Bevallom, nem tudtam mire vállalkozom, amikor Robert Rosenkranztól ihletve kiszemeltem magunknak ezt a minden rekordunkat megdöntő körutat. Mit nekünk Schneeberg és Rax, mit nekünk Dachstein, amikor itt az orrunk alatt a “gyengéd” bércek láncolatát felölelő Wienerwaldban is össze lehet szedni több mint 2000 méter szintemelkedést (!).
 |
 |
A táv (Furth an der Triesting, Gaisstein, Schindelgrat, Gaissruck, Kieneck, Reingupf, Veiglkogel, Rotes Kreuz, Hocheck, Furth an der Triesting) cirka 30 km, 2050 m szintemelkedés, bruttó 11:10 óra, nettó 9:00 óra. |
|
GPS-részlet, a Gaisstein Ost- Westgrat, illetve a Schindelgrat vonalát mutatja |
|
Gaisstein
Furth an der Triesting túrázóknak szánt tágas parkolójából indulunk első célunk a sziklás Gaisstein mind keleti, mind pedig nyugati gerincének a meghódítására. Egyszer már ugyan tettem tiszteletem a Gaissteinen, de akkor, első alkalommal, illedelmesen kopogtatva a szerényebb feljutás módozatait alkalmaztam. Ezúttal a szilaj Ostgratot szemeltük ki magunknak, mely bizony megkíván némi plusz bátorságot és csipetnyi vállalkozó szellemet.
A jelöletlen, de jó egynéhány beszámolóban leírt útmutató szerint a Gaissteint északról kerülő erdészeti útról, közvetlenül az első sziklatorony után szállunk be. Kitaposott ösvényt, nyomokat hiába is keresnénk. Közvetlen a sziklafal alatt mászunk egy irdatlanul meredek kaptatón. Vihar döntötte vastag faág sorompóként állja utunkat. Némi furfanggal, megküzdünk az akadállyal. Felfelé haladtunkban egy ponton el kell döntenünk, hogy direkt nekimegyünk a gerincnek, vagy kissé jobbról, egy valamivel barátságosabb vonalon közelítjük meg. Ösztönösen az utóbbit választjuk, minek következtében elvétjük az Ostgrat főbb attrakcióját, a sziklaablakot. A második különlegességnél a Hasenbankerlnál érjük el a szakadékkal határolt gerincet. Ezután a terep a csúcsig fokozatosan szelídül.
Lefelé a szintén vad Westgraton ereszkedünk le. Feljebb még csak-csak megemészthető a lejtő meredeksége, de egyre lejjebb érkezve, egyre mélyebbre kell tekinteni és ez erősen megdobogtatja a szívemet. Meg is fogadom, hogy ha legközelebb jövök, megpróbálom az Ostgrat teljes hosszát felderíteni, de a Westgratot valószínűleg először és utoljára vállaltam be.
Schindelgrat
Miután szerencsésen leértünk, átvágunk a Schindelbodenalmon és egyenesen nekimegyünk a következő attrakciónak, a szintén jelöletlen Schindelgratnak. A gerincre való feljutás jó lehetősége egy mély bevágás a hegyben, mely szinte kínáltatja magát erre a célra. A kaptatás végül is teljesen probléma mentes és a Schindelgerinc sem ér fel a Gaisstein nyújtotta szilajságokkal.
Természetesen nem mászunk át valamennyi kínálkozó sziklatornyon, némelyeket csak balról kerülünk. Végül elérjük a rendesen kijelölt turista utat, mely a Gaisruckon át egyenesen a Kieneckre vezet.
Kieneck
A további út már nem szolgál a fentiekben ecsetelt attrakciókkal. A Kienecken megejtjük ebédszünetünket. Mellbe vág, hogy ugyan még jóval dél előtt elérjük el a menedékházat, a teraszán mégis annyi nép sütkérezik már, hogy gombostűt leejteni nem lehet. Megoldás, bemegyünk a vendégházba, ahol mi vagyunk az egyetlenek. Így gyors kiszolgálásban részesülünk és már 11:40-kor felkerekedhetünk, hogy folytassuk utunk fennmaradó kétharmad részét.
A Gutensteini-Alpokat a Wienerwalddal összekötő hegygerincen tudatosítjuk, mire is adtuk a fejünket. Az állandó és izmokat-energiákat, lassan de biztosan felőrlő kaptatók és ereszkedők láncolata okozta megterhelés hasonlatos a hosszútávfutók intervallum-tréningjéhez.
Wienerwald
A tervezettnél cirka fél órával később érjük el a Veiglkogel alatti kereszteződést, melynek balra tartó ága Araburg felé visz, míg mi jobbra, a Hocheck irányába fordulunk. Ezzel tulajdonképpen megérkeztünk a Wienerwaldba, miközben máris 1400 méter szintemelkedést gyűjtöttünk be. De még ehhez jön majd 650.
Mikor elérjük a Rotes Kreuzot, egy tényleg pirosra pingált krisztus-keresztet, már bizakodóak vagyunk, hogy a vállalkozást sikerre visszük. A maradék kaptatók láncolatát optikailag enyhíti, hogy a végcél, a Hocheck tetején emelt kilátó, mindvégig jól látható marad. Mint a ló, akit úgy bír haladásra a kocsis, hogy egy pecaboton sárgarépát (a Hochecket) lógat az orra elé.
Nekem már úgy sajog minden tagom, hogy inkább lemondok a kilátótorony megmászásáról. Cirmi még “üde és friss” benyomást próbál színlelni és felszökell a toronyba, de amikor helyet foglalunk a Hocheck-Schutzhausban, bizony őt is elkapja hideglelés. A nap ereje már megfakult, a kályhában a tűz kialudt és a helységben kezd eluralkodni a vacogi hideg. Miután jól teleittuk magunkat és elmajszoltunk egy-egy csokis-meggyes süteményt, hogy mihamarabb továbbálljuk.
Több mint 11 óra elteltével, végül is jó érzéssel eltelve de hulla fáradtan érkezünk vissza Furth an der Triestingbe. Elárulom, tulajdonképpen egy hasonlóan megerőltető, de még ezt is robbantó tervünk úgymond bemelegítője volt ez a túra. Figyeld csak, mi lesz a folytatás.
Sztefano-Space 