A Duna medencéjét előreláthatólag egész nap kellemetlen, súlyos köd fogja takarni. Ezzel szemben, a hegyeken makulátlan napsütés várható. A kérdés csak tehát, hogy merre-hová? Nincs kedvem sem hosszú autóúthoz, sem pedig kihívásokra nem vágyom. Feltehetően már egy 1000 méteres csúcs is ki fog lyukadni a ködtenger fölé. Legyen az 1342m magas Unterberg.
 |
 |
|
|
|
A felfelé vezető úton változtatok egy kicsit. Elhagyom a sűrűn frekventált turistautat, és egy gazdasági célokra használt erdészeti úton érem el a 231-es számmal jelölt, ritkán használt, Steinapiesting felől érkező turistautat.
Lenne itt még egy variáns a Tratenkogel (1146m) felé, de fejsze, és serény munkálkodás hangjait hallom onnan, meg sem próbálom tehát elérni ezt az alig-alig ismert csúcsot. Majd máskor.
A 231-es út felső szakaszán pedig már jártam egyszer, de az egy téli sítúra volt, szárazon egészen más hangulata van a tájnak. Most például tavaszias hangulatot áraszt. Olyan az érzésem, mintha késő március, korai április lenne, a tél már legyőzve a tavasz meg még csak ébredezne. Micsoda tökéltesen hamis illúzió. Vajon mi lehet az oka? A gyengéden, de mégis jól érezhetően simogató nap sugarai? Az égbolt optikája? A levegő illata?
Melankolikus hangulatban érkezem Maria Einsiedl kis kápolnájához, majd egy utolsó nekidurrantással jó meredeken, felszaladok a hegy tetejére a csúcskereszthez. Sokan vannak itt ma, ami nem csoda, hisz olyan csodás az idő, ami valóban ritkaságnak számít. Na, meg aztán azok is itt képviselik magukat, akik egyébként ilyenkor valamely déli meleg tenger partján öblögetnék tagjaikat. Most nem tehetik, welcome home.
Odafenn keresek magamnak egy jó kis lehuppanót és a tájat csodálva elköltöm magammal hozott elemózsiámat. Nem sietek, csak süttetem magam a napon. Remek érzés. Szellő is alig, ha egyáltalán lebben. Milyen szép is a világ! A Teremtő nekünk adta ezt a paradicsomot, és lám mit tettünk vele.
Déli pihenőm után eseménytelenül, szép gyengéd tempóban csordogálok alá.
Sztefano-Space 