Érdekes megfigyelni és párhuzamot húzni Ray Dalio és Bogár László meglátásai között (lásd előző bejegyzésemet). Mindketten, egymástól függetlenül, különböző érvek és meglátások mentén haladva, de ugyanarra a következtetésre jutnak. A birodalom sorsa megpecsételődött. Erkölcsi talapzata elrothadt, nincs rá többé szükség, eldobható. Ray Dalio, Bogártól eltérően csak az első szintről beszél, a lejátszás-technikai felszínen maradva, természetes, gazdasági-monetáris folyamatokra vezeti vissza az impérium szétzülledését.

Ez nem áll ellentétben Bogár érveivel, aki viszont tovább megy. A kifosztószivattyúként üzemeltetett parazita birodalom már nem képes elég nagy hatásfokon betölteni szerepét, miközben sem a világrendet fenntartani sem a pénzhatalmi elit érdekeit nem tudja effektíve kiszolgálni. A dekadencia felemészti, az egyre komplexebbé váló világ problémáit megoldani képtelen. Olyan messzire merészkedik, hogy legutóbb már az anya, és az anyaság szerepét, de még magát a szó használatát is tiltani próbálja. Nem vicc., hanem szomorú, rettenetes valóság (lásd Gender-Sprache).

Ezért aztán a „globalo-gazdi” egyszerűen eldobja, mindenestől lecseréli. A témáról rengeteg írás és analízis született már, és a tény, hogy mindez el sem éri az ingerküszöbjüket, nyilvánvaló jele annak, hogy valóban elérkeztek a teljes szétkorhadás fázisába. Egy további zseniális írás a nagyra becsült, ősi druida hagyományok ismerője és őrzője, John Michael Greer, (JMG) tollából, Dancing ont he Brink (Szakadék szélén táncolva). Idézi az írónőt Erin Morgensternt „All empires fall eventually. It is the way of things” (minden birodalom összeomlik egyszer, mert ez a dolgok természetes rendje).