Aszongyák, a biztos munkahelyek záloga a gazdasági növekedés. Állítólag! Az immár izléstelen demagógiára szakosodott Kossuth (propaganda-)rádioból is ez csöpög tövestül.  Nem nehéz kitalálni, miért terjedhetett el ez a tévhit. A finánckapitalizmus gőzhenger propagandája szülte és tartja életben ezt a hamis megállapítást. Csak szörnyülködni lehet azon, hogy szöges ellentmondásban minden józanész szabta felfogással, mégis miként fészkelhette be magát ilyen kritikátlanul és szinte kitörölhetetlenül a köztudatba. Némi odafigyeléssel pedig nem lenne nehéz belátni, hogy ennek pont az ellenkezője igaz, amit történelmi példák is igazolnak (pl. Das Wunder von Wörgl). Szerinted véletlen, hogy ez nem tananyag és valakiknek érdeke, hogy erről minél kevesebben tudjanak?

A kizárólagos gazdasági növekedésre épített munkahelyeken dolgozók a globalizált világ sajnálnivaló túszai. Létbiztonságuk rogyadozó lábakon áll. Több ezer kilométerre élő vadidegenek vélhető vagy valós igényeitől és szokásaitól függ. Pszichopata hajlamú menedzserek gyanús tüsszentéseire ezek a munkahelyek elillannak, mint a Nokia, vagy Microsoft XBox-gyártó tiszavirág életű üzemei.

Az igazán stabil és hosszú életű munkahelyek, helyi, természetes úgymond hétköznapi  igényeket elégítenek ki, tehát eleve függetlenek a gazdasági növekedéstől (Post growth societies). A teljesen normális elhasználódást pótolják és kulcsfontosságú szerepük van az újrahasznosításban, lomtalanításban. Nem szemetet, nem felesleget termelnek, így aztán nem is illenek bele a modernkor pazarló életvitelébe. Pedig akkor is szükségünk lesz rá (akkor igazán!), ha befuccsol a délibábos gazdasági növekedés (mint már oly sokszor tette).

Egy szép, figyelemreméltó kezdeményezés Bajorországból, érdekes módon pont a nagytőke európai fellegvárából, a Chiemgauer (a Wära példájára)