Eredetileg nem kívántam részleteiben elemezni ezt a túrát, mivelhogy már jó egy-néhányszor megjártam ezt az Ahornbergnek is titulált 1467 méteres csúcsot. Többnyire téli időszakban, mivelhogy hó nélkül nem tartozik az igényesebb hegyek csoportjába. Hóban-fagyban viszont szolgálhat meglepetésekkel, és ezt néha meg is teszi, mint ezt eme kiruccanásom is bizonyítja.

A táv az ecsetelt körülmények miatt duplán számít (szerintem). Schwarzau im Gebirge – Obersberg és vissza ugyanazon az úton; 9.5 km, bruttó 6:00 óra alatt 860 m szintemelkedés (nettó 5:00 óra)

Hétköznap kerekedem fel Schwarzau im Gebirge kistelepülés centrumából. -11 C fokot mutat a kinti hőmérő. Nocsak, az ebadta! Szerencsére szél nincs, sikerül tehát beöltöznöm úgy, hogy ne fagyjanak el az ujjaim. Átbandukolok Schwarzau teljesen kihalt főterén, majd fel a templomdombra, ahonnan a turistaút, vagy ami sejlik belőle, indul. Merthogy vastag hótakarón kívül tényleg semmi sem utal rá, hogy itt egy jelölt útnak kéne futnia. Mindjárt bevetésre kerülnek tehát a hótalpak.

Az árokból kiérve a Hirschenkogellel szemben

A hétvégén friss hó hullott. Azóta, úgy tűnik, egy lélek nem járt az Obersbergen és ez semmi jóval nem kecsegtet. Alleine spuren – mondja a német, azaz most egyedül kell majd az utat kitaposnom és a helyes irányt megtalálnom. Eleinte porhóban kaptatok. Erre mondják, hogy champagne – minőségű. Haladni benne, felfelé, mégsem oly könnyű.

Egy markáns, sötét árokban kaptatok. A jelölt turistaút később elhagyja az árkot és szerpentinekben kanyarog, kétszer is keresztezve az árkot. Úgy döntök, egyelőre haladok az árok mélyén, inkább meredeken felfelé, semmint kicsúszással fenyegető kényes traverzok mentén. Aztán vesztemre, ahol a rendes turistaút szalagja átszalad az árkon, rátérek, és azon folytatom tovább. Egy helyen egy hatalmas fenyő blokkolja az utat, az ágain átmászni lehetetlen feladatnak tűnik. Meredeken, partnak felfelé nagy ívben, a hóval és a hó alatt rejtőzködő növényzettel megküzdve, kerülöm ki az akadályt. Ezután visszaereszkedem a turistaút vélt szalagjára, mely később újfent keresztezi az árkot. Megjegyzem magamnak a helyet, hogy amennyiben erre jönnék vissza, akkor inkább maradnék az ehhez hasonló nagy akadályoktól mentes árokban.

Mai célom a jobboldalon látható bérc, az Obersberg

A Hirschenkogel alatt belegyalogolok az inverzió hozta melegebb légrétegekbe. Érezhető, hogy olvadozóban a hó. A fákról eleinte pihe-porhó hullik a nyakamba, de egyre feljebb érve változnak a viszonyok. Később, a napos helyeken, valóságos eső zúdul alá a fenyőfákról. Ez a megváltozott állagú, nedves-tapadós hó komoly ellenféllé válik. A bakancsomra és a hótalpaimra, több kilónyi hó tapad. Hiába rázogatom. Közben néhány rövidke, nap szárította szakasz után hatalmas és egyre növekvő mennyiségű hóval kell viaskodnom.

Ami a képen nem látszik: a mély és nehéz hó

A távolban a Rax/Heukuppe és töle jobbra az Amaißbichl/Schneealpe (Hangyadomb)

Közelítve a Hangyadomb

Minden egyes lépés egy-egy küzdelem. Megfordul a fejemben a visszafordulás. A „ma, biztosan nem érek célba” elképzelés árnyékolja be az egyébként kék égről ragyogó téli napot. Három-négy lépésenként kell pihennem, erőt gyűjteni a következő sorozatig. A fő gerincre kiérve elhagy minden reményem. Látok egy farönköt (lenti képen), legalább addig jussak még el. Aztán amikor felküzdöm magam odáig, akkor azt mondom, nini, ott az erdő széle, tán még azt a határt elérhetném, aztán tényleg visszafordulhatok.

