Diese Tour auf Deutsch ist vom Robert Rosenkranz hier zu entnehmen 

A Göller hófedte kupolája magányos fehér óriásként emelkedik környezete fölé. Nagyszerű látvány amint hirtelen előbukkan a B21-es úton felé haladó autózók előtt. Megjegyzem, heves havazás esetén érdemesebb elkerülni ezt a szerpentinekben gazdag Gutensteiner Straßet és inkább északról, St. Pölten felöl érkezni.

A táv (Kernhof-Gscheid, Gsenger, Göller) cirka 8.5 km, 860m szintemelkedés, bruttó 3:45 óra. Kékkel a hőmérsékletváltozás. A zöld profil “szakállai” a szélvihar okozta nyomásváltozásokra utalnak. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Tavaly elhatároztam, hagyományt teremtek. Karácsony és Újév között felmászok a Göllerre. Az ötlet egyébként Robert Rosenkranztól, a legszorgalmasabb osztrák túrázótól származik, akinek a társaságában az idén valóra válthattam ezt a soros alpesi akciót. Hogy miért éppen a Göllerre? Talán azért, mert télen ez az egyik még közelinek mondható, legbiztonságosabban és legkönnyebben megmászható magas alpesi csúcs. Az ösvény végig hegygerincen vezet és még lavinaveszély esetén is rizikómentesen vállalható. Persze rendhagyóan nagy havazás esetén a csúcs alatti nyereg rejtegethet még veszélyeket. Kezdőknek viszont remek alkalmat kínál kipróbálni a hamisítatlan téli alpinizmus ízét, miniatűr adagolásban. Különösen az olyan időjárási viszonyok esetén, mint amilyen tegnap fogadott. Szélárnyék és tavaszi langy idő a völgyben, tomboló vihar és jeges hó a csúcson.

Szombaton reggel 9:15 és 9:30 között van a találka a kicsiny kápolna alatti parkolóban Kernhof-Gscheidben. Robert unokaöccsével, Mathiasszal és barátjával Karl-Heinzzel érkezik 9:20 körül. Csapatunk kb. fél tízkor veselkedik neki a hegynek. Mivel minden igyekezetem ellenére is, lassan de biztosan lemaradóban vagyok, Robert kedvesen a csapat élére tessékel, hogy diktálnám inkább én az iramot. Bele is adom derekasan anyait meg apait, nehogy szó érje a ház elejét. Bevallom sohasem szoktam ilyen tempóban kaptatózni. Lélekben izgulok is alaposan, hogy vajon mikor veti végét gyilkos vágtázásomnak a fejem fölött állandóan Damoklész kardjaként lebegő izomgörcs. Persze Robert és hegymászó társaságának az én „gyilkos” tempóm csak álmos bágyadozás. A Gsenger alá érve toronyiránt menten fel is kapaszkodnak erre a köztes kis kilátócsúcsra, míg én folytatom tovább a menetelést a rendes turistaúton. Az erőnléti különbségek akkor válnak nyilvánvalóvá, amikor a hármas csapat mosolyogva utolér még az erdőhatár előtt. Ezen némi stresszes körülményeknek köszönhetően képek sem nagyon, avagy inkább csak gyéren készültek.

A Gesnger alatt már kezdenek egymásba olvadni a lejjebb még különcként árválkodó hófoltok és mire kiérünk az erdőhatárra, kompakt, összefüggő jeges hóréteggel szembesülünk. A napfény acélos kékséggel törik a hórétegen, ami kemény jeges firnre utal. Karl-Heinz fel is csatolja azonnal a hótalpait, mint megértem, nem is annyira hó, hanem inkább az azt borító jégpáncél miatt. Néhány lépés után mi is hótalpakra váltunk. Egyrészt mert a jeges réteg helyenként beszakad alattunk, másrészt mert a hótalpak hegyes vaskarmai jól belemarnak a meredek hegygerinc jeges lejtőjébe, így megkönnyítve a továbbjutást. Csak Mathias dacol továbbra is bakancsban az elemekkel.

Visszapillantás a viharos csúcsra. A déli szél jégkristályokkal bombáz 

Figyelnem kell az elektrolit háztartásomra, melynek felborulása az izomgörcs kialakulásának elsődleges melegágya. Meg-megállok tehát kortyolgatni, minek következtében betyárosan lemaradok. Utolsónak érek fel a csúcsra, ahol tombol a vihar. Róbertnak szemernyi esélyes sincs elkészíteni az ilyenkor szokásos csoportos csúcsfotót. Amint kezet fogunk (szintén szokás) máris szaladnak, szinte már-már menekülünk lefelé. A szél olyan erővel heveskedik, hogy ha nem figyelnék jól és nem terpesztenémm megfelelően a lábaimat, felborítana. Ilyen erejű széllel természetjáró kalandjaim során még ez idáig nem találkoztam. Érzem, amint belekap vitorlaként szolgáló a hátizsákomba és már vinne is, ha minden igyekezetemmel nem szegülnék ellene és hagynám.

A Gesengerig menekülünk tehát vissza, ahol a Göller viszonylagos szélárnyékában megszületik a csúcsfotó. Robert felállítja az állványt, mely még itt a nyugodtabb viszonyok ellenére is meredekre sikeredett manőver. A fényképezőgép majdnem felborul állványostul egy heves széllökés nyomán. A továbbiakban lefelé néha valósággal ügetek, mégis alig bírok a társaság nyomában maradni. Hiába, ezek igazi hegymászók. Nekem jobban ízlik a saját, világra és a természet csodáira rácsodálkozó nyugodtabb tempóm.

		Göller 2013 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL