Egyperces (42, misztikumok)


Néha megtörténnek olyan dolgok, melyek bekövetkeztének matematikai valószínűsége valahol a telitalálatos lottó szintjén van. Íme néhány:

Egyszerű minta

Sötét este van már mire a vonatom begördül az állomásra. Leszállok. Egy darabon még többedmagammal baktatok a főút mentén, de néhány lépés után rákanyarodom a nyugalmasabb gesztenyefasorra. Itt már csak egyedül szaporázom a lépéseim. Nincs forgalom, a környék szinte élettelen, kihalt. Valahol át kell mennem az utca másik felére. Ezt bárhol megtehetem. Ahogy éppen kedvem tartja. Mióta jövök, még egyetlen jármű sem hajtott el. Semmi sem zavarja az átkelést. Hirtelen elhatározásból tehát a járdaszegély felé veszem az irányt és már-már lelépnék az útra, amikor felbőgő motorzajra leszek figyelmes. Az autó reflektorfénye vakít. Megtorpanok és átengedem az eszeveszettül száguldót. Semmi gond. Utána folytatom a megszakított átkelést. Néhány perc elteltével elérem a kereszteződést, ahol balra fordulok. Autó továbbra sem jön. Csak az az egyetlen, ami szinte másodpercnyi pontossággal vágta el magányos baktatásom útját. Furcsa egy véletlen.

A minta fokozása

A Duna gátján sétálok egy délután. Jó messzire ellátni az ártérben. A gát nyílegyenes vonala a messzeségbe vész. Már vagy fél órája poroszkálok, de még élő lélekkel nem találkoztam. Aztán ahogy kémlelgetem a vidéket, a távolban apró színes foltra leszek figyelmes. A folt lassan növekszik. Mint kiderül, rikító öltözetű páros közeledik kutyával. Cirka rövid negyed óra mire néhány lépésnyire megközelítjük egymást. Ekkor hallom, a hátam mögül, a gát alatti kavicsos erdészeti úton egy kerékpár érkezik. Eközben a páros mögött feltűnik egy kocogó alakja is. Eddig észre sem vettem, tán mivel a páros takarásában futott. Abban a szent pillanatban, amikor mi hárman (a kutyás pár meg én) találkoznak a gáton, a kerékpáros elhalad alattunk. Mi több, a futónak hirtelen meg kell torpannia, mert nincs elég helye, hiszen előtte mi hárman és az eb foglaljuk a gát taréját. Aztán mind a biciklis, mind pedig a kocogó rendre eltűnnek a láthatáron. Még időnként hátra-hátra nézek. A színes foltok töpörödnek, majd el is tűnnek. Továbbra sem találkozom senkivel. Még fél óra eltelte után is egyedül vagyok az ártérben (a madarakat kivéve). Ezt a véletlent megrendezni nehéz lenne.

Kategória: Egypercesek, Mystery | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s