Aki érez némi belső késztetést a hegyek iránt és ilyen vagy olyan formában a közelségükbe vágyik, az minden bizonnyal élvezni fogja az Eiger északi falának első kézből megírt krónikáját. Az író nem más, mint közismert hollywoodi produkcióban (Hét év Tibetben) Brad Pitt által megszemélyesített Heinrich Harrer, aki egyébként a film alapjául szolgáló könyv szerzője is. 

Kevésbé ismert tény, hogy Heinrich Harrer tagja volt annak a négytagú csapatnak, amelyiknek 1938-ban először sikerült az Eiger északi falán utat találni és feljutni a 3970 méter magas csúcsra. A fal, hegymászó körökben is, mindaddig megmászhatatlannak számított. Az első nyolc halálos kimenetelű próbálkozás után a Nordwand (Északi fal) elnevezés közszájon hamarosan Mordwanddá (Gyilkosfal) mutált. A konkurens párosként induló két német (Andreas Heckmair, Ludvig Wörg) és a két osztrák (Heinrich Harrer, Fritz Kasparek) hegymászó a Gyilkosfal nehézségeivel megküzdve és három éjszaka (bivak) megpróbáltatásai után, 1938 július 24.-én, egytelen csapattá forrva érték el céljukat. Az Eiger északi falán először bejárt klasszikus útvonal mindmáig Aderl Heckmair nevét viseli (Heckmair route).

Heinrich Harrer kiváló, sőt elsőrangú elbeszélőnek bizonyul. A leírása nyomán életre kelt történetek komoly érzések lavináit szabadítják az olvasóra, aki ha éppen nem bikkfából faragták, képtelen azokkal könnyek nélkül megbirkózni. Harrer nemcsak a sikertelen legkorábbi próbálkozások részletes és saját sikeres történeteit ecseteli, hanem hasonlón lebilincselő stílusban végigvezet a rákövetkező évtizedek fejleményein is.

A fehér pók egyébként nem más, mint a megszemélyesített, pókszerű jégmező az Eiger északi falának legfelső harmadában. A fehér pókban és az abból ömlő lavinák jelentik a Hackmair útvonal egyik legkritikusabb részét.

A könyv nyomán ellenállhatatlan vágyat érzek ellátogatni az események színhelyére, Grindelwaldba és Kleine Scheideggbe. Ez utóbbi hegyi falucska (egyébként síterep központja) mai is a hegymászók kiindulópontjául szolgál. Tulajdonképpen egyszer már egy egész hetet töltöttem az Eiger közvetlen szomszédságában, Schwarzwaldalp és Rosenlauiban a Wetterhorn alatt a Berner Oberlandban, de a sors különös fintoraként, még akkor csak rügyezőben voltak később kibontakozó hegymászói ambícióim. Így aztán az érdeklődésem sem volt még teljesen kiforrva az ilyen jellegű témák iránt.

Megjegyzés: ha éppenséggel hegymászásnak lehet nevezni azt, amit én csinálok. Egyesek szerint csak a kötélhágcsóba akasztott beülős sziklamászást lehet így titulálni, míg Pit Schubert a neves német hegymászó és biztonságtechnikai szakértő szerint már a hegyi túrázás is hegymászás, még ha annak csak a legegyszerűbb formája is.

Alább néhány saját és korábbi munkatársaim által készített kép, valamennyi 2010-ből:

A Wetterhorn a szállásunkról nézve (Rosenlaui völgy)

Wetterhorn, közelítve

Wetterhorn és tőle jobbra a távolban az Eiger

Az Eiger és északi fala Schwarzwaldalpból fényképezve (közelített felvétel). Az éles gerinc a könyvben számtalanszor említett Mittellegigrat. A fehér pók sajnos csak mint piciny foltot lehet kivenni a nagy hómező mögött.