Végre sikerült pótolni az elmaradt, hagyományszerű évzáró túrát a Göllere. Jelen esetben, feltehetően, mint télzáró zarándoklatot, mivelhogy az alsóbb rétegekben ugyancsak nyújtogatja már a nyakát a kikelet. Különösen a délutáni órákban, lefelé menetben, kásásodik a melegtől az elmúlt hétvégén hullott, mintegy 10 cm vastag friss hóréteg.

A nyomvonal szerinti táv (Kernhof/Gscheidből kiindulva) alig 9 km, 850 m szintemelkedéssel bruttó 5:00 óra alatt

Felfelé is érezhető az egyes rétegek közti hőmérsékletkülönbség. Míg induláskor bágyadt, fagypont körüli a hangulat, odafenn a csúcson és csúcs közelben még javában virulnak a szél-hordta, építgette jégkristályok.

Két Attila társaságában van most szerencsém teljesíteni ezt a téli szezonban szinte már kedves kötelességnek számító túrát. Hótalpakra a Gsenger tövében váltunk, bár e segédlet nélkül is megmenne. Ámde személyes véleményem szerint, ez mégis sokat könnyít a járáson (mint ahogyan ez már lenni szokott). Hóbuckákon át, hópárkányok mentén csoszogunk célunk felé.

A csúcs tövében mély télbe botlunk (fenti és lenti képek), semmi sem utal az iménti völgybéli tavaszi hangulatra. Még úgy sem, hogy a felülről belátható távoli völgyek, nagyrészt, hótól mentesen barnulnak-kókadoznak a tavasz felé.

Ez valóban ilyen meredek!

A vonalvezetés klasszikus és örökzöld. Végig a hegy gerincét, kissé kitéve a szeleknek, melyek ma csak hébe-hóba és inkább erőtlenül kötnek belénk. Mintha már a tavasz közeledtével nem igazán akaródzna nekik mindent beleadni, mondván, “úgyis mindegy már, úgyis végünk, kár” (mármint nekik).

A Gsenger csúcsán, jobbra a sziklás Gippel

A déli sziesztánkat azért mégsem a kitett csúcson tartjuk meg, hanem a tapasztalatoktól vezérelve a jól védett Gsenger elő-csúcson. Itt a hóhullástól számítva mi vagyunk az elsők, mert nyomokat még nem húzott senki. Egy jó félórás szünet után szép csendesen, a hótalpakat a hátizsákra erősítve, alászállunk a völgybe.