Tíz év tapasztalatával, több tucatnyi, legkülönfélébb (A/B-tól D/E-ig) ferrata megmászása után, teljesen egyértelmű, mely Klettersteig az ultimatív ferrata-király. A Haidsteig minden tekintetben a kedvenc, mert bár függőleges és nyers sziklafalakon fut, sehol sem túl nehéz és ezért minden kattintás egy abszolút élvezet. Szerencsére a minap, a Raxon, némi kihagyás után újra beindíthattam a ferrata motorokat, így többé-kevésbé felkészülten vághatunk neki Cirmivel a Rax és egyben a Bécsi-Alpok gyöngyszemének, az örökzöld Haidsteignek.

A táv (Griesleiten, Hans von Haidsteig, Preinerwand, Neue Seehütte, Göbl-Kühnsteig, Griesleiten) alig 11 km, 950 m szintemelkedés bruttó 5:50 óra alatt (nettó 4:00 óra)

Nyári időszakban, iskolai szünidő idején bizony sokan ostromolták a Preinerwandot, de most a diktatorikus viszonyok miatt, a turizmus visszaszorult, Griesletenben, a parkolóban féltucatnyi autó sincs leparkolva. Bő egy és egynegyed óra alatt érjük el a beszállót, mely gyakorlatilag elhagyatott. Felettünk egy párost látunk a falban, de egyébként nyugodtan készülődhetünk, mert teljesen egyedül vagyunk.

A hegyeket, különös tekintettel pedig a technikailag igényes terepeket semmiképpen sem szabad alábecsülni. Egy adagnyi alázattal, adósai vagyunk a természet eme alkotásainak. Bevallom, a majdnem két éves kihagyásom, nem marad nyomtalan. Heves, felindult szívdobogás és megilletődöttség dominálja az első szakaszt. Furcsállom is kissé, hiszen korábban a ferratákon, még a legnehezebbeken is (Kaiserschild, HTL-Steig, stb.), otthonosan mozogtam. Nyilván az évek múlása sokat számít. Még ötven évesen nem mászkált bennem annyi bolyongó fájdalom, mint manapság. A testi elhasználódás, a korosodás feltételezhető jelei, valamelyest megrendítik az ember önbizalmát.

Cirmi az elsö vaslétrán

Cirmi lendületesen mászik és pihenésre alkalmas helyeken bevár, míg utolérem. A mászás központi magja a két vaslétra közti szakasz, majd ezt követi a második létra utáni katlanbéli rész. Itt található a kulcspont. Szerencsére most odabenn minden száraz. Emlékezetes marad ama kalandunk Sanyival, amikor is az a bizonyos katlanbéli kulcs annyira nyálkás-nedves volt, hogy D/E-szintnek érződött. A lekerekített, simára csiszolódott sziklákon meglátszik az évek során számtalan bakancs nyoma. Eső után, kicsúszást elkerülendő, dupla erővel ajánlatos megmarkolni a drótokat.

Harántolás a második vaslétra elött

A fekete madonnát, szegényt, elég viharvert állapotban leljük. A korábban szépen csillogó fekete máz elszürkülten pereg róla. Idáig érve köszönöm az égieknek, hogy gond nélkül túljutottunk a legnehezebbnek számító részeken. Gyengéden nyaldosó napsütés hiányában rögvest folytatjuk utunkat. Egy biztosítás nélküli, legfeljebb 1-es szintű mászással érjük el a ferrata, második, drótkötelekkel biztosított részét, ami bár szelídebb, mégis akadnak szép, megoldandó felszökések. Például ott, ahol egy nagy lépéssel kell áthidalni az alattunk tátongó szakadékot. Hallásból ismerem, hogy a Gesäusebrgeben, a Peternpfadon van valami hasonló „átlépés” a semmin.

Másfél óra alatt érkezünk el a Haidsteig végébe. Elbandukolunk még a Preinerwand kihagyhatatlan csúcskeresztjéhez. Leizzadt gúnyáinkat frissre, szárazra cseréljük majd elnézünk a Neue Seehütte felé. A kunyhó zárva. Új haszonbérlő költözik be hamarosan. Én mondjuk nem siratom a régit, mert az itt nyújtottak, sohasem tartoztak az egekig dicsérendők közé. Na, de majd elválik, ki és milyen lesz az új.

Közelítésben a fekete-madonna szentély

Lefelé menetben a Göbl-Kühn-Steigen még elnézünk a Waxriegelhaus felé, miután pedig cirka másfél órás ereszkedéssel érkezünk vissza Griesleitebe, ahol továbbra sincs tolongás. Normál esetben a parkolót, ilyenkor színültig telve találjuk. Most meg semmi. Köszönöm Cirminek, hogy türelmes és kegyes volt hozzám, elnézően várakozott rám, miután tempóban, már évek óta nem vehetem fel vele a versenyt.