Az emberi intelligencia egyik legcsodálatosabb és egyben legveszélyesebb attribútuma a virtuális valóságok létrehozásának zseniális képessége. Csodálatos, mert minden részleteiben aprólékosan kiművelt, soha nem látott világokat álmodunk meg és veszélyes, mert hajlamosak vagyunk a minket ért állandó stresszhelyzetekből menekülve, ezekbe a magunk teremtette légvárakban visszahúzódni és huzamosabban is ott élni. A civilizált ember egyik megkülönböztető tulajdonsága a valóságtól való fokozódó elszigetelődés, a virtualitások létrehozásának egyre kifinomultabb professzionális képessége. Amíg a természeti népek életük túlnyomó részét a mindenkori jelenben, a tapintható fizikai valóságban töltik, addig mi korai felnőtté válásunktól kezdve bevonulunk egy-egy kész virtualitásba, vagy teremtünk magunknak a semmiből, ha az élet helyzetei úgy kívánják.
Itt vannak példának jó okáért a nagy világvallások, az unalomig ismételgetett megváltó történetek, a magyarázatok magyarázataival, a pokol tornáca és a mennyek országa soha senki által nem látott, mégis fix valóságként elkönyvelt képzeteivel. És ha mindez kevés, lehetünk bárkik a mi magunk saját gondolatvilágában, és ha vízióinkat elég jó mediális képességel kürtöljük világgá, követőink tábora tengerré duzzadhat. A virtuális valóságok felfedése és leleplezése nehéz feladat, különösen azért, mert gyökereiben, kinövéseiben, szálaiban tapad és simul a fizikai valósághoz, érveléseiben az anyaföld biztos talajáról rugaszkodik el, hogy valahol egy nem létező világegyetem magaslataiba szökelljen.
Hasonlatos ez a mai számítástechnika gyorsan fejlődő virtualizáló képességeihez, az olyanokhoz, mint mondjuk a VMware meg a Hyper-V, melyek segítségével egyetlen valós fizikailag is létező számítógépre esetenként több száz virtuális operációs rendszer telepíthető. Közben a virtuális operációs rendszerben futó programnak lila gőze sincs róla, hogy csak egy elvonatkoztatott rendszer foglya és mindvégig abban a hitben működik, hogy teljes hozzáférése van a fizikai memóriához, a processzorhoz és periféria egységeihez. Ha arra utasítod, hogy nyomtasson ki egy dokumentumot, megteszi, abban a hitben, hogy a megadott nyomtató majd kiköpi a színes ábrákat és a hozzátartozó szöveget, miközben a valóságban csak egy adatállományt nyit és a nyomtatás szimulált. A számítógép programozóinak azért vannak lehetőségei, hogy minden tévedést kizáróan megállapíthassák, hogy egy program igazi, avagy csak virtuális környezetben működik-e. Ez azonban a legtöbb esetben nem szükséges, a lekérdezésre nem kerül sor, mivel – néhány kivételtől eltekintve – a programnak ugyanolyan jól kell működnie minden körülmény között.
Minden hasonlat sántít valahol, ám a médiák digitalizált világban végbemenő fejlődés nyilvánvaló. Egyre többen fogadják el követendő valóságnak szappanoperák sekélyes kliséit, mások számítógép hálózatokon futó játékok képzeletvilágába zuhannak, valós fizikai életüket létfontosságú szükségleteik kielégítésére korlátozzák, testüket elhanyagolva, napjaik nagyrészét a monitor elé szegeződve töltik. A virtualitásba vonulás következménye a test elsatnyulása, érzékeink eltompulása. Közismert viszont, hogy velünk ellentétben, a természeti népeknél az érzékek és az ösztönök harmonikusan, jól fejlettek. Kifinomult hallásuk például lehetővé teszi az ingerküszöb közeli, civilizált fül számára hallhattalanul a háttérzörejbe ágyazott hangok világos elkülönítését. Ezzel szemben a magunk teremtette képzetek világban élve az egeret mozgató egyetlen csukló és ujj túlfejlettsége mellett, haldoklik a test, a szellem, a mindenütt jelenlévő, dübörgő és betegítő zene/zaj hatására eredeti képessége töredékére zsugorodik a hallás.
A gazdaság és a politika körmönfont propagandával teremtette virtualitása könnyen nyer teret az érzékek tompított kábulatában. Itt van példánk jó okáért a végtelen gazdasági növekedés, illetve a szabad, olajalapú piacgazdaság illúziója, mely néhány évtized alatt olyan visszafordíthatatlan, negatív változásokat eredményezett a Föld ökológiai rendszerében, hogy csak eme kába, virtualitásokhoz szokott állapotunk következtében nem vesszük észre.
Néha azonban, hasonlatosan a virtuális operációs környezetbe telepített programok tulajdonságaihoz, kapcsolat teremtődhet az igazi fizikai valósággal, akár úgy, hogy a program megszólítja azt a bizonyos procedúrát, mely válaszában tisztázza a kérdést: igen a környezet nem igazi, hanem virtuális. Így van ez azokkal a pillanatokkal, amikor egy-egy megnyilatkozás, interjú, könyv, hír, avagy esemény kapcsán rádöbbenünk az igazi ősi, animista valóságra (lásd Gaia elmélet) és nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a világ, amelyben élünk más. Nem olyan, nem úgy működik, és nem úgy viselkedik, mint azt a propaganda eszközei próbálják velünk elhitetni.
Faith Birol a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza interjút adott idén augusztusban a The Independetnek. Az általa elmondottak a figyelmes olvasót óhatatlanul visszahozzák a virtualitásból a valóság kemény talajára. Szerinte a jelen gazdasági válságot követő esetleges fellendülést követő megnövekedett olajigények következtében, teljesen összeomolhat az olajpiac és az egész globalizált világgazdaság. Úgymond, nem lesz szükség Katrinára (itt utalás a hurrikánra) ahhoz, hogy végeláthatatlan sorok alakuljanak ki a benzinkutak előtt. Faith Birol figyelmezteti a világ kormányait, hogy a készletek nem lesznek képesek lépést tartani az igények növekedéssel. A világ 800 legnagyobb olajmezöjének felülvizsgálat után az IEA úgy találta, hogy az itt található kutak túlnyomó többsége túljutott élete delén és hozamuk leáldozóban. A dolog pikantériája, hogy amíg 2007-ben az IEA a mezők hanyatlásának a mértékét évi 3.7%-ban határozta meg, addigra mára kiderült, ez a szám túl optimista volt és az ügynökség 6.7%-ra javította az adatot. A fellendülés keltette növekvő igények kielégítése csak akkor lenne tehát teljesíthető, ha hétévenként körülbelül akkora olajtartalékokra bukkannának, mint ma Szaúd-Arábia területén található. Mai tudásunk szerint ez viszont teljességgel lehetetlen.
“…the first detailed assessment of more than 800 oil fields in the world, covering three quarters of global reserves, has found that most of the biggest fields have already peaked and that the rate of decline in oil production is now running at nearly twice the pace as calculated just two years ago…”
Közben az olajkutak leáldozását jól szemlélteti az Oilwatch 2009 augusztusi jelentése is. Az innen ollózott képek három nagy olajtermelő, Mexikó, Nagy-Britannia és Norvégia olajtermelésének a látványos hanyatlását szemléltetik. Mexikót említve még meg kell említeni az ország terültén található Cantarell mezö haldoklását, mely 2003-ban még a világ harmadik legnagyobb olajmezöjének számított.
Linkek
Sztefano-Space 
