Legnagyobb örömömre a múltheti túra után, ismét Attilával lendülhetünk neki a jóval pikánsabb Nandlgratnak, mely a Schneeeberg egyik északkelti gerincén visz fel a platóra. A kékkel jól jelzett ösvény (1/1+ szinten) különlegessége, hogy a Schneeberg távolról is jól megfigyelhető természeti jellegzetessége, a Breite Riess (Széles Katlan) mentén halad.

A megtett táv (Losenheim, Weningersteig, Ferdinand Bürkle-Hütte, Nandlsteig, Nandlgrat, Fischerhütte, Kaiserstein, Klosterwappen, Fadensteig, Edelweißhütte, Losenhiem) 12.4 km, 1300 m szintemelkedés bruttó 7:30 óra alatt (nettó 4:30)

8:50-kor kezdjük meg utunk Losenheimből, a Szalamandra-libegő völgyi állomásából. A legrövidebb út a Weningersteigen át vezet a Nandl-gerincre.

Még nincs 10:00 óra, amikor kibukkanunk a hegyi mentőszolgálat tulajdonában levő Ferdinand Bürkle-Hütte tövében. Itt tartunk egy rövidebb pihenőt és rácsodálkozunk a lassan-lassan kitárulkozó hatalmas Breite Riessre.

Alig 10 perc elteltével, ide-oda kanyargó kaptatón kiérünk a Nandlriess és a Breite Riess közti szép gerincre. Néhány gyönyörű felvétel után, pontban 10:10-kor (indulástól számítva 1 óra és 20 perc elteltével) nekivágunk aznapi fő célunknak, a Nandlsteignek.

Miközben egyre gyakrabban emelünk kezet a sziklákra, balról a Breite Riess mélysége és a felette trónoló falak látványa vonzza tekinteteinket. Cirka 40 perces menetelő – mászó kevert terep után egy lapályba ereszkedünk (lenti kép).

Egy keskeny törpefenyő utcácskában folytatjuk jobbra tartva egészen egy markáns sziklaszirtig, ami nem más a mint a tulajdonképpeni Nandl-gerinc nyúlványa. Átmászunk rajta. A túlsó oldalon azonnal balra és határozottan felfelé kunkorodik az út. Itt kezdődik a túra nehezebb, de mindenképpen élvezetesebb része. Előtte még szusszanunk egyet és szomjunkat oltjuk, aztán jöhet a lényeg (lenti kép).

Könnyű mászásra invitáló sziklás szakszok keverednek, morzsalékos aljzatú, kellemetlen vályúkkal. Az ilyenekben néha sikerül fogást találni az oldalról kinyúló kisebb-nagyobb szirtek valamelyikében. Sajnos az elmúlt hetekben, különféle okok miatt, nem sikerült formában maradnom, így Attila előttem szökell a sziklákon. Türelmesen vár rám, amíg felérek hozzá. Egy korai combgörcsöt megelőzendő, önismeretemre és tapasztalatomra alapozva, a szükséges tréningek hiányában kénytelen vagyok jócskán visszatartani magam. Ez szerencsére sikerül is.

Pillantás egy héttel korábbi céljainkra, a Schoberre és az Öhlerre

Közelítve a Schober, a Schoberwiese és a Mamauwiese pedig a kép lenti bal sarkában

Attila az ösvénynaplót tanulmányozza

Újdonság számomra, hogy a Nandltorony utáni traverzet, féltő gondoskodásról tanúskodó kezek, egy vadonatúj drótkötél biztosítással látták el (lenti képek). Én ezt azért, minden megértésem ellenére, kifejezetten sajnálom, mert így a szakasz elveszti chili-fűszeres ízét (korábbi beszámolókban olvasható, hogy egyesek, idáig érve, bizony-bizony kissé megrémültek).

A háttérben a Nandl-torony és tőle jobbra a távolban a Waxriegel

A drótköteles szakasz után még jön egy könnyű mászóka, de alig 5 perc elteltével, 12:03-kor kiérünk a platóra. Megelégedéssel nyugtázom, hogy elmarad a belső combizomszálak lestrapált állapotát jelző, görcs előtti sziporkázás, így megnyugodva folytathatom a Fischerhütte felé (lenti kép).

Attilával konstatáljuk, hogy az ilyen, és ehhez hasonló füves hegyháton való kaptatás, nem tartozik a kedvenc repertoárunkba. Sokkal jobban smakkolt a Nandl-gerinc vadsága. 12:30-kor, azaz kb. 3:40 óra elteltével érjük el déli pihenőnket, a látogatók hada ostromolta Fischerhüttet (holnaputántól téli álomra szenderedik).

13:00 óra után kerekedünk fel ismét és nem hiszünk a szemünknek, mert a Fischerhütte teraszán Robert Rosenkranzba és aznapi társába botlunk (fenti kép). Üdvözöljük egymást, Robert ismét közös túrára invitál (meg is fordul a fejemben egy bizonyos dolog tervezete, de sem kimondani, sem leírni nem merem).

Pillantás a Breite Riessbe. A kép közepén a gerinc, amin érkeztünk felfelé.

Attiával folytatjuk a Kaisersteinre, ahonnan mély pillantásokat lehet vetni egyenesen a Breite Riesbe (fenti képek). Következik a már-már kötelező csúcslátogatás a közeli Klosterwappenra (13:20).

Lefelé két útvariáns jön szóba. Az egyik, a lankásabb, de hosszabb Schauerstein – Fadenweg, illetve a másik a nehezebb Fadensteigen történő ereszkedés. Szinte gondolkodás nélkül az utóbbira voksolunk.

Attilának még újdonság, különösen azután, hogy jeges téli viszonyok között márciusban erre másztunk fel. 14:05-kor vagyunk a plató végében, a Fadensteig tetején. Ami következik, jó odafigyelést, koncentrációt igényel (lenti képek), de a terep nem hoz minket zavarba. Óvatosan, biztonsággal vesszük a kényes szirteket és az alattomos morzsalékkal hintett részeket.

15:20 leérünk az Edelweißhüttehez, ami betérésre invitál. Nem is akarunk ellenállni, mert jó időben vagyunk. Az Edelweißhütte sri-lankai, egzotikus fűszerekkel ízesített piros lencseétel különlegességét majszolom, mint általában mindig, ha idáig érek és itt megpihenek.

15:45-kor aztán nekilendülünk az út legutolsó ereszkedőjének, vissza Losenheimbe. Az ülő liftet látva ugyan megfordul a fejemben, hogy térdkímélés címén, netán-tán kihasználhatnánk a libegő kínálta lehetőséget, de Attila sem tartaná helyesnek, ha vérbeli hegyi túrázók cepreknek szánt alkalmatossággal könnyítenék az életüket.

Nos, az indián nyár végére sikerült egy méltó pontot tenni. Ritkaszép ragyogó őszi időben volt részük, kívánni sem lehetett volna szebbet. Jöhet az ősz hűvösebb, zordabb arca. Nem marad más hátra, mint tréningezni, dolgozni a teherbíróképességem javításán és lesni-várni az alkalmat egy estleges következő közös túrára.