A téli Rax általában különleges „dupla” élményt nyújt. Úgy értem, hogy egy-egy jól ismert nyári útvonal végigjárása, szerény véleményem szerint, kétszeres energiaforrások bevetését igényli. Most sincs másként. A Waxriegelsteigen, ami egyben Alsó-Ausztria és Stájerország határát is képezi, téli viszonyok között még nem jártam, ideje volt tehát szemügyre venni.

A táv (Preiner Gscheid, Waxriegelsteig, Predigstuhl, Karl Ludwig-Haus, Heukuppe, Karl Ludwig-Haus, Schlangenweg, Waxriegelhaus, Preiner Gscheid) cirka 12 km, 1100 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra alatt, nettó 4:20

Preiner Gscheidből a mindig szeles hágóról indulunk 9:15-kor. Mínusz négy C fok. Mire felöltüzünk és felhúzzuk a bakancsainkat, jéggé gémberednek az ujjaink. Pedig tavaszias plusz fokokat igért az előrejelzés. Jelen esetben a jóslattal semmi gond, mert alig teszünk meg pár lépést hegynek felfelé, máris csillapodik a szél és a nap jól érezhető ereje gyorsan felmelegít. Hótalpaink vaskarmait eleinte hágóvasként használjuk. A havat ugyanis kompakt jéggé préselték az előző napokban idelátogatók.

10 óra után érjük el a Waxriegelhaust, majd innen a hasonnevű turistaösvényen folytatjuk (lenti képek). Reményeink szerint a túra végén majd a vendégházba be is térünk. Hó van is meg nincs is. A Waxriegelsteigen jól kitaposott, fagyott nyomokra lelünk. Később felfelé haladva puhul a kemény hó, majd a napnak kitett helyeken hosszú, teljesen hómentes szakaszok következnek. Meg kell válnunk tehát a hótalpaktól.

Rálátás a Schlengenwegre, majd ott jövünk le

A Preinerwand úszik be jobbról a képbe

Kis bonyodalom, hogy egy ilyen nap szárította hely után elvesznek a nyomok. Törpefenyős, úttalan hegyháton találjuk magunkat. Ahol a turistaútnak lennie kellene, ott ösvény, semmilyen sincs. Vajon hová, merre tűnhették el az eleddig szinte durván kiabáló bakancs-nyomok? Semmi baj, improvizálunk és toronyiránt megyünk árkon-bokron át, főként behavazott törpefenyők hegyén, a helyes irányba. Egy szélhordta hóval telített árokban érjük el a GPS szerinti turistautat (lenti képek), amiből gyakorlatilag semmi sem látszik. Olyan, mintha napok óta a madár sem járt volna erre.

A Predigstuhl platóján. A háttérben a Schneeberg és a Preinerwand

A Predigstuhl tetején. Már jobbról a képben látszik a Heukuppe

A Predigstuhl tetején aztán nagy kiterjedésű hófoltok ismét a hótalpak használatár kényszerítenek. A lapos csúcson élénk, fagyos szél fogad, de alig érünk a Karl Ludwig-Haus alatti nyeregbe, ismét csitul az ereje. Meglep, hogy a Heukuppen is alig-alig van számottevő hó. Néhány sítúrázó kallódik, de a lesikláshoz nyilván keresgélniük kell a még hóban gazdagabb árkokat. Az ábra hasonlatos a múltkorihoz, kivéve a ködöt, mert az szerencsére nincs. A Heukuppe északi felén szélcsend, majd kiérve a gerincre csapdos az élénk déli szél. Most azért a viharos fokozatot nem éri el. Néhány „vagány” sapka nélkül hősködik felfelé, nem tudom hogyan csinálják, mert nekem van egy fejpántom, arra sapkát húzok és még egy kendöt is veszek a nyakamba, mégis úgy érzem lefagy a fejem.

12:38-kor vagyunk a hegy tetején, azaz, indulástól számítva cirka 3:15 óra elteltével. A panoráma csodaszép, maradásra invitálna, ha a szél nem beszélne olyan nyers nyelven. Néhány fotó után tehát indulunk gyorsan visszafelé, még nem sejtve a bonyodalmakat, amik ránk várnak. Közben már delet kongatnak a gyomrunkban is, jó lenne mihamarabb elérni a Waxriegelhaust.

Az ártalmatlan Schlangenwegen jönnénk lefelé, melynek felső része kettéágazik. A szelídebb a Predigstuhl és a Karl Ludwig-Haus közti nyeregből indul, míg a meredekebb közvetlenül a Karl Ludwig-Haus alól. Kissé naivan, utólag beismerem, az előbbi variánst választom, ami tulajdonképpen egy csapda. Tudnom kellett volna, hisz már nemegyszer, saját szememmel is láttam, hogy a Schlangenweg felső, traverz szakasza télen járhatatlan. A szél elég gyorsan, itt a lapályban rakja le a havat, mely lejjebb a Karlgrabenben folytatódik.

Kissé megilletődöm, amikor a nyeregből a Schlangenweg folytatását belátom (fenti képek). Úgy gondolom, szpájkokkal azért csak-csak meg lehet csinálni, legfőbbként pedig mert egy elég friss nyomot is látok arrafelé. Visszamenni a másik lejáróhoz nincs kedvem. Nos, ez a traverz aztán elég háklisra sikeredik. Minden egyes lépést meg kell gondolni. Sietségnek itt helye nincs. Egy helyen Cirmi majdnem kicsúszik, de szerencsére sikerül visszaküzdenie magát. Egyébként nincs komoly veszély, mert akár egy teljes lecsúszás esetén is, a szánkázás az alattunk tekeredő Schlangenwegen fejeződene be. A tanulság pedig, hogy ezt a szakaszt télen mindenképpen ajánlatos elkerülni.

A továbbiakban is jól jönnek a szpájkok, mert a Schlangenweget szinte végig kompakt, jeges hóréteg borítja. 14:00 órára érkezünk végre a Waxriegelhaushoz. Odabenn sikerül szabad helyet is találnunk.

14:40 körül elhagyjuk a Waxriegelhaust és lassan, komótosan visszaereszkedünk reggeli kiindulópontunkba. A tanulság pedig, hogy a téli hegyek még kevés hó esetén is tartogathatnak meglepetéseket és az utunkat alaposan, körültekintően kell megtervezni