mégis szép és sikeres emlék marad.

A vidéken, télen van a nagyobb jövésmenés. Nyáron csak unottan rozsdásodnak bele a világba a környék magukra hagyott sífelvonói. A holtszezont kitöltendő építettek ide 2007-ben egy jó kis izomszaggató Klettersteiget (D rangsorolt). Idegenforgalmi reklámszakemberek mindjárt tudni vélték, hogy a hegy tetejére, ahol most a csúcskereszt áll, saját egymaga erejéből még a magyarok szeretett Sisije is felmászott, persze csak a rendes turistaúton, ami akkor még minden bizonnyal nem volt annyira kitaposva, mint most. A Losernek adtak tehát egy reklámnevet is (ne ragadjon rá az a csúf angol), így lett belőle Sisi Klettersteig.

LoserSissi
Nyomvonalam letölthető, pirossal a Steig

Sisi, nevét meghazudtolva, látogatóinak nem tartogat tarsolyában semmiféle gyengédséget. Kőkemény bicepszek nélkül életveszélyes vállalkozás a vele való találkozás. Jócskán elmúlt már dél, mire a Loserhütte fogadóhoz vivő alpesi út 11. kanyarja előtti parkolóba érek. Amint kiszállok, és úti célom vizsgálgatom, konstatálnom kell a fénykép és valóság közti óriási a különbségeket. A hegy olyan méltóságteljesen és elegánsan tornyosul emberi törpeségem felé, hogy puszta optikájával is majdnem agyonnyom. Fejem és tekintetem magasba kell emelni, hogy láthassam ő hatalmassága ragyogását, és a belőle kisugárzó büszkeséget. Hipnotikus pillanat.

Heves szívdobogással készülődöm és közben önkéntelenül is mérlegelem az esélyeimet. Tavaly itt járt ismerősöm mesélte, hogy egy előtte haladó hegymászónak elfogyott az ereje és belezuhant a beülőjébe. A sztori ott cseng a fülemben, de nem veszi el a kedvemet. Bízom önmagamban. Mászós kalandjaim során még soha nem voltam olyan jól felkészülve, mint aznap. Érzem az élet kacéros ficánkolását a vállaimban és karjaim szinte epedve várják a találkozást a függőleges sziklafalon felfelé vezető drótkötéllel.

A körülmények kiválóak. Délutáni vihar valószínűsége a nullával egyenlő. Az ég kék, csak itt-ott tűnnek fel ártatlan bárányfelhők. A nap ugyan tüzel rendületlenül, de hevét jól ellensúlyozza hűvös, 16-18 fokos szél, mely a csúcshoz közeledve egyre inkább hallat magáról.

A meredek kaptató a falhoz törpefenyők tőszomszédságában, sziklagörgetegen át visz. Amolyan tipikusan unalmas, gatyarohasztó menetelés, alig lehet kivárni a végét. Talán ezért vagyok egyedül? Egyetlen merész vállalkozó sem mutatja magát? Csak a hegyről lefelé ereszkedők kisebb nagyobb csoportjait látom a távolban. Utóbb is nem igazolódik be a szólás-mondás, miszerint egy Klettersteigen sohasem vagy egyedül. Ez nyilván igaz a könnyen hozzáférhetőekre és a nem túl nehezekre (pl. Drachenwand). A Sisi egyikben sem partner.

A fal tőszomszédságába érve szinte érzem, amint súlya nyomasztóon telepszik rá a lelkemre. Kicsit elbizonytalanít, hogy nem lelem azonnal a beszállót. Látok egy nagyobbacska barlangot, ösvény vezet fel a szájához. Nekem még tovább kell mennem. Egy kis ereszkedés jön, majd jobbról rám köszön a keskeny beugrás a sziklafalban, melyből a drótkötél indul. Csak annyi hely van benne, hogy még meg lehessen fordulni. Kritikus pillanat ez. Latolgatok, de komolyan nem habozok, csak megadom a tiszteletet a hegynek, amit éppen legyőzni készülök. Nincs bennem semmi fennhéjázás, semmi önteltség, csak szerény eltökéltség. Akasztom a karabinert és jó szerencsét kívánok magamnak.

Az első meredek felszökés a vártnak megfelelő keménységű. Hirtelen megszűnik idő és tér. Csak a feladatra összpontosítok. A “D” szakaszokon folyamatosan és a lehető leggyorsabban kell átjutni. Közben ugyanis egyáltalán nincs mód a pihenésre. Aki tétovázik, erőt pazarol, mely egy-két méterrel feljebb hiányozhat. Az ilyen szakaszokon az átcsatolás a drótkötéllel való szerelmes összefonódásban végezhető, avagy erőt csapoló bicepszezéssel.

A nagyon nehéz szakaszokat rendszeresen követik pihenésre és gyönyörködésre alkalmas könnyű részek is. Van tehát alkalom megcsodálni a páratlan panorámát. Lenn az Altaussee kékje, fenn a Dachstein fehér gleccserei. De vigyázat, a könnyű részeket folyamatosan fokozódó követelmények váltják! Az utolsó, legnehezebb felszökés ráteszi a koronát Sissi fejére. Előtte van egy menekülőút az olyanoknak, akikből a hegy már minden erőt kiszívott. Betyáros áthajláson kell magam felkarizmozni. Egy többé-kevésbé szusszanásra alkalmas pont után egy utolsó hasonlóan kemény felszökés következik az orrszerűen kiugró szikla gerincén.

Felhevült testem jóleső, jeges lehelettel köszönti a csúcs. A turistaúton felkapaszkodottak csoportjai napoznak a magas fűben, így nem érzik a hideg fuvallat. A táj szépsége kápráztató. Boldogság, gyönyörűség itt lenni!

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s