Három napon át melegfront olvasztotta hótömegekkel birkózva érjük el Attilával első újévi célunkat, a korábbi alkalmakról jól ismert, 1736 méter magas Jakobskogelt. A különbségek “odalenn” és “odafenn” között, tán nem is lehetnének nagyobbak. A völgyben afféle gyenge tavaszi hangulat terjed, a napsugár már-már rügyeket bontogatna. Feljebb viszont még jól érezhető, hogy a tél nem mondta ki az utolsó szót, sőt, a prédikációt, igazából még el sem kezdte.

A megtett táv, át a Knappenhofon , a Lammelbrünnelt érintve a Törlwegen fel a Jakonskpgelra (oda és vissza) 15.2 km, 1250 m szintemelkedés bruttó 6:30 óra alatt (nettó 5:30 óra)

Nem sietünk az indulással, van már tíz óra is amikor Hirschwangból nekilendülünk a bérceknek. Amerre haladunk, egyelőre semmi sem sejteti, hogy éppen január hónap legelejét mutatja a kalendárium. A barna színárnyalataiban gazdag avar inkább késő őszre emlékeztet, de a levegő illata valamiként tavaszi üzeneteket hordoz. Egyszóval a gyanútlan vándornak van némi gondja beleélnie magát az adott környezetbe. Akkor most mi van?

Jó tempóban érkezünk a híres Knappenhof alá, majd továbbra is mérsékelt emelkedőn baktatunk a Rax falai felé. A Lammebrünnl forrásnál véget ér a kellems séta, mert itt kezdődnek a szerpentines kaptatók.

Úgy 1100 méter szinten aztán beszól a tél, először csak kisebb, majd nagyobbacska hófoltok formájában. Később már mélyülő hórétegek borítják a turistautat, 1300 méter szinten pedig összefüggő takarót alkotnak. Helyenként jó mélyen be lehet süppedni az olvadozó, hangosan ropogó hóba. Árnyékos helyeken jéggé dermedt halmazállapotot vesz fel a hó, aztán pedig a platóra ére megvékonyodik, helyenként el-el tűnik.

Ilyen felemás út vezet fel a csúcsra is. A kabinos felvonóval a hegyre érkezők túrabotokat nélkül küszködnek a kicsúszással fenyegető lejtökön. Minden bizonnyal őket is meglepi a télies terep, miután odalenn mind ebből nem sokat lehet sejteni. Bár tegyem hozzá, van most egy új panoráma web-kamera az Ottóház tetején, 360 fokos látószöge alapján azért lehet konkrét utalásokhoz jutni.

Déli egy órára fenn is vagyunk a szeles, kissé túlméretezett vaskeresztnél. Az aktív légmozgás miatt néhány fotó után gyorsan visszaszállingózunk az Ottoház teraszára, ahol egy hómentes padon sikerül elkölteni aznapi betevőnket. Közben magasan húzó felhők függönye mögé kerül a korábban még kedvesen ragyogó nap.

Mivel korán sötétedik, igyekszünk mihamarabb visszaérni a völgybe. Eredetileg a Gsolhirnsteig volt erre a célra kinézve, de mivel az ösvény felső szakasza északi oldalra néz, nem kísérletezgetünk bakancsra húzott csúszásgátlóval, hanem a már viszonyaiban megismert Törlwegen maradunk.

Mire a Lammelbrünnelhez érkezünk, már határozottan érzékelhető az este érkezte. Thonberg tanyánál pedig (gondolom ez lehet a neve), ahol egy csodás panorámával búcsúzik a Schneebergre, be is köszönt az est, de még van annyi fény, hogy fejlámpa segédlete nélkül (hoztunk) visszaérkezzünk a parkolóba.

Nos, amennyiben az új esztendőre ez a túra, mint jó ómen rányomja a bélyegét, akkor méltán remélhetünk egy szabadabb, szebb, békésebb évet, amire feltételezem, a nagy többség is vágyik. Sajnos, akaratom ellenére sem tudok optimista lenni.