Elvileg a tél derekán lennénk, Hochwinter, mondja a német, de a gyakorlatban mintha inkább a tavasz köszöntgetne. Hónak, fagynak híre hamva sincs, az idő pedig hívogat a természetbe. A Hohe Wand északnyugati felén két remek kis kaland-szurdok a Kleine és a Große Klause kínálkozik sportos alkatok számára elérni a napsütötte platót. Mivel odafenn kellemes, csendes idő fogad, kibővítjük az eredeti kurta kört és elmasírozunk a Große Kanzelig (1052m).
![]() |
![]() |
|
8:30-kor indulunk Dürnbachból, a valamikori Nazwirt vendégfogadó mellől. Kis bonyodalom, hogy az évek óta az elhagyatottak álmát alvó épület körül lázas tatarozás nyomai látszanak, ami felfalta a régi jó kis parkolót is. Nem marad más hátra, mint valamivel lejjebb az út szélén parkolni.
Alig 25 perc alatt érünk a képen látható sziklához (első a fenti képsorozatból), melytől balra egy ugyancsak nehéz (6-10) sziklamászó ösvény a Badener Turm beszállójához visz az út, jobbra pedig a Kleine Klause. Mi természetesen nem rendelkezünk az említett torony megmászásához nélkülözhetetlen képességekkel, így csak a legfeljebb 1-es szintet megkövetelő élvezetes útvonalon maradunk. Mindössze bő fél óra elteltével már ki is érünk a szurdokból.
A kilátóból a Gasthof Kleine Kanzel…
… és a Waldeggerhaus, majd arra megyünk le
A kép bal oldalán a Dürre Wand
Következő célunk egy névtelen kilátó, alig 5-10 percnyire a Kleine Klause kijáratától. A tetejéről (9:45) jól belátható a Hohe Wand eme szeglete. A panorámát, hogy is lehetne másként, a Schneeberg koronázza. A továbbiakban ellátogatunk a Gasthof Kleine Kanzel vendégház tőszomszédságában levő Schneeberg-kilátóba (10:13), melyet egy webkamera folyamatosan közvetít.
Folytatjuk a Hohe Wand déli része felé. Kis kitérővel az Eicherthütte felé, melyet még 11:00 óra elött elérünk. Meglátogatjuk az itt felállított csúcskeresztet, majd még mielőtt beülnénk a vendégházba, téblábolunk egy cseppet a langymeleg napsütésben a terjedelmes mezőn.
A Waldeggerhuas felöl szemlélve: a kilátó, amiben voltunk, a kép bal oldalán a hegy tetején
Igazi tavasz, már virágzik ez a cserje
Egy eredeti ötletes/vicces meteorológiai állomás
11:45-kor ismét felkerekedünk és a Wandeggerhauson át érkezünk a Große Kanzel szurdokba (13:40). Itt egy „A” szintű Klettersteig (Walderggersteig) visz vagy 6 különböző méretű vaslétrával megtűzdelve a völgybe.
A szurdokból kiérve vár még egy kis tündököltető-kaptató. Balra térve, fák kérgén fehér pöttyöket követve érünk ki egy nagy mezőre (fenti kép), mely aztán már egyenesen visz a valamikor Nazwirt házhoz (lenti kép).