Az idei tél pont úgy kezdte, mint ahogyan március-áprilisban abbahagyta. Mostanra viszont mintha lendületet vesztett volna. Hetek óta hiába lesem a havazást, a környék hójelentései soványak és az elkövetkező napokban sincs kilátás gyökeres változásokra. A Göller natúrhava után hagytam magam ismét kelepcébe, azaz műhóra csalogatni. A Stuhleck síterep úgy reklámozza magát, hogy náluk minden éjjel havazik, tudniillik a hó-ágyúkból.

Nosza, menjünk akkor egyet síelni. Bár tudhattam volna, hogy nem mind arany, ami fénylik. Ráadásul tavaly hasonlóan gyér hóviszonyok közepette már egyszer kibántam magam a Stuhleckból. Ahány durva karcolás és sérülés a sítalpaimon összegyűlt, azt mind-mind a Stuhleck műhava okozta. Akarom mondani, az a massza, amit ők műhó néven eladnak a balekoknak.

Sajnos számomra teljes világossággal nyilvánvalóvá vált a tény, hogy a műhó csak rásegítés lehet. Csak akkor és arra jó, ha már van egy jó vastag (legalább 40-50cm) természetes alap. Amikor reggel beszálltunk a sífelvonóba, csak szörnyülködtünk a sípályákon éktelenkedő barnás-szürkés foltokon. Ezek a foltok pedig arra utalnak, hogy a síterep bőre teljesen elvékonyodott, kilátszik a húsa.

A közelebbi megmustrálás azt is kiderítette, hogy még az egyébként fehéres színű bevonat is bőven tartalmaz kavicsot, sziklamorzsalékot, tavalyi szárazszénát meg ilyesmit. Azt tanácsolnám tehát, hogy aki saját léceivel akar idejönni, jobb, ha mérlegeli a döntését. Esetleg a drága felszerelés a kárát látja. Ha mégis ide kívánsz jönni, inkább kölcsönözzél léceket a helyi kölcsönzőből, Vitatkozzanak ők a Stuhleckot üzemeltető vállalattal. Ne feledd, én figyelmeztettelek…