Riva del Garda, Cima Sat (1276m)


A Rochetta hegység elő-csúcsára, a Cima Satra vezető Via dell’ Amicizia ferrata bejárása a Monte Brionehoz hasonlóan, a Garda tóhoz látogató hegymászók egyik közkedvelt és elengedhetetlen célja. Igaz, a hegymászás szezonja itt sem esik kifejezetten július-augusztusra. Aki mégis a nyári hónapokban vetődik erre és nem átáll megküzdeni a hőséggel, tanácsos alaposan megtervezett stratégiát választania. A keletre néző falba beszállók legfőbb kihívása ugyanis a napsütés pirító ereje.

 Amicizia_2D  Amicizia_3D
 AmiciziaProfil

A táv cirka 10 km, 1200m szintemelkedés, bruttó 7:30 óra.

Megfigyelésem szerint a Rochettától keletre fekvő Monte Stivo árnyéka cirka reggel nyolc óráig védi a beszállóhoz vezető útvonal Capanna Santa Barbaráig (560m) vezető szakaszát. Korai indulással lehetséges tehát minimális pörkölődés árán feljutni a ferrata beszállójához (600m), ami nagy szó. A mászás ideje alatti napfény ellen persze megfelelő öltözéken és napozókrémeken kívül nincs más védelem. Lefelé a hegy feltehetően árnyékos északi oldalán vivő ösvényen a Sentiero dei Grazidein kívánunk leereszkedni. A másik alternatíva a Chiesa di Santa Barbara kápolnához vezet vissza. Ezt azonnal elvetem, hisz a perzselő napnak van kitéve.

Még égnek a lámpák, amikor hajnali 5:45-kor Cirmivel megkezdjük a kaptatást az első csekpointhoz a 210m-en fekvő Bastionehoz, melyet alig 25 perc alatt érünk el. Megelégedéssel konstatáljuk, hogy a Monte Stivo áldásos árnyéka papírforma szerint kitart majdnem egészen a Capanna Santa Barbaráig, mely egy hétvégeken és ünnepnapokon nyitva tartó menedékház-szerűség. Nem összetévesztendő a hasonló nevű kápolnával, mely valamivel tovább és feljebb helyezkedik el.

A ferrata beszállóját másfél óra elteltével érjük el és 7:15-kor már akaszthatjuk a karabinereket. Egy könnyű és rövid mászó szakasz után szokatlanul hosszú menetelés következik a soron következő függőleges sziklafalhoz. Az ösvény, melyen haladunk, alaposan meg van tűzdelve 1/1- (UIAA) nehézségű mászó szakaszokkal, ami változatossá teszi a monotóniát. A kitaposott ösvényen nem lehet eltévedni, mégis hiányolom az Ausztriában szokásos jelzéseket. Nagyobb odafigyelés árán találunk is (valaha volt) piros csíkokat, de ezek rendre megkopottak, halványak, szinte alig-alig észrevehetőek. A gyalogos menetelés olyan sokáig tart, hogy sokszor kételkedem benne, hogy ferratán vagyunk-e avagy csak valami hegyi túrára adtuk a fejünket.

Végre megpillantjuk az első magas vaslétrát és jöhet a lényeg. A létra ugyan kinézésre rozogának tűnik, de szerintem jó stabilan beépítették a falba. A nap erősen tűz ránk és minden pórusunkból dől a verejték, de jól fel vagyunk szerelkezve folyadékkal. Tömlőinkben mindketten 3 liter éltető nedűt hoztunk magunkkal egyenként fél liter extra vésztartalékkal egyetemben, így hát bátran kortyolgathatunk.

A mászás technikailag végig kifejezetten könnyű, alig-alig éri el a B/C fokozatot. Sajnos a Klettersteig majdnem fele puszta menetelésből áll, mely legalább árnyékot adó erdőkön át vezet. A mászó szakaszok 90%-a vaslétrás és csak a maradék klasszikus osztrák stílusú Klettersteig. Alkalmas tehát kezdőknek is. A kihívás inkább az említett hőségből illetve az 1200m kondíciós szintemelkedésből adódik.

P1070511

Cirmi gyözelmi pózban a Cima Saton

Felfelé küzdve magunkat a hőmérséklet érezhetően csökken. A létrákon még hűvös fuvallatokkal is meg vagyunk ajándékozva, melyek, a csúcshoz közeledve katalizátorként fokozzák a panoráma nyújtotta eufórikus érzéseinket.

Majdnem pontosan 9:30-kor, azaz két és egynegyed óra mászás után érjük el a Cima Sat duplacsúcsát. Az egyiken az olasz zászló, a másik csupasz, de eminnen jól lehet fényképezni a kitett zászlórúdhoz felmászó hódítót. Megjegyzem, aki nem biztosítja magát a vaslétrákon, az legalább 20 percet megspórolhat a megszámlálhatatlan átakasztások elkerülésével. Persze ez nem tanácsos és én sem teszek ilyet. Egy német páros viszont sisak és önbiztosítás nélkül száguld felfelé. A mini hátizsákjuk láttán kétségeim vannak, van-e egyáltalán elég innivalójuk. Aznap ők az egyetlen emberi teremtmény, akikkel a hegyen találkozunk.

A ferrata legpikánsabb része (kifejezetten megüti B/C-t) az ereszkedés a Cima Satról. A Klettersteig ugyanis nem a csúcson ér véget, hanem alatta, a csúcs hűvös árnyékában egy, kijelölt sima helikopter leszállópálya előtt.

10:00 óra lehet, amikor ismét felkerekedünk. A helikopter leszállópálya mögött az ösvény kettéágazik. Balra a kápolnához vezető napsütötte alternatíva visz. Mi viszont jobbra fordulunk és néhány lépés után tudjuk, jól választottunk. Az ereszkedés szinte végig a Rochetta hegység áldásos árnyékában, hűvös erdőkön át vezet. Az erdő hangos egy majdnem tenyérnyi nagyságú, átlátszó szárnyú légy fülsiketítően hangos ciripelésétől. Még sosem láttam ilyen teremtményeket. Látszólag közömbösek az ember közelségére. Csak 600-700m tengerszint feletti magasságban kólint minket újra fejbe a hőség, de akkor már tudjuk, nyert ügyünk van. Kényelmesen, három óra alatt érünk vissza Riva del Gardába.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s