Néha pattanásig feszítjük a húrt, ami bizony okoz egy adagnyi stresszt és valamelyest elhomályosítja az egyébként gyönyörű napos idő okozta kellemes érzéseket. Történt ugyanis, hogy a hótakaró felülmúlta elképzeléseinket, minek következtében lassabban haladtunk a tervezettnél. Ráadásul két olyan szakasz is bekerült a csomagba, melyet még eleddig nem ismertünk.
December 17.-én mindössze 8 óra 20 percre szűkül a nappali világosság részaránya. Ezzel szemben a mi túránk 8:40 órásra sikeredik, ami mindjárt jelzi a vállalkozás dimenzióját. A nap 7:40-kor kel és mi már 7:50-kor indulunk is Rohrbach im Graben tágas parkolójából. Végzetes hiba, hótalpainkat az autóban hagyni. A környező hegyoldalakra tekintve fehérségnek nyoma sincs. Úgy gondoljuk tehát, hogy a Gretchensteighez hasonló viszonyokkal lesz dolgunk. Hatalmas tévedés!
1. Krummbachsattel
A bevezető Rohrbachklamm szoros sziklái szinte csont szárazak. Semmi sem utal még télies viszonyokra. Gyorsan kiérünk az őszi hangulatot árasztó széles erdészeti útra, amelyen jó tempóban érkezünk a Hengsthütte alatti legelőre. Itt már kezdem sejteni, hogy alulbecsültük a viszonyokat, mert még ugyan vékonyka, de kiterjedt hófoltokra lelünk.
A Himberger-Haus felé vezető elágazásnál, cirka 1000m szinten, egycsapásra változik a táj jellege: összefüggő hóréteg fogad. A Ternitzer Hütte mellett már méteres átfúvások és hótorlaszok éktelenkednek. Azon tanakodom, hogy ejtem az eredeti tervem és Baumgertnaron illetve a Bilekalmon át közelítjük meg első köztescélunkat a Krummbachsattelt. Azonban látva Cirmi eltökéltségét, maradunk a megtervezett forgatókönyvnél.
Van tudniillik a Krummbachgraben (Krumbach-árok) alján egy jelöletlen, de valamennyi térképen feltüntetett csapás, mely a Ternitzer Hütte és a Krummbachsattel között (képen lilával) a legrövidebb utat képviseli. Az árok egy sötét és úttalan, szűz hóval mélyen fedett vadon. Itt már helyenként térdig süppedünk. Normál esetben ezen a ponton elkerülhetetlen lenne hótalpakra váltani. E segédeszköz hiányában, aznapi reményteljes terveinket, sajnos foszladozni látom.
Ekkor, szinte a semmiből, feltűnik mögöttünk egy sorstárs szürke alakja. Jó tempóban utolér és meg is előz minket (tulajdonképpen direkt is hagyom, hogy elénk kerüljön, nyomot csinálni). Váltok vele néhány szót, ő nyárról ismeri az utat, követjük tehát a Krummbachsattelig. Ott az előttünk haladó (lehet egy angyal volt) a Schneeberg felé, tehát jobbra veszi az irányt, mi pedig magunkra maradunk a Krummbachsteinre vezető, jó meredek északi ösvény tovében.
2. Krummbachstein
Nekieredünk a kulcs-kaptatónak. A fenyvesben a hóréteg valamelyest vékonyabb, viszont ki-kicsúszunk a hóval takart sziklákon. Elővesszük tehát a könnyű hágóvasainkat (spike), amitől biztosabbá válik a haladásunk, és amelyek a későbbiekben is jó szolgálatot tesznek.
A plató felé közeledve elhagyjuk az erdőhatárt és törpefenyős utcácskákon át küzdjük tovább magunkat. A hóval terhelt fenyőágak minduntalan akadályként hajlanak be az útra. Mielőtt még átcsúsznánk alattuk, túrabotommal, több-kevesebb sikerrel, próbálom leporolni az ágak terheit. Néha így is kapunk a nyakunkba egy-egy kannányit a jeges áldásból. Kész felüdülés kiérni a platóra, ahol egy jóval szélesebb utca vezet a csúcs felé.
