Eredetileg a Rax/Semmering vidékére készültünk Angikával, de reggel még vetek egy pillantást az aktuális időjárás jelentésre, ami már délben 90%-os valószínűséggel zivatarral riogat (aznap délután ott bele is csapott a villám egy túrázóba). Így aztán célunkat inkább áthelyeztem a Muckenkogel alá. Ott tudniillik a zivatar valószínűségé csak 65%, az is 15:00 óra után. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy egy nappal később ismét ide hoz a szerencse. Angikának mindenképpen újdonság.

A megtett táv (Lilienfeld/Liftstrasse, Fallgrabensteig, Großer Wasserfall, Lilienfelder Hütte, Klosteralpe, Lilienfelder Hütte, Jägersteig, Lilienfeld/Liftstrasse) összesen 9.5 km, 640 m szintemelkedés bruttó 5:00 óra alatt (nettó 3:20)

Mint kiderül, üzemel az együléses libegő is, ami egyenesen a Muckenkogel tövébe lendíti fel a látogatókat. Némi tanakodás után úgy döntünk, hogy most inkább nem kérjük, mert akkor le kéne mondani aznapi fő attrakciónkról, a vízesés mentén vezető vad ösvény becserkészéséről. Nekilendülünk tehát gyalog a magaslatoknak, mely szerpentinekben követi a lift vonalát.

A völgy végében az a bizonyos vízesés látszik már

Egy tábla riogat az ösvény kezdetén „Nur für geübte”, mondja, azaz csak gyakorlottaknak ajánlott (fenti kép). Szerintem igen, annak számíthatjuk magunkat, hiszen az utat megismerhettem már téli viszonyok idején is, fagyban, jégben. Érdekes milyen lehet így buja zöld vegetációba beágyazva. A lényeges különbség, hogy most elég bőségesen ömlik idefentről a zuhatag, míg télen jéggé merevedik.

Kilátás a Fallgrabenba a vízesés szintjéről

Utunk első része árnyékos erdőben visz, és tehát kisebb sokk, amikor kibukkanunk egy napos völgy-árokban (lenti képek), ahol megszorul a meleg. Tikkasztó a hőség! Átvágunk egy tehenekkel benépesített legelőn, majd némi kaptatás után kilyukadunk a hegyibiciklisek által is használt széles erdészeti úton, mely már egyenesen a Lilienfelderhüttehez visz.

Korai még az idő, amikor 11:00 óra előtt máris megérkezünk. Spontán úgy döntünk tehát, hogy folytatjuk a cirka félórányi járásra lévő Klosteralpig. A nap heve egyre erősebb, így örömmel nyugtázzuk, hogy az Almon még egy napernyős, árnyékos hely is jut nekünk.

Szemben már látszik a Muckenkogel tetején épült torony

Kilátások nyugati irányban az Ötscher felé

Az a bizonyos Klosteralpe

Némi elektrolitok lecsurgatása után szépen lassan elkezdjük az ereszkedést. A Lilienfederhütteig nincs is semmi gond, hanem csak azután.

Már valahogy elfelejtettem, vagy inkább nem tudatosítottam, hogy a kiszemelt Jägersteig nem igazán lélekemelő. Angikát erősen igénybe veszi az ösvény helyenkénti komoly meredeksége, mely fokozódik az árnyékban megbúvó csúszós, sáros részeken. Akinek nem smakkol az ilyesmi, választhatja inkább a Jägersteig mentén kígyózó hosszabb erdészeti utat, avagy a Kolm felé tartó ereszkedőt, a Mitterriegelsteiget, bár az semmi teljesen mentes az apróbb-cseprőbb igényesebb szakaszoktól.

A lényeg, hogy sikeresen és kicsúszások-botlások nélkül érkezünk vissza a parkolóba.