A Thallern-körút viszonylag hosszú, de nem szökik elég magasra. Az Anninger-körút meg elég magas, de nagyon rövid. Nosza, csináljunk egyet a kettőből. Így jön ki ez a remek kis ötvözet.

Gumpoldskirchenből a parkoló-paradicsomból indulok. Eleddig még nem találkoztam olyan településsel, ahol ilyen bőven mérik a személyautók parkoltatását. Véletlenül akad egy repülőtérnyi méretű parkoló, közvetlenül a Thallern körút mentén is. Soha rosszabb kiindulópontom ne legyen. Úgy állok le, hogy mindjárt szembeköszön a távolból, célom az Anninger a jellegzetes kilátóval.

A megtett táv (Gumpoldskirchen, Baden, Rosental, Siegenfeld, Gaaden, Großes Buchtal, Anninger, Krauste Linde, Mödling, Thallern, Gumpoldskirchen) 36 km, 740 m szintemelkedés bruttó 2:50 óra alatt

Utam eleinte borvidéken fut. Amerre a szem ellát, sorakoznak a szőlőtőkék. A Thallern körút szépen lavírozgat az egyes birtokok mezsgyéjén. De ohó, nem szabad lebecsülni ezt sem. Kaptató akad itt mindjárt a kezdetén, egy derekas. A dolgot nehezíti, hogy a talaj mély. A finom homokszerű morzsalék szinte elnyeli a gumikat. Nagyobbat kell feszíteni a pedálokba, a nemjóját.

Ezután be és átgurulok Badenen. Az út a Badenból kijövet északnyugatnak fordul és jobbára aszfalton, átemeli magát az Anninger gerincén, a hegy túlsó oldalára. Nos, ez teszi ki a fenti profilon látható mint második emelkedő szakasz.

A továbbiakban száguldás jön aszfalton egészen Gaadenig, ahol a Thallern összetalálkozik a rendes Anninger-körúttal. Itt tehát megtörténik a betervezett váltás, és elhagyom a Thallern vonalát. Jobbra befordulok a Kleines Buchtalba amit a Großes Buchtal követ. A csúcsig folyamatos kaptató jön. Semmi lazsálás. Jó magas fordulaton pörgök, de sehol sem érem el a teljesítményplafont. Ez meglep, mert emlékeimben az Anninger keményebb dióként él.

Odafenn még mérlegelem, hogy betérjek-e egy elektrolitra az Anninger vendégházba, de lemondok róla, mert a nap már korábban eltűnt és jó szürke fellegek riogatnak. Nem lenne kifejezetten kellemes átizzadt gúnyában a kerthelységben ücsörögni. Italom van még elég a tömlőmben és az Anninger tetejéről lényegében már csak lefelé száguldás következik.

Megkezdem tehát a túra lazább, de nem kevesebb odafigyelést igénylő részét. Ezt azért mondom, mert alig engedem ki a gyeplőt, az alattomos sziklamorzsalékos út szinte kitaszít, kidob az árok szélére és majdnem borulás a vége.

A völgyben, a szőlőtőkék mentén haladva, még jön némi apró fel-alá, de ezek nem hozhatnak zavarba senkit. Jó választás volt, a körút teljesítette a hozzá fűzött reményeket.