Ha így a kalendáriumi év végén, visszapillantok a kihunyóban lévő esztendőre, akkor, szembeötlő, hogy 56 projekttel, mennyiségileg, az elmúlt 10 év legmozgalmasabb túra évét zárhatom. Ebből 3 Klettersteig, 6 MTB és 47 hegyvidéki túra.
A mixben akadnak mind új utak, mind pedig a már bevált és jól ismertek ízlelgetése. Nehéz lenne bármelyiket is kiemelni a sorból, mert az esetek felében, valamilyen okokból, számomra legalábbis, egy-egy kifejezett különlegességről van szó. Említsem meg tán a téli hágóvasas Schwarzauer Gippel megmászást, mely minden tekintetben az elmúlt időszak egyik legnagyobb kihívása volt. De itt vannak a régi vadászösvények kalandos becserkészései is (Kuhsteig, Großes Wolfstahl), ahol a súlypont a ritkán látogatott, jelöletlen környezetben történő tájékozódáson, a nyomolvasáson volt.
Folytattam az ismeretlenség homályába burkolódzó Schneealpe felderítését (Donnerwand, Baumtal). A Hochschwab vidékén is nagyban csökkentettem az eddigi fehér foltok kiterjedését (Aflezer Stritzen, Großer Ebenstein, Fölzalm). A túraév csemegéje minden bizonnyal Ost-Tirol/Matrei túraparadicsoma felfedezés volt, köztük első háromezresemmel, az Ochsenbuggal.
Kelttersteigek tekintetében is, komoly erőnléti felkészülést követően, újra nekilendültem, pedig már-már azt hittem, koromból kifolyólag, végleg berekesztem a műfajt. Becserkésztem a felújított és átnevezett ÖTK-Steiget valamint a nagy kihívásként megélt Königschußwandsteiget.
MTB vonatkozásában kipróbáltam egy downhillt, ami nem igazán nyerte el tetszésemet, de ennek meg kellett történnie. Még sokáig folytathatnám a felsorolást, mert valamennyi túra, valamilyen személyes vagy egyéb más okból kifolyólag emlékezetes marad.
Boldog újesztendőt, szép és gazdag túraévet, jó egészséget, sok szerencsét kívánok a cirka kéttucatnyi vissza-visszatérő látogatómnak, de a véletlenszerűen idevetődő vendégeimnek is.