Az ördög otthona nyilvánvalóan a pokol. Alsó Ausztria évszázadokkal ezelőtti lakói azt is tudni vélték, hogy ez merre található. Tudniillik a Schwarza patak völgyében, mely nevében (fekete) máig magában hordoz erre vonatkozó utalásokat. A kanyargós szűk völgykatlan, ahol a Rax hegység és a Schneeberg találkoznak, a Höllental (Pokolvölgy). Nem is illetheti más név azt a vidéket, ahol tél annyira zord és sötét, mint itt. De pokolból sem elég egy. Mindjárt akad itt három is. A Großes Höllental (Nagy Pokolvölgy) északról, azaz a tulajdonképpeni Höllentalból nyúlik be a Raxba, kisebb testvérével a Kleines Höllentallal egyetemben.
 |
 |
A megtett táv cirka 14 km, 1300m szintemelkedés, bruttó 07:30 óra. |
|
A Großes Höllentalból indul az a turistaút, mely egyenesen az ördög előszobájába (Teufelsbadstube) kívánja kalauzolni az érdeklődőket. A Teufelsbadstubensteig egy B kategóriás Klettersteig, mely a Rax hegység Nagy Pokolvölgybe szakadó falán visz fel a platóra. A szakirodalom tapasztalatlanabb mászóknak és gyerekeknek ajánlja a beülő és a kantár viselését, használatát. Kesztyűt és sisakot és viszont mindenkinek ajánlatos viselnie, az utóbbit a fokozott kőomlás veszélye miatt.
Viszek jómagam is minden szükséges kelléket, de elsősorban a Kronich Eisenweg ferrata miatt. Ez a kurta Klettersteig a Rax tetején, az Ottohaus tőszomszédságában található. Azon közeli ritka példányból való, melyet még nem jártam be, és úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy rendezzem az elmaradottakat. Valószínűnek tartom, hogy a pokol tornácához vezető úton kantárra szükségem nem lesz.
Aztán amikor elérem az első hosszú vaslétrához felvezető drótkötéllel biztosított bevezető szakaszt (B), mégis meghökkenek, és rögvest változik a véleményem is. Inkább azonnal kiveszem hátiszákomból a kantárt meg a beülőt, mert amit látok az mégiscsak elég szép szál, kitett és meredek. Egy felemás optikai csalódás, mert a felöltött kantárra aztán még sincs szükségem. Jó érzés viszont, hogy ott fityeg a derekamon, és ha kell, azonnal bevethető. Fényképezésnél alkalmazom is az önbecsatolás lehetőségét.
A vad szakadékok mezsgyéin vivő mászás élvezetes, sehol sem túl nehéz, marad a B-vel fémjelzett kategórián belül. A gyaloglós szakaszokon, különösen a vége felé, a görgeteggel kitöltött árokban, figyelni kell az útvonal kopottas jelzéseit. Cirka 1230m tengerszint feletti magasságban ér ki az ösvény a hegy erdős gerinciére. Innentől számítva még 400m szintemelkedés és valamivel több, mint egy óra gyaloglás erdőkön virágzó mezőkön át az Ottohaus menedékházig.
A platón az Ottohaus helyett mindjárt balra, a Thörlberg, illetve a sziklába vájt jellegzetes kapu, a Thörl felé veszem az irányt. A rövidke Kronich Eisenweg (C/D) ferratán szeretnék feljutni a kereszttel jelzett Thörlkopra, a sziklaszirt ormára. Szürke felhők gyülekeznek az égen és én drukkolok, hogy szárazon megússzam, ami aztán sikerül is. Az ódon vasaltú, szanálásra érett Klettersteig valóban kiérdemli a C/D besorolást, nem utolsósorban a felettébb laza és a szokásosnál vékonyabb drótkötél miatt. A nittek lehetnek vagy 100 évesek, és ha minden igaz, a néhai Camillo Kronich verette még őket a falba. Kissé idegborzoló a bőre szabott drótkötélbe kapaszkodva traverzálni. Nem nyugtat meg, hogy az egyik kulcspozíciós nitt, tudniillik pont az ominózus legnehezebb felszökésnél, ki van lazulva. Nagyon nagy lélegzetet véve bízom csak rá magam. Elcsodálkozom, amikor máris a csúcsra érek. Hosszabb felvonásra számítottam, de a ferrata állapota miatt, nem is bánom.
A magányos szirtet egy mély árok választja el a Rax kiterjedt platójától. A visszafelé vezető út ezen át vezet. Kékkel jelzett és láncokkal biztosított szakaszon kell lemászni, majd az árokból vissza fel a platóra.
Az Ottohausban sikerül sorbaállás nélkül hozzájutnom a standard ebédemhez, mely egy tál lencseételből áll. Vasárnap lévén, amikor is a közeli kötélpályás felvonó ontja a hegyre a turistákat, ez nagy szó. Valószínűleg még túl korán van és az éhes vendégek még csak ezután érkeznek. Ebéd után még felszaladok a közeli Jakobskogelra (1736m) és még nincs dél, amikor megkezdem a Höllentalba visszavezető utamat.
A Nagy Pokolvölgy szélén vezető Wachthüttelkammon kívánok leereszkedni, mely egy A kategóriás Klettersteig. Az eleinte lankás lejtő fokozatosan megy át meredek, vaslétrákkal és drótkötéllel biztosított ferratába. A probléma a vegyes műfajból adódik. Tudniillik vagy túrabotjaimra támaszkodom, vagy pedig a drótkötelekbe, létrákba kapaszkodva szállok alá. Kicsit kínlódom, ha az ilyesmi váltakozva kínáltatja magát. A biztosítások nagyrészt jó állapotban vannak, de akad elrettentő kivétel is. Van itt egy kettétörött létra, melynek alsó része elcsúszott, és még így is a biztonság illúzióját kelti. Csak akkor derül ki a turpisság, ha valaki rálép, mert hosszanti tengelye mentén mozgásba lendül, amivel terhét az árokba igyekszik forgatni. Jobb az elővigyázatosság.
Sztefano-Space 