Silberkarklamm, Hias & Siega


Az Ezüstkatlan-szorosban az idei szezontól már három ferrata is várja a kletterezők rohamát. A legújabb és a három közül a legnehezebb a Rosina. Kilenc óra után érkezem a szoros bejárata előtti, még félig üres, tágas parkolóba. Mindjárt felveszem a beülőt, kantárt, mert tudom, csak néhány perces gyaloglás választ el a legelső dachsteini Klettersteig-élményemtől. A szoros magántulajdonban van, a belépő ára 3€. Dachstein-Sommercard tulajdonosoknak viszont szabad a belépés.

Silberkarklamm_2D Silberkarklamm_3D
 SilberkarklammProfile

Mivel kezdjem a mászást? Legyen a Hias az első, avagy jöjjön a tőszomszédságában lévő Rosina? A kérdést megoldja a természetes sorrend. A szorost egy vad patak szeli át. Fapallók és falépcsők visznek felfelé a zuhogók mentén. Íme, a Hias jobbról elsőként kínáltatja magát. Papírforma szerint D kategóriás, azaz egy nagyon nehéz ferratáról van szó. Egy rövid, stílusos függőhíd visz a patak átellenes oldalára, ahol sziklába vert nittekkel indít a Hias. A mászás nem igazán nehéz, de felettébb kellemetlen a nedvesség miatt. Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően alig vannak csontszáraz szakaszok. A csúszós körülmények helyenként karizomból történő erőteljes kompenzációt kívánnak.

A fal felénél utolérek egy különös cseh hármast. Egy tízéves forma fiút, aki saját erejéből láthatóan nagy gondokkal küzdve és csak lassan jut előre, húz, cibál fentről egy hölgy, akit az anyjának nézek, alulról meg tol egy férfi, aki vélhetően az apja lehet. Egy tragikomikum! A fiúnak egy régi csavar karabineres kantárja van, ami első látásra sem felel meg az érvényes alpesi előírásoknak. Energiáit annyira leköti a mászás, hogy képtelen az átkapcsolással foglakozni. Hol a felette bóklászó anyuka, hol pedig az alatta őrködő apuka csatolja át a karabinerét, aszerint, ki éri el jobban. Hajmeresztő!

Az anyuka éppen lekapcsolja a drótkötélről a fiúcskát, de minő könnyelműség, ahelyett, hogy a drótkötél rögzítő nitt felett azonnal újra becsatolná, húzni kezdi felfelé a gyereket a kantárnál fogva. Közben a fiú nincs biztosítva. Egy esetleges kicsúszás, zuhanás fatális következményekkel járna. Nem hiszek a szememnek! Mi ez? Rossz álom? 

Egy alkalmas helyen leelőzöm a triót és meg nem állhatom, hogy szóvá ne tegyem a dolgokat. Ha már az anyuka nem tartja szükségesnek egy biztonságos kantár használatát, mondom, tán ér a gyerek élete annyit, hogy, megérdemeljen egy, az alpesi szabványnak megfelelőt. Különben is, a gyerek képességeihez jobban illő, könnyebb ferratát kellene választani.

A hátráltató intermezzo ellenére is, a papírforma szerinti háromnegyed óra alatt gyűröm le a Hiast. Túl van értékelve, mint a Haidsteig a Raxon. Szerintem legfeljebb csak C/D fokozatú. Előnye, és a fent említett trió szerencséje, hogy több helyen is lehet rajta hosszasan lazítani és pihengetni.

Nem sokkal a kiszálló alatt, az egyre szürkülő ég apró cseppekben kezd permetezni. Az ilyesmit egyáltalán nem szeretem. Később, szerencsémre, mire felérek a Silberkarhüttehez vezető ösvényre, már el is áll az eső, de az égi áldás nedves hajlama megmarad a továbbiakban is.

Negyedórányi ereszkedés az Ezüstkatlan közepén elhelyezkedő menedékház. Itt azonnal a soron következő Siega felé veszem az irányt. További negyedóra egy meredek kaptatón a beszálló. Akasztok és most megilletődésektől mentesen indulok. Elvileg könnyebbnek kellene lennie az előzőnél, de én nem érzek markáns különbségeket a Hias és a Siega között. Alig 40 perc alatt végzek. Látványban mindenképpen élvezetesebb a Hiasnál. De ez is csak egy sport Klettersteig, mint az előző. Nincs csúcsélmény, sem csúcskereszt. Csak egy fára szegezett ösvénynapló kínáltatja magát vigaszdíjként.

Félórás meredek ereszkedés következik vissza a Silberkarhüttehez. Nagy a szembejövő forgalom. A turistaút a Silberkarseehez vezet. Mire leérek, gyerekes családok vásári zsibongása lepi el a menedékház teraszát és környékét. Nehéz szabad helyet találni az asztaloknál, de aztán ez is sikerül. Pihenek és feltöltöm biológiai készleteimet. Közben az idő egyre savanyúbb arcát mutatja.

Indulok lefelé. Mire a Rosinához érek, nagy cseppekben ismét megered az eső. Így aztán gyorsan elvetem a harmadik mászás gondolatát. A Rosina egyébként is egy vízesés tőszomszédságában fut. Semmi kedvem nedvesség okozta kicsúszásokkal kihívni a sorsot. Majd legközelebb. Bruttó 4 órás terepszemlém után félig-meddig elégedetten távozom a Silberkarklammból. Egy színültig megtelt parkolóra találok. Még a parkolóhoz vezető út egyik fele is gépkocsikkal van szegélyezve. Jobb ha korán érkezik, aki ide kíván jönni a szezonban.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s