Végre igazi nyárias túraidőnk van. Idén először vetkőzhetünk rövidujjúra, bár az árnyékos, erdős helyeken még érezhető az utolsókat rúgó tél itt rekedt lehelete. Angikával kiszemelt célunk a Hohe Wand, illetve hát a Kohlröserlhaus és a Herrgottschnitzerhaus, melyek neveit imígyen magyarosítva tettem ki címnek. Egy eleddig még nem bejárt útvonalat tervezek, így az újdonság erejével hatva felkerül a blogba is.

A megtett táv (Dreistetten, Starhenbergweg, Frankenhof, Brünnlriess, Kohlröserlhaus, Herrgottschnitzerhaus, Einhorhöle-mellett, Dreistetten) 10.5 km, 500 m szintemelkedés, 5:10 óra bruttó alatt (nettó 3:20 óra). A piros jelzés az Einhornhöle alatti ereszkedés miatt (ami nagy ívben kikerülhető).

Dreistettenből indulunk, tudniillik onnan, ahol a Währingersteiget kiszemelők is. Délnyugati irányban a Starhenbergwegen bandukolunk egy vegyeserdő mélyén. Felbring/Felberwiese tanyánál viszont elvész a térképen rendesen berajzolt és jelzett turistaút vonala, így improvizálunk kicsit. Egy magát kínáltató erdészeti úton folytatjuk északi irányban a Hohe Wand falai felé. Érkezünk Frankenhofba, majd itt tovább a falak felé, aztán balra fordulva a Brünnlriesig.

A Brünnlries (lenti képek) egy keskeny ösvény, mely különösebb megerőltetések nélkül visz fel a platóra. Érdekes, hogy a sok meredek mászóka (pl. Hanselsteig, Springlessteig, Wagnersteig, stb.) szomszédságában akad egy ilyen szelíd is. Aki kicsit fűszeresebben szereti, az a karnyújtásnyira található Hanslesteiget választhatja.

Cirka bő másfél órás séta után bukkanunk ki a platón. Még vagy tíz pernyire van a célba vett Kelkáposztaház. Péntek és a leggyönyörűbb napok egyike ellenére, nincs nagy tolongás a vendégház teraszán. A nap gyönyörűen nyaldos, az égen sikló ernyősök tucatjai keresgélik a felfelé szálló légáramlatokat. Egyeseket nagy magasságokig repít, mások megelégednek egy-egy kiadósabb emelkedéssel, mielőtt ismét ereszkedésbe kezdnének.

Siklórepülők hada az égen

Ebédszünetünk után még egy nagy ívben megkerüljük a Kelkáposztaházat, majd rátérünk a Jóistenkeház felé vezető sétaútra. Alig háromnegyed óra alatt el is érjük a Herrgottschnitzerhaus. Mivel gyermek még az idő, a vendégház teraszán hosszasan elszürcsölünk egy-egy kávét és gyönyörködünk a világban. Soha rosszabb napunk ne legyen.

Lefelé az Einhornhöle (Egyszarvú barlang) irányában ereszkedünk, remélve, hátha nyitva. Mióta erre járok, még soha sem volt nyitva, pedig reklámozzák nagyon. Állítólag vasárnaponként lehet próbálkozni a belépéssel. Most, pénteki nap lévén, természetesen nincs félfogadás. Még Angika megcsodálja a barlang melletti Währingersteiget éppen megmászó alpinistákat, aztán szépen lassan visszacsordogálunk a parkolóba.