Nem múlhat el úgy ősz, hogy ne látogatnám meg a Kienecket. A túra kifejezetten kellemes, könnyű, kihívásokat nélkülöző, lazításra alkalmas. Még akkor is, ha a kaptatókon azért fel lehet alaposan hevülni és rongyig izzadás ellen sincs sok esély. Pontosan 2 óra alatt érek fel a menedékház szintjére.
 |
 |
|
A táv (Thal, Enziánsteig, Enzianhütte, Mareschsteig, Atz, Thal) cirka 12.6 km, 690 m szintemelkedés bruttó 4:30 óra alatt |
|
Az idő utóbb is néhány órára naposra fordul, mielőtt ismét beborulna (de akkor már lefelé menetben vagyok). A cél az 1106 méteren fekvő Enciánhütte és a kaptatás jutalma elvileg egy tál fenséges tökgulyás lenne. Az idén rendhagyó módon az utóbbiról lemaradok. Nincs tökgulyás! Nincs tökgulyás? Micsodaaaaa? Kérdem az okát. A múlt héten volt. A változatosság kedvéért most sűrű tökleves és tökrétes van paradicsomszósszal. Nos, akkor lehet az is.
Lényegében már el is mondtam mindent a túráról. A képek valamivel beszédesebbek. Lefelé a Mareschsteigen még belehallgatok a hamisítatlan csendbe. Megállok és nesztelenül fülelek, hogy hallok-e valami zajt. Teljes a szélcsend. Ág, levél nem moccan. Messze földön egymagam a rengetegben, ahogy fülelem a tömény csendet. Gyönyörű szimfónia! Csak fülem alapzaja jelenik meg, ahogy a vér áramlik a belső fülben. Egyébként semmi. Ritka csodás élmény. Meg-megismétlem a gyakorlatot, mígnem egy olyan helyre érek, ahol szellő már rezdül. Vége tehát.
Sztefano-Space 