Mint Attila jóvoltából megtudtam, az előző beszólásomban (23. egyperces) pellengérezett egyedek csoportja már az 1950-es években elkülönült az akkor még szűkebb értelemben vett hegymászó társadalomtól. Ivan Bajo, a nagyszombati szlovák hegymászó, Mosoly a kötélen című publikációjában, mezei cepreknek nevezi, azokat a kirándulók családjából származó lényeket, akiket a továbbiakban így jellemez:

“Aránylag sűrűn fordul elő, és kinézetével teljesen az ellentettje a tátrai hegymászónak. Borotvált, jólfésült, fess, kalapban, ingben, nyakkendővel, vasalt nadrágban, új pionyerkában vagy tornacipőben. A jelzett utakhoz tartja magát, amelyeket lefelé eredményesen rövidít. Csordákban fordul elő, és tömegekben mozog. Amint kilép a csordából vagy letér az ösvényről, agyonüti, megsérti magát, vagy segítségért kiált. Ezért számára az összes hegymászó nem normális csirkefogó. Van ebben egy kis irigység és kisebbrendűségi komplexus is.”