Úgy reméltem, legalább ezen a kedvelt turista ösvényen, jól kitaposott úton haladhatunk majd. De csalódás! Csak egyetlen nyomot találunk. A nyomok gazdáját az Alpenfreundehütte napsütötte déli oldalán leljük, amint egy padon ülve, egyetlen bugyira vetkőzve napozik. Elég bizarr látvány a pasas. A csúcsra ismét mi taposunk utat.
11:35-kor lényegében elérjük célunkat, az 1602 méteres Krummbachsteint. A túlsó oldalról sem látok felvezető nyomokat. Ergo, a hóeséstől számítva mi vagyunk itt az elsők. Nyugtalanul pillantok az órámra. Legalább 20-25 percnyi késésben vagyunk. Nem tudok tehát ellazulni és örülni a gyönyörű tájnak. Kár! Állandóan az kavarog a fejemben, hogy bizony nagyon hosszú még a visszafelé vezető út.
3. Knofeleben
A lehető legrövidebb időn belül megkezdjük az alászállást a Krummbachstein vad és meredek délnyugati gerincén. A szpájkok remek szolgálatot tesznek. Ezt az utat jól ismerem nyárról, helyenként mégis elbizonytalanodom. Érdekes felismerés, hogy az erdő vadjai is az emberek által használt turistautat részesítik előnyben. A helyes választás tehát a zergék és más patások nyomait követni.
12:15-kor végre megpillantjuk a Knofelben Haust, mely még december végéig, a hétvégeken nyitva tart. A tempózás nyomán a turistaházhoz felvezető kicsinyke dombon mindjárt begörcsöl a combom. Fájdalmasan sántikálva érkezem tehát déli pihenőnkre. A cirka háromnegyed órás ebédszünet áldásos hatásának köszönhetően 13:00-kor képes vagyok folytathatni a hótaposást.
4. Alpleck
Egy erdészeti úton, szinte sima terepen kerüljük délről a Krummbachsteint. Köztes célunk az Alpleck. Nyáron egy könnyű és üdítő séta lehet ez az út, de most, a mély hóban, továbbra is terhes minden lépés. A felhőtlen kék égről ragyogó napsütés sem tud ezen változtatni. 14:20 körül érkezünk Alpleck útkereszteződésébe. Itt egy hajtűkanyarban a sárgával jelzett erdészeti útra fordulunk, északnyugti irányba.
A turistaút egy elég meredek, erdős hegyoldalban fut. A sárga jelzés helyenként annyira gyér, hogy sikerül elvétenünk. Hirtelen úttalan vadonban leljük magunkat. Merre, hogyan tovább? Cirmi addig-addig kémlel, míg balról, felettünk úgy 30-40 méter távolságban egy sziklán meglátja a sárga jelzést. Felküzdjük tehát magunkat a rendes ösvény feltételezett szintjére és próbáljuk, már amennyire lehet, követni a helyes utat.
5. Beesteledik
Később egy vastag hótakaróval fedett erdészeti útra jutunk, melyen 15:10-kor elérjük reggeli útvonalunkat. Jól ismert szakaszon haladhatunk tehát, amitől nagy kő esik le a szívemről. Ha ránk is esteledik, az utat immár elvéteni nem lehet. 16:20 körül, miután a nap lenyugodott ez be is következik (mármint a ránk esteledés). A legrosszabb eshetőséggel számítva, hoztunk fejlámpát, ami most előkerül a hátizsákjainkból.
A beköszönő sötétséggel a levegő is érezhetően hűvösödik. Kísérteties látvány a fejlámpáink elött felszálló lehelet pára. Az utolsó 20 perecben tehát világítunk, így érkezünk vissza a kiindulópontunkba.
Összefoglalás és intő felismerés: ne becsüld alá a téli hegyeket, ha mégoly ártalmatlan is az út a nyáron.
Sztefano-Space 