Angikával már jártunk néhányszor a Baden melletti Hoher Lindkogelon, így az Eisernes Torhoz vezető turistautakat lényegében jól ismerjük. Ezért aztán valami változatosságot csempészve az ábrába, jelöletlen erdészeti utakból szőtt tervvel indulunk az Augustinerhütte alatti kicsiny parkolóból. Az Augustinerhütteről érdemes tudni, hogy a nagy többséggel ellentétben, csak munkanapokon várja vendégeit. Hétvégén és ünnepnapokon hiába is próbálkozol náluk.

A megtett táv (Helenental, Augustinerhütte, Blasenhöhe, Hirschenkreuz, Sina Warte, Eisernes Tor, Brünnersteig, Kalkgraben, Beethovenstein, Helenental) 13.2 km, 610 m szintemelkedés bruttó 5:45 óra alatt (nettó 4:10 óra)

Fél tíz lehet amikor elindulunk a Helenentalból. A hétvégeken, az ilyen és ehhez hasonló völgyek kanyargós útjai felett az uralmat a motorbiciklisek hangos csapatai veszik át. Mi viszont csak csendesen elbandukolunk az említett különleges nyitva tartású Hütte mellett, és máris a jóillatú erdőben vagyunk. Mérsékelt kaptatón haladunk először a jelölt turistaúton, majd egy helyen leválunk a fő csapásról és az előre megtervezett úthálózaton, jelöletlenül haladunk tovább.

Majdnem mindvégig széles erdészeti utakon poroszkálhatunk, a Blasenhöhenek nevezett tájegységen át (fenti és lenti képek). Egy helyen azonban régen használt bekötőn váltunk egy szinttel feljebbre. Mivel az erdő itt lassan-lassan benövi a terepet, málnabokrok tüskéivel is meg kell küzdenünk. Elvileg lehetett volna eme vadregényes rövidítés helyett egyszerűen nagy ívben tovább haladni az erdészeti úton, ugyanoda jutottunk volna ki.

Végül a hegyi bicikliseknek kijelölt útszakaszon érjük el az Eisernes Tor vendégházat a csúcson. A Sina Warte (kilátó) nyitva, és még mielőtt helyet foglalnánk a teraszon felállított asztalok egyikén, felkaptatunk még a toronyba körülnézni. És valóban, odafentiről még a Schneeberg is látszik. Az átellenes oldalon, jóval közelebbről, az Anninger, a maga szerényke 670 méterével mutatja magát.

Mivel kellemes az idő, a nap ragyog, szellő ha lebben is, csak itt-ott, jól elnyújtjuk a déli pihenőnket. Lefelé a Vaskapu – Brünnersteig – Kalkgraben felé indulunk, bár választhattunk volna egy rövidebb lemenőt is a Steinigerwegen. Ezt meg is bánom, mert cirka 3 kilométerrel hosszabra nyúlik az út vége, és a lábam közben alaposan megfájdul (még most is gyengélkedem vele). Szerencsére mellettünk, a Helenentalban csobog a Schwechat, így lemegyek a meder szélére és a patak vizében hűsíthetem fájdalmaimat. Jót tesz, bár bevallom, valamelyest hidegebb vízre számítottam. Érdekes, hogy a Helelnentalban miért nem a Helene patak csörgedez…?

Na, da vicc ide, szó oda, a Cholerakappelletöl számítva a még jó félórás gyaloglás a kiindulópontig, ami ugyancsak megpróbáltat. Mindez ellenére, remek és változatos kis kirándulás koronázta mai napot. Akinek netán kétségei lennének a rövidke, de meredek Brünnersteiggel kapcsolatba, a jó hír, hogy azt, ki lehet kerülni.