A posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy csak combizom pacsirtáknak és kondíció gladiátoroknak. Mert bizony a Schöpflgitter kistelepülésről induló kaptató a Schöpflre megkíván atyait és apait. Igaz viszont az is, hogy aki már teljesítette a Steinwandklamm és Hoher Lindkogel körutakat, azt azért túl nagy meglepetések a Bécsi környéki dombokon-hegyeken nem érhetik.

Gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető. A táv (Schöpflgitter, Schöpfl, Neuwald, St. Corona, Schöpflgitter) cirka 30 km, 790m szintemelkedés, bruttó 3:00 óra.

Parkolásra bátorít egy tábla az enyhén emelkedő bevezető út jobb szélén (vigyázat, nem összetéveszteni a helyi vendéglő vendégriogató parkolójával). Jó időben elég sokan kívánnak innen felkaptatni a Schöpflre. Szerencsém van, pont az utolsó szabad helyet még sikerül elcsípnem.

Nincs kecmec, a kaptató minden teketória nélkül indít. Szükség lenne egy kis bemelegítésre, ezért meggondolandó valahol Schöpflegitter és Klausen-Leopoldsdorf között leparkolni és az aszfaltúton begyújtani a testkazánt. Így viszont nincs más választásom fújtatva és lihegve apránként üzemi hőmérsékletre beállni. Mire a Vorderschöpfl alá érek, már mosolygok, bár sejtem, hogy majd a Schöpflre vezető utolsó szakaszon a mosoly lefagy az ajkamról.

Megpróbálom kissé meghosszabbítani a még mérsékeltnek nevezhető mászást és maradok a széles erdei úton annak ellenére, hogy egy tábla már jobbra terelne, fel egy fűszeresebb kaptatóra. Egy éles jobbraát után az erdei út, amin haladok, egyesül a bringásoknak kijelölt csapással. Balra kanyarodva rávetem magam a Schöpflre vezető gladiátoros singletrailnak. 

Egy pillantás elég ahhoz, hogy felmérjem helyzetem relatíve kilátástalanságát. A bringázás lehetséges határait verdeső meredek emelkedő, meg van szórva kisebb-nagyobb éles szikladarabokkal. Jól nekidurálom magam azzal a szent elhatározással, hogy addig nyomom a gázt, ameddig csak bírom. Ez addig működik, amíg egy lépcsőszerűen kiemelkedő sziklára nem talál az első kerekem, ami dob egyet rajtunk. A folytatás nyilvánvaló. Az egyébként is ágaskodó paripa az égnek szökken, én meg korábbi tapasztalásokból okulva elég szerencsésen, esés nélkül, a bringa mögött érek földet.

Tolás következik, de lesem, hol van felnyergelésre alkalmas hely. Találok is egy ilyet, és újra nekiveselkedem. Örömöm nem tart sokáig, mert másodszorra is ledob a paripám, de ez egyáltalán nem veszi el a kedvemet. Tolom pár métert a biciklit a kaptatón, majd  újra nyergelek és ezúttal szikrákat okádva bár (maximális pulzus), de elérem a Schöpfl alatti turistaházat. Itt a szép napos teraszon asztalhoz ülök és “szenvedéseimért” cserébe egy korsó elektrolittal ajándékozom meg magam.

A folytatás a bevezetőhöz hasonló kihívások nélkül, szinte már-már eseménytelenül, egyszerűen élvezetes le és fölfele tartó bringázással telik. A Schöpfl gerince alatti hűvös erdei út a Stützenreitbach patak völgyében folytatódik, mely zabolátlan vágtázásra ösztökél, majd kiér egy szerencsére csak gyér forgalmú aszfaltútra. Neuwald és St. Coronán át a kaptatás jön majd St. Coron után egy jobbra mutató tábla ismét az erdőbe invitál. A csendes erdei úton még búcsúzóul minden érzékemmel ráhangolódom a környezetemre, majd hirtelen kiérek a Schöpflgitterbe visszavezető nyílegyenes aszfaltútra. Remek kerülő, élvezetes vonalvezetés a javából!