Egy nagyon laza és viszonylag rövid hótalpas kirándulásra indultam a mai vasárnap. Most, hogy Cirmi nincs velem, megengedhetek magamnak ilyen könnyed kis csemegét is. Másfelől meg gondban vagyok a térdemmel. Néha meg-megszólal, és ezt úgy teszi, hogy közben feljajdulok. Egy ártalmatlan mozdulat során, hirtelen, alattomos szúrás a beszéde. Nem akartam tehát térdem-önagyságát sem túlstrapálni. Volt már ilyen, de magától elmúlt. Akkor sem tudtam mitől jött és mitől ment.
 |
 |
|
|
|
Só mi só, Prigglitzből, ebből az álmos kis falucskából indulok. Már volt szerencsém innen felhótalpazni magam a Waldburganger-Hütte szintjére. Most ugyanabba az irányba indulok, de felérkezve a Gahnsra (egy plató szerűség), nem balra hanem jobbra veszem az irányt. Mivel erre még nem jártam.
A turistaút, vagy ami kilátszik belőle a hóból, a Rote Wandon át éri el a Pottschacher-Hüttet, majd a kör onnan vezet vissza Prigglitzbe. Egyébként, elárulom, ez a Rote Wand egy nagy kamu, ugyanis nem lehet belőle látni semmit. Mikor a már feljegyzett nyomvonalam tanulmányozom, jövök rá, hogy egy extra kitérőt kellett volna tennem egy zsákutcába torkolló ösvényen, hogy a Rote Wand felett kikukkanthassak az erdőből és valamiféle panoráma élményben legyen részem. Ez a hótalpas útvonal tudniillik végig erődben visz, és csak nagy ritkán nyújt ki- illetve lelátást a völgyre. Érdekes, hogy erre a kis epizódra a fellelhető kalauzok sem nagyon térnek ki.
A lilával jelölt helyeken lehetne kilátókhoz jutni. Balról az első a “Rote Wand”. Majd legközelebb betervezem.
Summa summarum, ez a kirándulás még 4-es fokozatú lavinaveszély esetén (mint ma) is bevállalható. Az ösvény mindvégig az erdőhatár alatt marad és veszélyes falak sincsenek, ahonnan netán valami a gyanútlan túrázó nyakába zúdulhatna.
Sztefano-Space 