Az idei havas februárban kék éggel kecsegtető napfényes túraidőnek igen csak híján vagyunk. Ez bizony, az égiek részéről szerény teljesítmény. Mintha a tavalyi ősszel bőven ajándékozott napsütéses órákat vámolnák most el.

Hétvégére általában készítek alternatív programokat. Egyet túrára alkalmas időjárás esetére, egyet meg párás borúgomolyra. Mondanom sem kell melyik lett ma a nyerő. Síelés Losenheimben a Schneeberg tövében. Ez egy két felvonós piciny síterep. Itt a fő attrakció a Salamander négyszemélyes libegő, mely az Edelweißhütte alá visz fel a síelőket, nyáron meg a túrázókat, akik vagy a Fadenstigre vagy pedig ellentétes irányban a Mamau rét felé igyekeznek.

A hegyi állomásból két piros sípálya valamelyikén lehet visszacsordogálni a völgybe. Mint hóesés után mindig, a reggel elsimított pályákat a lesiklók délre dimbes-dombos dűnevidékké változatják. A leereszkedés ilyenkor nem éppen gondtalan. Egy simára preparált pályán, még ha meredek is, szinte gondtalanul lehet kárvingozni, azaz szélesen, elegáns nagy ívekben kanyarogni lefelé. Az ilyen metamorfózison átesett konglomerátumokon viszont csak a felszínből sűrűn kiemelkedő buckák céltudatos kerülgetésével lehet lefelé szlalomozni. Aki semmibe veszi a tényeket és toronyiránt kíván haladni, azt elég gyorsan ki és megdobják a buckák.

Persze tanulni nagyon jó az ilyen terep is. Kicsit azért mérgelődöm (magamra), mert legnagyobb igyekezetem ellenére sem sikerül oly elegáns könnyedséggel vennem a buckásított kanyarokat, mint azt szeretném.

Délben még egy fél órára a nap is kisüt, majd fokozatosan engedi át a az ég kulisszáit a felhőknek. Délután háromra, a hegyi állomásra és környékér olyan rettenetesen sűrű köd borul, hogy alig látom az utamat. Be is rekesztem a kiruccanást, mert a felhő egyre lejjebb merészkedik. Nézem itthon a Losenheimi web-kamerákat és látom, hogy négy óra után a völgyi állomást is belepi a tekintet számára áthatolhatatlan pára.

Közben a magyarokra gondolok, remélem megtalálták a helyes utat. Tudniillik közvetlen délelőtt érkezett egy kirándulóbusz és hadseregnyi hótalpazó lepte el a Salamander völgyi állomását. Összesen nem volt ott annyi síelő, mint amennyi ebből az egyetlen buszból kiszállt. Nem is tudom, egy helyen ketten ültek? A  lift előtt hirtelen hosszú sorbaállásra kárhozatott, megrökönyödött síelők aztán megkönnyebbülten vették tudomásul, hogy a csapat nem sízni jött. A hegyi állomásból az Edelweiß menedékház irányába vették útjukat, számomra ismeretlen cél felé. Csak remélni merem, hogy nem a Schneebergre igyekeztek, mert akkor ott már délután kettőkor is bajos volt a tájékozódás az ereszkedő felhő miatt. Még ha a Mamau rét felé indultak (Dürre Leiten), akkor is akadhatott némi gondjuk a köddel. Ha nem írnak a hírek bajbajutott magyarokról, akkor sikerült nekik.

Egy sajnos nem túl jól megválasztott időpont. A túra elvi lényege a tájban való gyönyörködés, a mélységek és magasságok érzéki átélése, befogadása, ami gomolyfelhőben alig lehetséges. Egyébként is, erősen kétlem, hogy a csapat létszáma természetjárásra kifejezetten optimálisan lett megválasztva. Szerinted mennyien férnek el egy buszban, negyvenen? Melyik utazási iroda kínál ilyen zöldséget?