Szerencsés kimenetelű monti-balesetem után kissé viszolyogva és lelkemben remegve ülök ismét nyeregbe. A Waldbachsteiget messziről elkerülöm, biztos-ami-biztos alapon. Elég volt az efféle kísérletekből. Attól függően, hogy milyenek a viszonyok, nyitva hagyom a kiruccanásom végső célját. Iszapcsatához sincs semmi kedvem.

Aztán felfelé menetben kiderül, hogy az elmúlt napok esőzései okozta sártengerek kiszáradóban vannak. Ingovány ha van is, csak itt-ott pontszerűen. Kedvcsináló bevezetőnek jöhet tehát a Südtiroler-Trail, majd ezután vállalom a tulajdonképpeni célomat, a Csipkerózsikát. Másodjára már jobban megy, bár még megkívánja a további gyakorlásokat. Uff! 60 kilométert és 1000 m szintet tekertemt, bruttó 4:30 óra alatt, 1900 kcal-t égetve (órám szerint).

Utóirat: még megjegyezném, hogy villany ide, vagy “e”-oda, a végén jólesően kimerültem, alaposan megizzadtam, hazafelé fordulva, jobbnak találtam száraz gúnyát cserélni (amit mindíg hordok ilyenkor magammal).