A mai vasárnapon, Cirmivel, egy gyorsított Unterberg-megmászást tervezünk, mégpedig az Adamstalból, a hegy északi oldala felől. Tudniillik az elmúlt 13 túraév során, ebből az irányból még csak kétszer indultunk, és tehát kézenfekvő, hogy egy akkori, 2011-ben kelt nyomvonalat választunk követni. Igen ám, szép-szép, csak mint kiderül, a valamikori turistaút egy szakaszát, a környező erdőkkel egyetemben, megvette valaki, és az utat egy hatalmas vaskapuval lezárta. Nem győzünk csodálkozni, amikor az aszfaltút ama hajtű kanyarulatához érkezünk, ahol  az út, eredetileg az erdőbe invitálna.

A megtett táv az Adamstalból, az Annentalon és a Blochbodenon át az Unterbergre, majd a Wallerbachtalon lefelé 14.7 km, 840 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra, nettó 4:20 óra alatt (piros jelzés a vadregényes indulásból kifolyólag).

Tervezgetésem során persze felmerült némi gyanú, mivelhogy a bergfexen eltűnt a turistautakra jellemző zöld színjelzés. Ilyesmi előfordul, de az ember nem gondol rosszra, mert ha már valami gond folytán eltekintenek egy-egy utat hivatalosan jelölni, attól még általában bejárható marad. Ráadásul, biztos voltam a dolgomban, hiszem akkoriban, saját magam jegyeztem fel a GPS-t. Most meg itt állunk egy hatalmas, kétszárnyú bezárt vaskapu előtt és alternatívák után kutatgatunk. Csupa nagy ívű kerülő kínálkozik. Már-már indulnánk „valamerre”, amikor fentről érkezik egy hölgy, egyenesen a kapu felé. Na, mindjárt le is csapok rá, érdeklődöm, ismerős-e errefelé, tudja-e, merre vezet itt egy más út az Unterbergre? Magyarázkodom, hogy tudniillik, eme kapu itt még pár éve nem volt, és hát most tanácstalanok vagyunk.

A hölgy kedves és kommunikatív. Semmi gond nincs itt, kinyitja nekünk az átjárót és beenged a portára, amit, elmondása szerint, valóban nem is olyan régen, valaki megvett. Mindössze „csekélyke” 200 hektár nagyságú területről van szó. Itt körös-körbe minden privát, mutatja. Még érdeklődöm, hogy netán valami vérebek odabenn őrködnek-e? És mint kiderül, nem is vagyok távol az igazságtól, ugyanis megtudjuk, hogy két nagyobbacska kutya most még éppen be van zárva valamiféle kunyhóba. A túloldalon nincs kapu, sem kerítés és tehát ha átvágunk a birtokon, gond nélkül elhagyhatjuk.

Nos, nem is marad tehát más, mint köszönetet mondani angyalunknak és az égieknek, majd pedig folytatni kaptatásunkat a GPS 12 éve feljegyzett útmutatása szerint. Szóval még fel lehet ismerni a turistaút egykori vonulatát, na, meg a tényt, hogy évek óta nem használják. Így aztán, különösen a hacienda vége felé, valamelyest benőtt, bokrok, frissen kinőtt fiatal fák között lavírozva érjük el a kijelölt turistautat. Na, erre sem jövünk többet, az már hót ziher. Sajnos felindulásomban még képeket sem csináltam a regés terepről.

Az efféle bevezető bonyodalmakhoz képest, a további út fonala szinte teljesen eseménytelenül telik el. Rendre felkaptatunk a Blochbodenra, majd az Unterberg gerincén a csúcsra (fenti képek). Odafenn kissé hűvös szelek cimbalmoznak a jól megizzadt hátunkon, különösen olyankor, amikor még a nap is eltűnik egy-egy kéretlen felhőpamacs mögött. A csúcson tett látogatás után rendre alászállunk a vendégházhoz, ahol a napos teraszon, élvezetesen elköltjük megérdemelt ebédünket.

Sörömet kortyolgatva, óhatatlanul eszembe jut Hans Kammerlander beszámolója a K2 megmászásáról (Auf seidenen Faden; most olvastam), aki csúcsélménye után sajnos semmiféle vendégházba, be nem térhetett. De még inni sem tudott a szerencsétlen, mivelhogy pont úgy járt mint Erőss Zsolt is, annak idején. Tudniillik a lejjebb fekvő falvakban árulnak mindenféle limlomot, köztük úgymond nagyon könnyű termoszokat is. Hans Kammerlander és Erőss Zsolt is vett egy-egy ilyen kacatot, hogy majd ebben viszik kis kávé-italukat fel a halálzónába. Vitték is volna, a szerencsétlenek, ha a termosz belseje bírta volna a terhelést, és nem porladt volna millió apró szilánkra.

Egy új kunyhó nyitotta portáit az Unterbergen

Na, szerencsére nekünk ilyen gondjaink nincsenek. Ebéd után alászállunk a „rendesebb”, Wallerbachtalban vezető úton, ami továbbra is jól jelölt. Van ott egy ismeretlen német katona sírja, amihez a tragikus történet is olvasható az arra vetődő érdeklődök számára. Csodálom, hogy az idők során bizonyos „jóemberek” még nem tüntették el a keresztfára helyezett rozsdás világháborús rohamsisakot.

Kattint olvasható teljes felbontáshoz

Köszönöm Cirminek a társaságot, remek kis túra volt, különösen a hetek óta tartó esőzések és a rendesnél hűvösebb tavasz kezdete után, van ismét remény valami jobb, naposabb folytatásra. Már amennyiben a lábaim bírni fogják, mert e téren, sajnos fájdalmakkal tetézve érkezem vissza a reggeli kiindulópontba.