Az idei hagyományos évzáró túránk majdnem elmaradt. Tudniillik egy akut vírusos fertőzés miatt karácsony estéje napján még 39 fokos lázban dideregtem és két napon át teán kívül egy falat sem ment le a torkomon. 4 kilót lefogyva 28.-ára sikerült úgy talpra állnom, hogy bízva testem fizikai emlékezőtehetségében, vállalhattam az ilyentájt szokásos, évi utolsó csúcsostromot. A túra másik különlegessége, hogy Cirmi szeptemberi lábtörése után, 3 hónapos szünetet követően, most először indulhatott újra a hegyeknek.

A táv a kijelölt turistaúton mindössze 8.6 km, 850 m szintemelledés bruttó 4:50 óra alatt (nettó 3:45). A profilon jól látható “szakállakból” következtetni lehet a szél erejére.

A körülmények, azaz az időjárás pedig nem kifejezetten optimálisra sikeredtek. Elvileg 5 óra napsütéssel, de 7-es fokozatú nyugati széllel (Beaufort skála) riogatott az aktuális jelentés. Ebből mindössze a szél jött be, mert napot nem sokat láttunk.

Közel már az erdőhatár, itt előbukkan célunk a Göller (Cirmi feje felett)

Rengeteg hó, jobbra fent a képben a Gippel

A kép közepén a távolban az Ötscher

Az ez elmúlt napok olvadásai és esőzései nyomán speciális halmazállapotú hóval van dolgunk. Nagyrészt jeges kérgű, durvára fagyott hó kínáltatja magát. Eleinte a hótalpainkat a hátizsákra csatolva visszük, de egy ponton, még a Gsenger alatt jobbnak látjuk használatukat. Nem is a hó mélysége ad okot erre, hanem a vaskarmok, melyek remekül stabilizálják a járást és garantálják a kicsúszás mentességet. Mások, látjuk, könnyű hágóvassal felszerelkezve is jól elboldogulnak, bár speciell most, szerintem a szpájkok apró karmai alulmaradnak a hótalpakkal szemben.

Az erdőhatáron túl, fokozódik a szél ereje. A törpefenyős sávot csak sejteni lehet, mert a cserjéket komplett hó borítja. A Göller gerince teljesen eljegesedve. Itt akár közönséges hágóvassal is boldogulni lehetne, de a mi hótalpaink karmai is elégségesek. A sítúrázók viszont, pusztán fókaszőreik hátán nem merik bevállalni és jobbról, azaz nyugat felöl, kerülik nagy ívben a hegyet. Feltételezzük, hogy majd valahol a Terzer Göller irányából fognak kilyukadni.

Az utólsó kemény felszökés elött (a kép nem adja vissza a valós meredekséget)

Az eljegesedett, kérges havon jól jönnek a hótalpak vaskarmai

A háttérben a Schneeberg még felhösapkában

Mi viszont toronyiránt, a jeges burkolatot bevállalva, érkezünk a csúcsra. Odafenn, legnagyobb csodálkozásunkra a szél ereje valamelyest gyengül, így nem sietünk lefelé. A pazar kilátást csak kelletlenül hagyjuk magunk mögött. Az alászállás a teljesen eljegesedett hegygerincen maximális odafigyelést igényel. A megjósolt 7-es erősségű szél itt valóban kimutatja foga fehérjét és minduntalan belénk mar.

Lefelé: a kép közepén a Schneeberg

Pont az Ötschert világítja meg a gyér napsütés

Fel, a még érintetlen Gsengerre

Ahogy az a hagyományőrzéshez illik, a Gsengeren is tesszük tiszteletünket. Az érintetlen hótakaróból ítélve, a nagy havazás óta mi vagyunk itt az elsők. A hó állaga is inkább porszerű, csak vékony, törékeny jégkéreg borítja. Tapasztalataink szerint itt általában gyengébb szokott lenni a légmozgás. Most sincs másként. A terep tehát alkalmas a tízóraizásra.

Mindent összevetve egy szerencsés kimenetelű túrával zárhatunk egy jó túraévet.

E kápolnával szemben található  a kis parkoló, ahonnan indultunk és ahová érkezünk