Bevallom, szomorú és kétségbeesett vagyok, amikor a friss híreket hallom. Tulajdonképpen már nem is akarom tudni, hogy hány ezer új menekült érkezett az elmúlt napon, hogy hol robbantottak és gyilkoltak fanatikus merénylők, hogy miként próbálja a finánctőke valamely szabadkereskedelmi szerződés formájában kijátszani a köz érdekeit, és kibújni az utolsó még létező ellenőrzés alól, hogy miféle környezeti ártalmak terhelik a bioszférát, és hogy miként zsugorodik a még érintetlen tiszta természeti környezet.

Szemünk láttára pusztítja, falja fel a világot a globalizáció, ez az őrjöngő fenevad, mely minden negatív társadalmi és környezeti esemény motorja. Az akció-reakció egyetemes törvénye szerint erőszakot, kizsákmányolást, rabszolgaságot exportál és cserébe más kontinensek, idegen népek gondjait bajait importálja. Tényleg jó nekünk az egyre több, az egyre gyorsabb az egyre erősebb és egyre gyilkosabb életmód? Nem vágyódsz inkább nyugalomra, tartós csendre, kiegyensúlyozottságra, vidám stressz mentességre, mosolygó és barátságos emberekre?

Meggyőződtél-e már róla, hogy vajon igazak a skizofrén hitegetők, reggeltől estig folyamatosan ismételgetett érvei, a szent növekedési doktrína, mely a tőke apostolai és kiszolgálói szerint minden baj gyógyírja? Mond, vajon mit oldott meg ez idáig? Ha egyik kezével nyújt, a másikkal elvesz, duplán, rabol és követel. Mert nem kell hozzá sem különleges fejlett intelligencia sem pedig Nobel díj belátni, hogy a modernkori dogma, a fenntartható növekedés egy sivatagi dehidratált haldokló délibábja csupán.

Európai integráció helyett dezintegráció a helyes út, exponenciális növekedési törekvések helyett egészséges stabilizáció, kiegyensúlyozottság. Globalizáció helyett lokalizáció és óriások helyett sok szerény kis törpe, mert mint Leopold Kohr oly világosan megmondta „Ha valami rossz, akkor valami túl nagy” (Whenever something is wrong, something is too big).