Depresszió


A téli időszakban, kedélyállapotom egyenes arányban a napsütéses órák számával, valahová egy mély pince fenekébe zuhan. Mintha ez önmagában még nem lenne elégséges melegágya a komornál is komorabb gondoltok megszaporodásának, vírusok támadják a depressionlégutakat, hogy a portyázásaik nyomán védtelenné vélt szervezetbe befészkelhessék és kényelembe helyezhessék magukat a csupán csak erre az alkalomra váró baktériumok és egyéb más kórokozók hordái. Aztán jönnek az elvonásos tünetek. A túraelvonásos, mozgáselvonásos, sí-elvonásos, hegyelvonásos, hó-elvonásos, nap-elvonásos és ezekkel rokon értelmű elvonások tünetek. Ilyenkor tulajdonképpen nem is élek, és észre sem venném, ha már tényleg nem is élnék. Valóban, nem is akarok élni. Csak egy zombi vagyok, egy önmagát nehézkesen vonszoló élőhalott-hulla. Mert ilyenkor nincs értelme az életemnek, nincs miért felkelnem és nincs miért felöltözködnöm és nincs miért munkába mennem. Nincs, tényleg nincs semmi, ami akár csak egy cseppecskényi életerőt, jókedvet, örömöt tudna belém önteni.

Sötét alagútlátásom van, melynek egyik távoli, halvány szegletében sejtelmes fényben derengenek az időjárás jelentések. Az egyetlen dolog, ami még felkelti az érdeklődésemet. Pedig ez is kétélű fegyver. Ha valahol megnyílik egy napfényes rés és én nem mehetek, az olyan mintha tőrt döfnének a szívembe. Jobb lenne tehát, ha nem is tudnék róla. De mégis kattintgatom az oldalakat és reménykedem, hogy a következő, avagy az az után következő alkalommal már majd nekiveselkedhetek.

Kategória: Health and wellness, Humanity, soul, mind | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s