A Hangyadombon (Amaißbichl)


Az Alsó-Ausztria és Stájerország határát alkotó hegygerincen kaptatunk a Schneealpe egyik kevésbé népszerű csúcsára a Hangyadombra (Amaisbühel/Amaißbichl, 1828m). A csúcsra törés leglátványosabb és legigényesebb változatát választjuk ezzel a döntésünkkel. A nap iszonyúan pirít és hálásan fogadunk minden egyes hűvös fuvallatot. Alapnak máris 1000m szintemelkedéssel indulunk, ugyanis bemelegítőnek, még a tulajdonképpeni célunk előtt felmászunk a Großer Sonnleitsteinre, a Schneealpe legmagasabb darabontjára (két hete cserkésztem be).

 Amaisbichl_2D  Amaisbichl_3D

 AmaisbichlProfile

A táv (Hinternaßwald, Franz-Jonassteig, Großer Sonnleitstein, Eisenkogel, Amaißbichl, Lurgbauer, Schauerwand, Karlalm, Hinternaßwald) 19 km, 1630 m szintemelkedés, bruttó 8:30 óra.

Hinternaßwaldból indulunk a Franz Jonas-Steigen. Az útvonal majdnem végig árnyékos erdőben visz, így természetszerűleg is kifejezetten alkalmas egy kánikulai kiruccanásra. Csupán csak a hegycsúcs környékén lyukadunk ki az ernyőtlen égboltozat alá. Majdnem pontosan két óra alatt érjük el első célunkat. Csúcs közelben, találunk egy árnyékos helyet, ahol jóízűen elköltjük az otthonról hozott, csiából készült tarahumara energiaitalt (lásd Christoph McDougall könyvéből). A kalóriákra szükségünk is, lesz, mert még csak most következik a túra fűszeresebb szakasza.

Lefelé még egy darabon követjük a hivatalosan kijelölt ösvényt, majd egy széles erdészeti úton, jelöletlen úton haladunk tovább, a Sonnleitsteinről jól belátható hegygerinc felé, mely egyenesen az Amaisbühelre vezet. A GPS szerint egy meghatározott ponton el kell hagynunk az erdészeti utat és árkon-bokron át, az erdő alján megpróbáljuk meglelni a Kreuzsattel felé haladó turistautat. Némi bóklászás után sikerül meglelnünk az ösvény kitaposott vékony csíkját, tehát jó helyen járunk. Hamarosan azonban ismét el kell hagynunk a jelölt utat, hogy feljussunk a második célunkhoz vezető hegygerincre.

Balról egy tisztás “salátásához” érkezünk. A térdig érő nagylevelű aljnövényzetben megpróbálok valami olyasmit felfedezni, ami egy csapásra emlékeztet. Sikerül is egy ilyen nagyon halványan materializálódó fonalszerűségre rákattannunk, remélve, hogy jó helyen járunk. A GPS-re vetett pillantás mindenképpen biztató.

Hamarosan erőteljesebbé válik a csapás vonala, majd ráadásnak még fatörzsekre pingált sárga pöttyöket is lelünk, melyekről bebizonyosodik, hogy utunkat jelölik. Egyre feljebb és egyre tovább érve a csapás is egyértelműbb, szinte már elvéteni sem lehet. Ez mindenképpen megnyugható tényező.

Körülbelül két órás, le és feltartó hullámvasutazással számolunk az Amaißbichl csúcsáig. A célhoz közeledve aztán elfogynak a lejtős szakaszok és a forrón sütő napot is a képbe kalkulálva, brutális kaptatássá fajul a menetelés. Úgy érzem soha nem érem el a csúcsot. Az egész színjáték a legkorábbi Grete Klinger Steigemre emlékeztet, amikor egy-egy vélt csúcsra feljutva csalódnom kellett, hogy mögötte újabb, még magasabb csúcs nyílik, amiről még mindig nem lehet tudni, hogy az utolsó, avagy még újabbak követik.

IMG_1658

Erőfeszítéseimet a végén mégiscsak siker koronázza, és felérek a már hosszú percek óta rám várakozó Cirmihez. Az utolsó szakaszon azon drukkolok, hogy be ne görcsöljön a belső combizomzatom (mint jellemző módon ez olykor megtörténik). Nem tudni, hogy az edzéseim segítettek-e a sikerhez, avagy a tudatosan megválasztatott elektrolit-stratégiám (avagy mindkettő együtt), de minden ilyen gond nélkül felérek a csupán csak egy rakás kőtörmelékkel jelzett csúcsra. 

A gyéren látogatott Lurgbauerhütteben kerítünk sort a déli pihenőre. Itt bezzeg nincsenek tömegek, nem ostromolja ceprek hada a gazdasszony konyháját. Az okok nyilvánvalóak. Nincs kényelmet szolgáló kötélpálya sem közel, sem távol. Az éhes vándornak legalább 1100 méter szintemelkedést kell leküzdenie ahhoz, hogy idáig érkezzen. Pedig az étel az átlagosnál is ízletesebb, a turistaház nyersfából ácsolt berendezése is mutatós, hangulatos.

Pihenőnk után még megejtjük harmadik csúcsunkat is, a Schauerwandot (Zivatarfal), mely alig néhány percnyire fekszik csak a Lurgbauerhütte felett. Innétől kezdve folyamatosan ereszkedünk a lehető legrövidebb úton vissza Hinternaßwaldba.

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies, Sport | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s