Na, még a kép bal oldalát tátható farönking, aztán még a fákig…

Visszapillantásban a Schneeberg. Ha visszafordulnék, legyen legalább egy felvételem róla

Amikor elérem a fákat, és benn vagyok az erdőbe, akkor érzem, hogy egy leheletnyivel könnyebb a járás. De ez csak a soron következő hóbuckáig tart. Akkor úgy határozok, hogy na, még ezen az egyetlen buckán átverekszem magam, aztán tényleg visszafordulhatok. Amikor megnézem a GPS-t és látom, hogy a lefelé betervezett út kereszteződésig legfeljebb 400 méter van még hátra. Azt ugyan nem tudom, hogy merek-e majd valóban arra lejönni, de a kereszteződésig még eljuthatnék. És micsoda 400 méter! De megcsinálom.

Érintetlen havon át keresgélem a helyes utat

Ha itt még egy picurnyit feljebb jutnék, szép kilátásom lenne a Schneebergre

Aztán ezembe jut, hogy ha picivel még feljebb mennék, na nem a keresztig, mert az idáig érve is még teljesen elképzelhetetlen cselekedet, hanem csak addig, ahonnan remek panoráma nyílik a Schneebergre. Lássuk a medvét! És valóban elérem a pontot, ahol kinyílik a táj és rácsodálkozhatok a vidékre, amit a Schneeberg koronáz. De ha icipicivel még feljebb tudnám küzdeni magam, akkor megpillanthatnám a menedékházat (lenti kép). Tehát küzdök tovább, és lőn csoda, mert kiérek a hegy fáktól, cserjéktől mentes platójára.

Pillantás nyugati irányban…

… közelítve balról jobbra a Perschkogel, Schwarzauer Gippel, Gippel és a fehér Göller

Pillantás a csúcsról

Ha már közvetlen közelemben van az ebadta épület, akkor nem adhatom fel itt a tövében! Gyerünk tehát tovább! A menedékház végében egy tábla terelget a „Gipfelkreuz”, azaz a csúcskereszt felé. Ha már idáig értem, az nem lehet, hogy azt a pár lépést a keresztig ne lehessen megtenni. És megteszem! Juhé!

Lefelé saját nyomaimon…

Biztos ami biztos alapon, ugyanazon az úton ereszkedem mint amelyiken jöttem. Egyrészt mert rövidebb, másrészt pedig elég volt az útkeresésből. Az egész nem lenne említésre érdemes, ha a lábam izomszálai nem nyújtották volna be a számlát. Először a bal lábam görcsöl be, majd később a jobb is. Szerencsére nem egyszerre, így állva tudok maradni, mindig a még ép lábamra támaszkodva. Az embernek normál estben fogalma sincs, hány különféle izomkötege van a combjában. Én most megtapasztalom, mert valamennyi megszólal. A görcsök kánonjában gyötrődve veszem tudomásul, hogy milyen nagyszámú hűséges szolgám segítette haladásom. Mivel ilyen jellegű tapasztalataim már vannak, pánik nélkül tűrök. Egyszerűen csak ki kell várnom, amíg a fajdalom-tűzijáték ellankad és oldódik.

Itt van a fatuskó, ameddig még el akartam jutni. Hihetetlen, de mégis elértem a célom

Egy kellemetlen traverz lefelé (több ilyen is van), szemeben a Handlesberg

A Hirschenkogel alatt, valóban maradok az árok mélyén, így egyszerűbb az ereszkedés. Odalenn még most is fagy van. A képek tanúsága szerint (fenti kép), a hőmérséklet, egész nap maradt a fagypont alatt. Nos, valahányszor az Obersberg a célom, mindig van bennem egy kis félsz az ismeretlentől, ami a hegy alapvető tulajdonságainak köszönhető és ami most is beigazolódott. Ezzel szemben például az Unterberghez vagy a Reisalpe/Muckenkogelhez sohasem füzödnek ilyen érzések.